Húsz év, három generáció - nagy Swift-teszt

Összeszedtük és kipróbáltuk a Swift mindhárom Magyarországon gyártott generációját. A magyar népautót, amely akkorra veszítette el piacvezető pozícióját, miután igazán versenyképes lett. Húsz év alatt kétmilliót gyártottak belőle, nyugdíjba küldte a szocialista kocsikat, sokak első autója volt, legalább annyian imádják, ahányan gyűlölik és még mindig az utcakép szerves része. Swift-triplateszt és rengeteg suzukis csemege.

Együtt a három esztergomi generáció

Látszik a kor a régi Swiften, utódait egymás mellé kell tenni, hogy látványos legyen a különbség

Nekünk is volt régi Swiftünk, ezért egy kis elfogultsággal kezdtem az összehasonlítást, sőt rögtön elárulom, hogy még mindig a régit választanám a hármasból. Ez a legőszintébb és legcélratörőbb Swift, tartós motorral és szuper váltóval. Utolsó működő példányait egy Volkswagen Bogár mellől ássák majd ki, miután egy távoli bolygóról expedíciót indítanak a Föld feltárására, addig pedig ügyeskedés nélkül akár 4,9 literes fogyasztással is járhatunk vele. Ilyen kicsi önsúlya ma már csak miniautóknak van. Nem tud sokat, de azt jól, minden olajozottan működik rajta.

Nekünk bevált - Suzuki Swift 1.3 GLX (1997)

Az évjárat és a szín is stimmel, de a miénken az oszlopokat fekete betét mosta össze az üveggel

A miénk egy 1997-es ötajtós Swift volt "erdőmesterzöld" színben, amire az egyetlen mentség, hogy néhányéves korában, alig használtan került hozzánk. Az 1990-ben újonnan vásárolt négyütemű Wartburgunkat imádtuk, de a sárvédőíveken burjánzó rozsda és kezdődő nyűgjei miatt egy óvatlan pillanatban a Suzukira cseréltük. Előző tulajdonosa olyan rövid ideig és olyan keveset használta, hogy gyakorlatilag még új volt, amikor letettük érte eredeti vételárának felét.

Igazi luxus Swifthez jutottunk, 1,3-as motorral és az akkori csúcs GLX felszereltséggel, ami segített kompenzálni a többi közlekedő őszinte szánalmát. Egy élénk színű kisautó még akkor is krónikus előzési ingert vált ki bárkiből, ha nem egy Suzukiról van szó, de nem törődtünk vele, inkább értékeltük, hogy egész jól ment, nem tankoltuk el a konyhapénzt és soha nem volt szükség az ígéretesen olcsó alkatrészekre sem. Még az élénkzöld árnyalatot is megkedveltük, annyira szerettük a kisautót, pedig a Wartburg után viccesen apró volt a csomagtartója, kicsik és hosszútávon kényelmetlenek voltak az ülései.

Mégis jó volt vezetni. Motorjában volt élet, szervó nélküli kormánya, bowdenes gázpedálja, rövid úton járó kuplungja és váltója hagyott gépészkedni, irigységről pedig szó sem lehetett, bár amikor egyszer a szépen csillogó Suzukival leparkoltunk a ház előtt, egy kiskutyás néni megállt, végignézett a kocsin és elismerően bólogatva megjegyezte: "nagyon szép autó". Bár azóta már más oldja meg vele olcsón a napi ingázást, örülök, hogy a mi családunkban is járt egy Suzuki, egy kötelező darab, mint annak idején a Trabant volt.

Nem kifejezetten élmény, inkább öröm vezetni és jó híréhez méltón olyan olcsó, hogy még egy átlagos magyar fizetésből is ki lehet gazdálkodni egy jó állapotú példányt úgy, hogy gyakorlatilag nem lehet nagyon rosszul járni vele. A legtöbbnek még a lengéscsillapítóját is japánra cserélték nemrég egy példátlan visszahívási akció során. Az egész nem túl nagy, de kényelmesen el lehet benne férni, igaz erre nem éppen a lejtős tetejű háromajtós a jó példa. Csomagtartója kicsi, de napi ingázáshoz ennyi is elég, mi családi autónak használtuk az ötajtóst, egy balatoni utazáshoz csak egy kicsit kellett bűvészkedni.

Valóságos megalománia, amit a fényszóróval műveltek

Ma már szót érdemel, hogy van rugózása, hátul multilink futóműve ellenére az úttartása lehetne jobb is, mondjuk, ha nem mankókerékszerűen keskeny gumikat szereltek volna rá, taposást igénylő fékjeit pedig szokni kéne egy friss jogosítványosnak. A kipróbált 2002-es Swift már a Baleno Euro 3-as, 16 szelepes 1,3-asát kapta. Élénken reagál a gázra, hát persze, hiszen minden mechanikusan működik, cserébe nagyon hangos és a lefutott 150 ezer km már hallatszik a műszerfal zörgésén. Nekem a váltója sem tetszett annyira, mint régen, nem tudom, hogy ezt a későbbi rosszabb gyártási minőségre vagy egyszerűen a nagyobb futásteljesítményre fogjam.

