Tizenkilencre lapot húzni - Mini Cooper S Coupé-teszt

Vágólapra másolva!
A Mini eddig annyi jó autót csinált, hogy simán megbocsátható neki ez kis kupé, ami bizonyos konfigurációban lehet, hogy egy jó autó, de a nálunk járt összeállításban, olyan volt, mint egy fekete bőrcuccba öltözött domina: látványnak elmegy, de alapvetően fájdalmas vele az élet.
Vágólapra másolva!

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Bár keménytetős kabirónak látszik, mégsem nyitható a tetje
(Még több fotó a galériában, kattintson a képre!)

Mi ez, és mi benne az újdonság?

Kicsit leegyszerűsítve: a Coupé gyakorlatilag egy Mini kabrió, amit visszaépítettek keménytetős kupénak. A nagy legózás közben azonban eltűnt a két hátsó ülés, lett helyette viszont egy - Mini viszonylatban - méretes csomagtartó. Tehát a haverok nem, a bőröndök viszont velünk tarthatnak. Ez a Mini esetében egyébként nem is akkora érvágás, hiszen egy hétköznapi változatba se szívesen ülteti hátra magzatpózba kucorogni az ember a barátait, arra ott van újabban a szteroidokon nevelt Countryman.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Hogy néz ki?

Az övvonalig nem sokban különbözik a Coupé egy hétköznapi Minitől, e fölött viszont nincs egy közös pontjuk se. A Cupé szélvédőjét - a nevének megfelelően - meredeken megdöntötték, viszont a tetőt meglehetősen érdekesen módon kanyarították vissza az autó hátuljába, az eldugott b és c oszlopoknak köszönhetően olyan, mintha utólag nyomtak volna a Minire egy kis svájci sapkát. A hivatalos verzió szerint a tetőformát kitaláló Gert Hildebrandnak az adott ihletet, amikor megpillantotta a fiát hátrafordított baseballsapkával. Egy másik, ugyancsak a Mini által kommunikált verzió szerint a Coupé formájához a méltán elfeledett Mini Marcos is hozzájárult, ami egy szintén nem túl hízelgő eredettörténet, mert az említett kisautó, úgy néz ki, mintha egy vidámparki körhintáról repült volna le.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A szélvédő 13 fokkal laposabb szögben áll, mint egy rendes Minin

Mindenki döntse el, hogy melyik verzió szimpatikusabb számára, mint ahogy azt is, hogy tetszik-e neki ez a kupénak látszó tárgy. Az minden esetre tény, hogy látványos lett az összkép, a nem túl reprezentatív megfigyeléseim alapján meg is kapja azt a fajta figyelmet, amire kitalálták. Pedig a tesztautó Midnight Black fantázianevű színe egy igazi öngól ennél a modellnél, mert csak ennél a fényezésnél kérhető az az opció, hogy a tető színe megegyezzen a karosszériával, a másik nyolc színvariációnál, alapesetben jár a kéttónusú fényezés, amit nyilván nem véletlenül találtak ki, mert rengeteget dob az összképen.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
80 km/óra felett nyílik ki a hátsó szárny, amit egy gombnyomással is elő lehet csalni

Műszaki tartalom

A Coupé a kabrió műszaki alapjaira épül, részben emiatt is több ponton meg kellett erősíteni a karosszériát, amihez bizony némi fém kell. A fura helyzet tehát az, hogy a sportos kupé nehezebb - igaz, hogy csak 25 kilóval - egy ugyanolyan motorral szerelt normál Mininél, cserébe viszont merevebb a karosszériája és egy kicsit lejjebb is van a súlypontja, ami örvendetes, de jelentősége és gyakorlati haszna maximum csak akkor lehet ezeknek, ha egy versenypályán az utolsó tizedmásodpercekért folyik a hajsza.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Remek kis motor a Cooper S 184 lóerős egyhatos turbója

Ami még említésre érdemes változtatás, az az, hogy áthangolták és megerősítették a futóművet: mint Koncz kolléga nemzetközi menetpróbás cikkéből megtudtam, a hátsó stabilizátorokat például egy centiméterrel vastagabbra cserélték. Ebből persze vajmi keveset vesz észre egy átlagos Mini tulaj, az viszont nagyon is feltűnő, hogy az autó fenekéből 80 km/órás tempó felett előnyílik egy aktív szpojler, ami azért érdekes, mert ilyesfajta technikai megoldást eddig egyetlen Minin, de még BMW-n se lehetett látni.

Milyen benne utazni?

