Ezután semmi sem fog érdekelni - megnéztük a goodwoodi Festival of Speedet

Festival of Speed, Goodwood
Vágólapra másolva!
A világ legnagyobb autóshow-ja, a goodwoodi Festival of Speed idén a kánikuláról, a számtalan évfordulóról, a régi és mai sztárversenyzőkről és a legendás versenyautókról szólt. Egy veszélye van a kilátogatásnak: utána úgy érzi az ember, hogy autós témában már mindent látott.
Vágólapra másolva!

Forrás: Festival of Speed
A hatalmas Bentley jövőre a GT3-ban fog versenyezni, motorja négyliteres V8-as biturbó

Nagy bejelentés volt, hogy a Bentley 10 év után visszatér a versenypályákra, a hatalmas Continentalból GT-ből készítettek egy GT3-as szabályoknak megfelelő versenyautót, ami egy egész tonnával kevesebbet nyom a mérlegen a szériaváltozatnál. Nagyon közvetlenek voltak az autó mellett üldögélő mérnökök, elmondták, hogy csak az ajtók és az ülések lecserélésével nyertek 200 kilogrammot, de az összkerékhajtás elhagyásával is hasonlóan nagy súlycsökkentés lehetett elérni, no meg a belső tér kibelezésével, és a karosszériaelemek lecserélésével. A fehér versenygép műszerfalának formája a szériamodellekét idézi, de természetesen szénszálból készítették bőr és alumínium nélkül, igaz, a szépséges polírozott légbeömlők megmaradtak.

Fotó: Gulyás Péter
Nem minden nap indítanak be az ember mellett egy 1936-os Bugatti Type 57S Atlanticot

Fantasztikus kollekcióval érkezett a Martini italgyár, az általa támogatott autókból 14-et is elhoztak Goodwoodba, a Le Mans-i Porschéktől a rali világbajnokságon használt Lanciákig és Fordokig szinte minden itt volt. Idén hét Forma-1-es csapat, a Red Bull, a Mercedes, a McLaren, a Lotus, a Caterham, a Marussia és a Williams is eljött kamionokkal és profi személyzettel, hogy megmozgassák a régebbi és a modern autóikat a pályán. Forma-1-es pilótából közül nem kevesebb mint 17 olyan jelent meg, aki már legalább egy futamon győzött életében. A brit közönség nem meglepő módon Jenson Button és Lewis Hamilton érkezését várta a legjobban, előbbi a McLaren régebbi autóit, utóbbi pedig Michael Schumacher 2011-es autóját vezette fel a hegyre, miközben tízméterenként megállt egy kis gumifüstölésre.

Forrás: Festival of Speed
Lewis Hamilton volt Goodwood legjobban várt sztárpilótája, rengeteg gumit égetett az aszfaltra

De itt volt Sergio Pérez is, aki Senna 1988-as MP4/4-esét próbálhatta ki, Sébastian Buemi pedig Sebastian Vettel tavalyi világbajnok Red Bull autójával parádézott. Kitettek magukért az idősebb versenyzők is, a közönségkedvenc Sir Stirling Moss és Jackie Stewart az 1954-es Mercedes W196-ost, Nelson Piquet az erre az alkalomra teljesen felújított 1982-es Brabham BMW BT52-t, René Arnoux a Renault első turbós Forma-1-es autóját, a "sárga teáskannának" csúfolt RS01-est, Alain Prost az 1983-as RE40-est, Ricciardo Patrese a BMW M1-est vezette a pályán, egyáltalán nem veterános tempóval.

Fotó: Gulyás Péter
A 70-es 80-as évek legendás típusai sem hiányoztak. Az ős-Countach mögött egy F40

Persze a ralisztárok sem maradtak otthon, Walter Röhrl a híres Moby Dick Porschét, az 1978-as 935-öst, a 30 éve vb-t nyert Hannu Mikkola saját Audi Quattróját, Jean Ragnotti a Renault 5 Maxi Turbót és az Alpine A310-est, Carlos Sainz a 2013-as VW Polo WRC-t, Mikko Hirvonen pedig szintén 2013-as Citroen DS3 WRC-t terelgette, utóbbi nagy fölénnyel megnyerte a raliautók versenyét az erdei ralipályán. A domb tetején lévő rali paddockban még számtalan érdekességet lehetett látni a Monte-győztes Miniktől a magyar rendszámos Lada VFTS-en át a Ford RS200-asokig, de itt volt kiállítva a Skoda összes raliautója és a kétliteres motorral szerelt autók sebességrekordját (363 km/h) tartó, speciálisan megépített, 600 lóerős Octavia is.

Fotó: Gulyás Péter
16 darab sebességrekorder volt kiállítva, ez itt az 1933-as, 36,7 literes V12-essel hajtott Bluebird, majdnem 500 km/h-val tudott menni

Sebességrekorder autókkal ezen kívül is gazdagon el volt látva a fesztivál, mivel a lenti krikettpályán 16 olyan autót és motort állítottak ki a homokban, amely valaha megdöntött vagy sanszosan meg fog dönteni egy sebességrekordot. Az utolsó közúton rekordot futó autótól, a 21,7 literes repülőgépmotorral hajtott Fiat "Mefistofele"-től (1924, 233 km/h), a két 22,4 literes V12-essel hajtott Sunbeam 1000 HP-n át (1927, 326 km/h) a modern gázturbinás és sugárhajtású szivarokig itt volt 16 látványos gép a sósivatagok világából. A brit építésű, jövőre az 1600 km/h-t megcélzó Bloudhound SSC még nem volt kész, de így még érdekesebb volt látni szétszedve, darabokban. Ez a kocsi elvileg 500 km/h-ig egy Eurofighter hajtóművével gyorsul fel, a vezetője utána kapcsolja majd be a hibrid rakétahajtást, amely benzinpumpaként egy Forma-1-es Cosworth motort használ majd... Hogy érzékeltessem a sebességet: a kocsi kerekei 1600 km/h-nál percenként 10500-szor fordulnak majd körbe, miközben a felnik szélén 50 000 g erő hat majd, tehát nem árt, ha jól ki lesznek centírozva.

Fotó: Gulyás Péter
A világ egyik legértékesebb autója a Ferrari 250 GTO ilyen közelről ritkán nézhető meg

Állandó dilemma volt a fesztiválon, hogy épp mit nézzen meg az ember. Ha már végigjártunk minden paddockot, voltunk a ralipályán és láttuk a motocross bemutatót, végigcsináltuk a Nissan-Nismo versenyző gyorstalpalóját, akkor talán az a legjobb, ha nincs koncepciónk, csak sodródunk a tömeggel. Előbb utóbb úgyis belefutunk egy híres versenyzőbe, vagy épp mellettünk indítanak be egy háború előtti klasszikust vagy egy mai Nascar autót, de remek időtöltés a számtalan kitelepült bolt kínálatának átböngészése is. Goodwoodban teljesen normális, hogy az égben a Brit Légierő híres Red Arrows osztaga mutatványozik a vadászgépekkel, lent, a szénabálákkal körülvett pályán pedig elrajtol az orrunk előtt egy 8000 lóerős Dragster gyorsulógép gumifüstbe borítva a fél telket, miközben a hivatalos színpadon épp valamelyik F1-es versenyző versenyző ad interjút a monumentális Porsche emlékmű árnyékában.