Klasszikus autóbelső a nyolcvanas évekből, kuriózum a DIN-méretű digitális óra

Kormánya nem szervós, de küzdeni sem kell vele, jó az áttételezés, néhány nap után már nem reklamálnék miatta. Az ajtók vékonyak, a műanyagok olcsók, de semmi sem annyira vészes, hogy ne lehetne élni vele. A háromajtós például egészen kényelmes kagylóüléseket kapott a kifejezetten kényelmetlen alap kivitel helyett. Fejtámlájukat egybe építették a háttámlával, emiatt klausztrofóbiás érzéseket váltanak ki a hátul ülőkből, akiknek csak billenő ablak jut. Mai szemmel már régi autónak tűnik, minden pontján érezni, hogy a nyolcvanas évek végéről származik, műszerei között ott a klasszikus "Check engine" lámpa is.

Kemények és szürkék a műanyagok a 2005-ös Swiftben is, de modern az összhatás

Kollégánk kék 2005-ös Swiftje nagy előrelépés, az utolsó csavarig vadonatúj autó, még a típusjelzése is más. Beülve érezhető, hogy nem puszira adtak neki a törésteszten négy csillagot. Teljesen megváltozott a karosszéria felépítése, magasabb és vaskosabb lett. Elöl tágasabb, hátul itt sem sokkal több a hely. Nagyok az ablakai, jó a kilátás a vezetőülésből, bár a vastag oszlopok itt már ugyanolyan sokat takarnak, mint a többi kisautónál. Kiforrottabb, komolyabb konstrukció benyomását kelti, nem csoda, hiszen átugrott egy kilencvenes évekbeli generációt. Kormányzása jól súlyozott, fékjei még a Swift kupában is gyári állapotban vettek részt, váltója még mindig jó szerkezetnek számít, de egy kicsit puhányabb a réginél.

Még több gomb került a kormányra, nagy kijelzőt kapott a műszeregység

Halkabb, kifinomultabb, de személytelenebb is lett. Minden modernebb, korszerűbb, a gombok, a kapcsolók, a zárak, a kárpitozás, a műanyagok, az ülések mind friss konstrukcióról árulkodnak, de az új Swift után visszaülve régimódinak éreztem. 92 lóerős 1,3-as motorja pörgetést kíván, nem ugrik úgy, mint elődje, de nem vagyok túl szigorú vele, egész jó vezetni, a fogyasztás viszont már kényes kérdés. A pontos kimutatást vezető tulajdonos átlagosan 7,1 literrel jár vele, de egy autópályán és országúton, minimális klímázással megtett túrán 5,1 liter is elég volt száz km-re. Csomagtartója ennek is elég kicsi, de a harmadik Swift megmutatja, hogy ezt is meg kell becsülni.

A Suzuki-tulajdonos és a három generáció

Straub Ádám a Techbázis rovat újságírója egy ideig még biztosan kitart Swiftje mellett

Techbázis rovatos Straub Ádám kollégánk 2005-ben egy használt Skoda Felicia után ült be a Swiftbe, hogy végre egy vadonatúj, megbízható autóval járhasson. Most beültettük a régibe és az újba is, hogy kiderítsük, húsz év alatt mennyit fejlődött a mi autónk egy Suzuki-tulajdonos szemében.

Mai szemmel már elavult a régi Swift belseje

"Sosem volt régi Suzukim, amikor még csak azt lehetett kapni, egy Skoda Felicia mellett voksoltam - a bennem élő előítélet miatt - valószínűleg nagyon is rosszul. Az elektronikai hibák miatt inkább megszabadultam tőle és már több mint öt éve hajtok egy előző generációs, a klímán, a szervón és az ABS-en kívül minden más extrát nélkülöző Swiftet. A gyári visszahívásokat leszámítva soha semmilyen baja nem volt, mindössze az akkumulátort és a kopó alkatrészeket kellett cserélni benne.

185 centis utasoknak már szűkös a háromajtós Swift gyerekekre méretezett második sora

Az én Swiftem után az elődje már nagyon fapadosnak tűnik: bár a kormány könnyen jár, parkoláskor és nagyobb kanyarok bevételekor is hiányzott a szervó. Ennek a járgánynak a motorja sem jár olyan halkan és kulturáltan mint a sajátomé, és hiányzik a klíma is. Kissé vécéajtósnak érzem az ajtócsukódást, furcsa a kilencvenes évek elejének hangulatát idéző műszerfal, a beltér jóval kevésbé tetszik, mint a sajátomban.