Egy Miniben utazni már alapesetben is kicsit olyan, mintha egy guruló bunkerrel szelnénk át a várost, alig látni ki valamit a vastag oszlopoktól és az alacsony tetőtől, a Cupé viszont még ennél is milicistább életérzést ad, mert olyan belőle a kilátás, minta egy ponyvával letakart lövészárokban ücsörögnénk. Az úttest fölé lógatott közlekedési lámpákat csak akkor láthatjuk, ha kitekert nyakkal görnyedünk a kormány fölé, vagy egy kamionnyi helyet hagyunk a lámpa előtt. Nem hittem volna, hogy egy 3,73 méteres kisautóban valaha is hasznát veszem egy tolatóradarnak, de a Mini Coupé extrái közül ennek örültem a legjobban, nélküle egy igen költséges erre csörög a dió, arra meg a mogyoró játékká fajult volna a parkolás. Ez persze nem csak a Mini Coupé nyűge, hanem minden olyan autóé, amely nagyjából derékmagasságban hordja a tetejét és szerepel az a szó a nevében, hogy kupé.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Az utastér és a műszerfal pont olyan, mint egy hétköznapi Miniben

Azt leszámítva, hogy a tető intim közelségben van a fejünkhöz, a kupésított Minibe huppanva első, de még sokadik blikkre se különbözik az utastér az eddig megismert márkatársakhoz képest. Érzésre is ugyanolyan ücsörögni benne, aminek nyilván az lehet az oka, hogy nem raktak bele kagylósított sportteknőket, hanem a jól bevált és nem mellesleg nagyon kényelmes, de passzentos Mini-üléseket használták. A duci sportkormány és a rajta trónoló fordulatszámmérő is ismerős darabok, akárcsak a kakukkos órányi középső sebességmérő, amely létjogosultságát tekintve sok közös vonást mutat fel Paris Hiltonnal, azon kívül, hogy jól néz ki, nem sok értelme van. A hátsó üléseket érthető módon nem nagyon erőltették olyannyira nem, hogy nem is raktak a kupéba, ami jótékonyan hatott a csomagtartó méretére, kerek 280 liter lett a végeredmény. Ez ugyan még mindig csak egy Volkswagen Polo szintjén van, de minis mércével tényleg gigantikusnak számít: nagyobb, mint az eleve praktikusnak szánt Clubmané (260 l). Nem mintha meghatározó érv lenne egy ilyen autóvásárlásnál, de mivel az egész autó hátulja felnyílik, nagyon könnyű pakolni a csomagtartóba, ahová egy kis ügyeskedéssel meglepően nagy dolgokat is begyömöszölhetünk.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Elölről és hátulról úgy néz ki, mint egy normál Mini behúzott nyakkal

Milyen vezetni?

Közhelyet csináltak már belőle az autós újságírók, de tényleg így van: a Miniket élményszámba megy vezetni, függetlenül attól, hogy egy kisdízel vagy egy méregerős turbómotor van az orrában. A kupé tehát eleve jó alappal indít, de az elvárások is nagyok, hiszen - mint a kínálat legsportosabb darabjának - az összes eddigi Mininél nagyobb mosolyt kell fakasztania a kormány mögött ülő arcára. Ugyan tudtam előre, hogy feszesebbre hangolták a futóművét és valami keményebbre számíthatok, mégis úgy éreztem magam az első kilométerek után, mint a paraszt bácsi a műrepülős viccben, értek váratlan pillanatok. Elhiszem, hogy ott ahol a Mini Coupét megálmodták a magyar úthálózat minősége csak egy ködös, távoli balkáni rémálom, de ez a fajta keménység tényleg erős túlzás egy közútra szánt autótól. Már egy aknafedél is fájdalmas detonációként fut végig a karosszérián és onnan tovább a gerincünkön, amiért cserébe ugyan tényleg gokartszerűen fordul a bódé, de csak addig, amíg tökéletes az aszfalt, minden más esetben úgy pattogunk le az ideális ívről, mint egy vízbe hajított lapos kavics.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A betonkemény futóműnek köszönhetően alig dől a kanyarokban

