A legkisebb is számít - Volkswagen Up!-menetpróba

Vágólapra másolva!
Az Up miniautó Volkswagen minőséget és presztízst ígér 2,6 millió forintos alapáron. Kipróbáltuk.
Vágólapra másolva!

Forrás: Volkswagen
Forrás: Volkswagen

A fordulókör átmérője mindössze 9,8 méter, ami városban jól jön

Indítózom, a vadonatúj fejlesztésű háromhengeres finoman beröffen. Hihetetlen, de kiegyensúlyozó tengely nélkül is annyira simán jár, hogy épp csak egy pici remegés jelzi alapjáraton, hogy négynél kevesebb henger dolgozik, ennél a konkurensek motorjai jobban vibrálnak. Először a 75 lóerőst próbálom, ami 13,2 másodperc alatt gyorsítja fel 100 km/órára az üresen 860 kilós Up!-ot. Sportosnak nehéz lenne nevezni, de azért fürge, amennyi dinamikára egy városi autónak szüksége van, azt csípőből kirázza, még városon kívül sem elveszett. Később átülök a 60 lóerősbe, ami azért érezhetően gyengébb, sokkal jobban kell tiporni a gázpedált minden gyorsításnál. Átlagos igényekre ez is bőven megfelel, a legjobb a 3000 és 5000 között tartani a fordulatszámot, mivel ebben a tartományban adja le az erősebb motoréval megegyező, 95 Nm-es nyomatékát a motor. Tovább pörögni nem is igazán szeret, pedig hengerenként négyszelepes, és a szívó oldalon változó vezérlésű.

Fotó: Gulyás Péter [origo]
Fotó: Gulyás Péter [origo]

Új az egyliteres, háromhengeres motor. Később erősebb benzines, dízel, és elektromos motor is lesz

Az erősebb motorral könnyedén öt liter alatt lehetett tartani a fogyasztást az országúti szakaszon, a gyengébbel viszont beküldtek minket a túlzsúfolt belvárosba, és ott közel nyolc literre ment fel az átlag a sok dugóban állás miatt. Ezen egy start-stop rendszer könnyedén segített volna, de azt csak a Bluemotion csomaggal együtt adják fékenergia-visszatáplálással, és Magyarországon nem is lesz rendelhető.

Fotó: Gulyás Péter [origo]
Fotó: Gulyás Péter [origo]

251 literes a bővíthető, duplapadlós csomagtartó, az első utasülés támlája előrehajtható, így 2 méteres tárgyak is beférnek

Nagy meglepetés volt számomra a kissé hosszú áttételezésű ötfokozatú kézi váltó, hiszen ilyen rövid úton járó, sportosan kapcsolható szerkezet eddig nemigen volt egy Volkswagenben sem, élmény a használata. Aki viszont sokat áll dugóban, annak érdemes lehet ugyanennek a kuplung nélküli, robotizált kivitelét választania, de azt sajnos nem tudtuk kipróbálni Rómában, így egyelőre rejtély, hogy mennyire finoman kezeli a kuplungot felkapcsolásnál.

A feláras City Emergency Braking nevű vészfékasszisztens 30 km/óra alatt működik, ha a vezető nem csinál semmit

A másik meglepetés a futómű volt, mivel még kis tömeg és a viszonylag nagy kerék (15 colos) ellenére nagyon finoman rugózott az Up!, a legtöbb úthibát szépen kiszűrte, és a kanyarokban sem billegett. Nagyobb úthibák persze képesek megdobni a karosszériát, de ez minden miniautóra igaz, itt viszont nyoma sincs a Fiat 500-asnál tapasztalható bukdácsolásnak a rövid talajhullámokon: az Up! hosszabb tengelytávja viszonylag nyugodt útfekvést és jó egyenesfutást garantál, még autópálya-tempónál sem bizonytalan.

Fotó: Gulyás Péter [origo]
Fotó: Gulyás Péter [origo]

Csak négyszemélyes az Up!, ami eggyel kevesebb a Fiat Pandánál. A hátsó helykínálat elfogadható

Hogy vezetni mégsem akkora élmény, mint némely kategóriatársát, az főleg annak köszönhető, hogy a pontos és direkt elektromos szervokormány kevés visszajelzéssel szolgál: tekerni ugyan könnyű, de nem érezni benne tökéletesen az első kerekek tapadását. A futómű enyhén orrtolósra van hangolva, kellemetlen meglepetésektől nem kell tartani akkor sem, ha túlzott sebességgel esünk be a kanyarba. Az Toyota Aygo/Citroen C1/Peugeot 107 típusokhoz hasonlóan talán érdemes lett volna az alapmodellből kihagyni a szervokormányt, ez nemcsak az árat és a fogyasztást csökkentette volna, de a vezetési élmény is nőhetett volna, valószínűleg tekerni sem lett volna túl nehéz a keskeny gumik és a csekély tömeg miatt.

Forrás: Volkswagen
Forrás: Volkswagen

Hasonló méretei ellenére a Fiat 500-nál jóval tágasabb, de talán kevésbé stílusos

Az Up! januártól lesz megvásárolható Magyarországon, a 60 lóerős alapmodell 2,6 millió forintba fog kerülni. Ebben sok extra nem lesz a szervokormányon és négy légzsákon kívül, és a német kiviteltől eltérően az ESP-t sem fogja tartalmazni. Ugyan így is messze a legolcsóbb Volkswagen lesz a kínálatban, de azért nem árt tudni, hogy a vetélytársak ennyi pénzért általában erősebb motort, több ajtót és kényelmi extrát és klímaberendezést is adnak. Igaz, várhatóan egyik sem fogja olyan jól tartani majd az árát, mint a VW-embléma miatt magasabb presztízsű Up!.