Minden a helyén a kék Swiftben, jó a hangulat és van elég rekesz is

Az új Swift volánja mögé ülve elsőként a szebb műszerfal tűnik fel, bár a tesztautó a legmagasabb felszereltségű, négymillióba kerülő példány volt, egy csomó extrával megpakolva. A kuplungot, a féket és a gázpedált is jóval könnyebb nyomni az új Swiftben, az elődbe visszaülve két napig olyan érzése van az embernek, mintha egy régi Ladát vezetne, pedig amikor megvettem, a szervó nélküli autómhoz képest az is zavaróan puha volt. Az újban a kormányszervó rásegítése is erősebb a régi modellénél, ezt először zavarónak találtam, de parkoláskor jól jött.

Maga mögött még éppen elfér saját autójában a tulajdonos, a láb- és a fejtér is átlagos

Jobban húz az új Suzuki? Igazából nem, bár az új motorja mélyebben zúg, és a gázfröccsre is másképp reagál. A piros lámpánál állva, alapjáraton az egész autó idegesítően rázkódik. Az én Suzukimban ugyan még fordulatszámmérő sincsen, a tesztautóban ez is volt, de a kilométerórát ettől függetlenül túlzsúfoltnak találtam: valahogy hosszabban kell rápillantani, hogy leolvassam, pontosan mennyivel haladok. A régi Suzukiban elég odasandítani az információkért.

Szebb a vadonatúj Swift utastere, minden finomabban működik

Jóval kevesebb külső zaj hallatszik be az új Swiftbe, legalábbis érzékeim szerint, a sajátomban eleinte mindig azt hittem, hogy nyitva maradt valamelyik ablak, annyira behallatszódik minden. Kényelmesebbek az ülések, de saját magam mögé a hátsó ülésen már nem férek el kényelmesen. A lábtér eddig sem volt bőséges, de az újban már beverem a fejem, ami a régiben még éppen elfért.

Hátul kisebb a hely a vaskosabb karosszéria miatt

Bár a könnyebben kapcsolható váltót, a puha pedálokat és az automata klímát hamar megszoktam, biztos vagyok benne, hogy nem cserélném le a régi Swiftemet az újra. Ehhez ugyanis a jelenleg nagyjából egymilliót érő kocsimra egykori új árát kellene ráfizetni, ésszerű áron legfeljebb csak a kisebb Splasht lehetne megfinanszírozni, annak a méreteivel viszont elégedetlen lennék. Ha cserélni akarnék, inkább az előző Swift sportváltozatát venném meg, amelyből nulla kilométeres szalonbeli példányt is találtam a neten hárommillióért."

Hiába nőtt meg, a majdnem ugyanúgy kinéző kisautó raktere egy komolyabb tárolórekesz szintjén maradt. Ez az egyik legnagyobb hibája és persze az is nagy kár, hogy hátul sem sikerült egy kicsit tágasabbá tenni, bár ez a generáció elsősorban a finomhangolásról szól. Belül is pusztán továbbfejlesztették az eredeti elképzelést, még messzebb került tőlünk a külvilág. Új, 1,2-es motorja már alig szól hozzánk, és egyre kisebb a sebességérzet is odabent, a futómű felől sem jönnek zajok a váltót pedig akár a kisujjunkkal is pöckölgethetjük. Kormánya még könnyebb lett, futóműve határozottabb, de alapvetően nem volt lemaradva a legtöbb konkurenstől, ezért koncentrálhattak a komfortszint javítására.

Majdnem átugrott egy kategóriát a Suzuki, a régi Swiftnek ma nagyjából az Alto felel meg

Egyértelműen ez a legjobb autó a három közül, már felszereltségben is ott tart, ahol a többiek. Ki gondolta volna, hogy a DIN méretű óra helyett egyszer Bluetooth-kapcsolat lesz egy Swiftben és a biztonsága miatt cikizett Suzuki egyszer öt csillagot kap a törésteszten. Akárhogy tiltakozunk ellene, akkor sem szerelnek bele hétnél kevesebb légzsákot és akár már gombnyomással is indíthatjuk. Ezt is megértük, a Swift viszont nem érte meg a dicsőséget, hiszen árával is elérte a konkurenseket, nem csoda, hogy ma már olyan ritkaság egy új Suzuki az utakon, mint annak idején a nyugati kocsik.

Cikkajánló

Hol vegyük a mi autónkat? - szalonok inkognitótesztje		Miért lett sereghajtó a Suzuki Swift?		Már nem adja el önmagát - szalonok inkognitótesztje