A Coupé kormányzása is egy érdekes dolog: elvileg tökéletesnek kéne lennie, közvetlen, nincs túlszervózva, mégis ha arra akarjuk használni a kocsit, amire kitalálták, tehát csapatni egy rendeset, mosolyfakasztó élményautózás helyett jó eséllyel egy kiadós birkózás vár ránk, mert hol az úthibák, hol az 1,6 literes turbómotor ereje cibálja a kezünkben a kormányt. A motor egyébként szintén régi ismerős a többi Miniből, a kupéban is hozza a tőle megszokott színvonalat, ha kell nyomatékból megold mindet, de az ellen sincs kifogása, ha kitapossuk belőle mind a 184 lóerőt. Igaz, hogy elég bárdolatlan pléhhangot sikerült hozzá hangolni, de ehhez egy idő után hozzászokhatunk, minden esetre sokat elmond a Coupé orgánumáról, hogy a kipufogó visszadurrogásáról egy ismerősöm először azt hitte, hogy a kalaptartó zörög.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Minis viszonylatban gigantikusnak számít ez a csomagtartó

Eddig tehát ott tartunk, hogy van egy bombabiztos karosszériánk, alatta kőkemény, akár egy kis hétvégi pályanapozásra is alkalmas futóművűnk, egy pörgős és erős turbómotorunk, ám még mielőtt egy eszményi hothatch képe bontakozna ki, gyorsan tegyük hozzá, hogy van egy automata váltónk is. Igen bizony, és ebben az a legbosszantóbb, hogy, ahhoz képest, hogy nem is duplakuplungos meglepően gyorsan teszi a dolgát a szürke hétköznapokon, de rögtön a leggyengébb láncszemmé válik, ha elkezdünk sietni. Még sport üzemmódban sem elég gyors, amin az sem segít, ha kézzel próbálunk kapcsolgatni. Kicsit úgy viselkedik a hisztis kormány, a pörgős motor és a könyörületet nem ismerő futómű mellett, mint egy pocakos főkönyvelő a céges buliban, próbálja felvenni a tempót, de nem az igazi. A nagy tanulság tehát az a Coupé esetében, hogy felejtsük el a 457 ezerért mért automatát és ezt a pénzt inkább egy önzáró difire költsük, így jó eséllyel tényleg ki fogunk majd lőni a kanyarokból és nem csak azt nézzük, hogy buzgón villog a kipörgésgátló ikonja a műszerfalon miközben tapadásért küzdenek a gumik. Kikapcsolt elektronikával annyi változik, hogy az ívbelső kerekek tényleg elforognak, miközben a Mini csak rázza az elejét, bár ezt a jelenséget a vékonyabb téli gumik igencsak felerősítették, a gyári sportabroncsokkal biztos jobb a helyzet, de egy difi megvétele akkor is kötelező kör.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
A középső sebességmérőnek nem sok haszna van azon kívül, hogy elfért benne a navigáció kijelzője


Megéri az árát?

A Coupé felára nagyjából félmillió forint egy ugyanolyan motorral szerelt hétköznapi Minihez képest, ami a tesztautó esetében 6 711 000 forintos alapárat jelent, de mivel szépen ki lett tömve extrákkal a végére valahogy 10 millió fölé kúszott a sok kisebb-nagyobb opciókkal. Egy ilyen autónál persze ritkán döntenek az észérvek, aki beleszeret, az úgy is megveszi, mert tényleg dögös, de azért ott marad a nagy kérdés, hogy megér-e ennyit a lapos tető, a betonkemény futómű és a két hátsó ülés hűlt helye. Érzésem szerint a Mini a saját csapdájába esett ezzel az autóval, mert túlságosan ragaszkodtak a jól felismerhető alapformához, így viszont csak a sapkaszerű tetőben és a keményebb futóműben merül ki az autó kupésága. Persze így nyilván jóval olcsóbb volt kupét faragni a Miniből, mint egy teljesen új külsőt és utasteret csinálni, ha nem jön be, akkor a bukta se lesz olyan vészes, ha viszont ráharapnak az erre fogékonya, akkor szinte csak a profitot termeli.

Műszaki adatok - Mini Cooper S Coupé
Motor, erőátvitel, fékek. Hengerűrtartalom: 1598 cm3. Hengerek/szelepek száma: 4/16. Teljesítmény: 135 kW (184 LE)/4000. Nyomaték: 260 Nm/1700. Sebességváltó: hatfokozatú automata. Fékrendszer elöl/hátul: hűtött tárcsa/tárcsa.
Méretek, tömegek. Hosszúság/szélesség/magasság: 3728/1683/1378 mm. Tengelytáv: 2467 mm. Tömeg: 1190 kg. Csomagtartó térfogata: 280 l.
Menetteljesítmények, fogyasztás. Gyorsulás (0-100 km/óra): 7,1 mp. Végsebesség: 224 km/óra. Gyári átlagfogyasztás: 6,4 liter/100 km. Tesztfogyasztás: 11 liter/100 km. Szén-dioxid-kibocsátás: 149 g/km.