Orrplasztika és szívátültetés - Renault Scénic-menetpróba

renault scenic scénic
Vágólapra másolva!
Kipróbáltuk a felfrissített Renault Scénicet, amely nem csak kívülről alakult át, de hamarosan már 1,2-es turbómotorral is kapható lesz.
Vágólapra másolva!

Forma-1-es technika a dízelmotorban

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Csak 10 másodperc kell a 100 km/órához az 1,6-os dízellel

Az új 1,6-os dízelmotor fejlesztését a korábban a Renault Forma-1-es motorfejlesztését is irányító Philippe Coblence irányította, így nem kell csodálkozni, hogy pár fejlesztés egyenesen a versenypályákról érkezett. Például a négyzetes felépítés, ami közel azonos furatot (80 mm) és löketet (79,5 mm) jelent, ami nagyobb szelepek használatát, így hatékonyabb gázáramlást tesz lehetővé. Ilyen még a természetes, keresztirányú vízáramlás, ami hatékonyabbá tette a hűtést (így kisebb vízpumpa is elég), és a kettős vízköpenyű hengerfejjel azt is megoldották, hogy hidegindításkor a hűtővizet egy szeleppel elzárják az égéstér körüli részektől, így három perccel hamarabb éri el üzemi hőmérsékletét a motor. De F1-es technológia a különleges "Uflex" olajlehúzós dugattyúgyűrű is, amely a többpengés borotvákhoz hasonló elven működik, és követi a hengerfal alakváltozását.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Itt valahol mélyen az új 1,6-os dízelmotor található

Az 1,6-os dCi 264 darab alkatrészének háromnegyede vadonatúj, negyede a régi kétliteresből származik. Hengerenként négyszelepes, különlegessége még az új, változó kapacitású olajpumpa, amely mindig csak a szükséges olajmennyiséget szállítja, így elkerülhető az energiaveszteség. Számos más megoldást is bevezettek az üzemanyag-takarékosság elősegítésére: álló helyzetben a start-stop rendszer (410 ezer újraindításra hitelesítve) leállítja a motort, lassításkor a generátor visszatölt az akkumulátorba, és még a kisnyomású, hűtött kipufogógáz-visszavezetés (EGR) is megjelent. Örvényszerűen áramoltatják az üzemanyag-levegő keveréket az égéstérben, hogy tökéletesebb legyen az égés, a mélyebb dugattyútető pedig hétlyukú befecskendező használatát tette lehetővé. A korábbinál kisebb, 1600 baros nyomással nyomják a gázolajat az égéstérbe, így kisebb és könnyebb alkatrészeket alkalmazhattak a befecskendező rendszerben. A láncos vezérlésű motor gondozásmentes részecskeszűrőt kapott, a Renault az extrém fékpados tesztelés alapján legalább 300 ezer kilométeres futásteljesítményre tervezte.

Nézze meg videón a motor működését!


Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Az alapmodellhez 55 ezer forintba kerül a LED-es nappali fény

A harmadik motorújdonság csak pár hónap múlva lesz elérhető, de aki a benzineseket kedveli, annak érdemes lesz várnia rá. Az 1,2-es TCe turbómotorról van szó, amely 115 lóerős teljesítményével és 190 Nm-es nyomatékával simán leiskolázza a jó öreg 110 lóerős 1,6-os szívómotort, miközben az átlagfogyasztása a start-stop rendszernek is köszönhetően közel két literrel alacsonyabb. Igaz, a Mégane árlistája alapján tudható, hogy 350 ezer forinttal többet kérnek majd érte, mint a régi 1,6-osért, de ezt a jelenlegi üzemanyagárak mellett 60-70 ezer kilométer alatt behozhatja, ráadásul a 40 Nm-rel nagyobb, és alacsonyabb fordulatszámon (2000 a 4250 helyett) jelentkező nyomatéka miatt valószínűleg kellemesebben is vezethető. Egyébként más dolgokkal is megkönnyítették a felfrissített Scénicek vezetését: már széria minden felszereltségnél az emelkedőn történő elindulást segítő rendszer, és az irányjelző végre képes arra, hogy az indexkar érintésére hármat villanjon, amit a Renault csak autópálya-üzemmódnak hív, de városban is jól jön.

Fotó: Pályi Zsófia [origo]
Csak 4,3 méter hosszú, de a magas tető és a 2,7 méteres tengelytáv miatt nagyon tágas

A jobb motorokat leszámítva a pihentető vezetési élmény nem sokat változott: a halk zajszint, a könnyű kormányzás, a puhán kapcsolható váltó és a lágy rugózás miatt valószínűleg hosszabb utakat is kellemes lehet megtenni a Scéniccel. Kissé szintetikus kormányzása és kényelemre hangolt futóműve miatt nem a dinamikus vezetést, inkább a kényelmes siklást támogatja, de az a családosoknak inkább előny, mint hátrány. Aki a gyerekek oviba szállítása után még szívesen kiélné magát egy sportos egyterűben, inkább a Ford C-Maxot válassza, de a német konkurens hasonló motor és felszereltség mellett nagyjából 300 ezer forinttal drágább a Renault-nál. A 2012-es Scénic árlistája az 1,6-os benzinmotorral 4,7 millió forinttól indul manuális klímaberendezéssel, négy elektromos ablakkal, menetstabilizáló elektronikával és ködlámpával, ennél csak a kifutó Opel Zafira, a Chevrolet Orlando és a hamarosan érkező Dacia Lodgy olcsóbb a kategóriában.

Műszaki adatok

Renault Scénic 1.6 dCi

Motor, erőátvitel, fékek. Hengerűrtartalom: 1598 cm3. Furat/löket: 80,0/79,5 mm. Hengerek/szelepek száma: 4/16. Teljesítmény: 96 kW (130 LE)/4000. Nyomaték: 320 Nm/1750. Sebességváltó: hatfokozatú kézi. Fékrendszer elöl/hátul: hűtött tárcsa/tárcsa.
Méretek, tömegek.
Hosszúság/szélesség/magasság: 4366/1845/1640 mm. Tengelytáv: 2702 mm. Nyomtáv elöl/hátul: 1538/1539 mm. Tömeg: 1490 kg. Terhelhetőség: 545 kg. Csomagtartó térfogata: 522/1804 l. Üzemanyagtartály térfogata: 60 l.
Menetteljesítmények, fogyasztás. Gyorsulás (0-100 km/h): 10,3 mp. Végsebesség: 195 km/h. Gyári átlagfogyasztás: 4,4 liter/100 km. Tesztfogyasztás: 5,7 liter/100 km. Szén-dioxid-kibocsátás: 115 g/km.