Hivatalos képeken az új Porsche 911

porsche 911
Vágólapra másolva!
Egy hónappal a frankfurti világpremier előtt kiszivárogtak a vadonatúj Porsche 911 gyári fotói és legfontosabb adatai.
Vágólapra másolva!

Forrás: Porsche
Kattintson a képre a galériához!

Egy amerikai blogra kerültek fel elsőként a gyári felvételek a Porsche 911 új, 991-es kódnevű generációjáról.

Elsőként a Carrera és a Carrera S modell jelenik majd meg a kínálatban, ezek láthatók a képeken is. Szemből nézve nincs nagy változás az előző, 997-es nemzedékhez képest, maradtak az ovális fényszórók, csak a ködlámpák és a légbeömlők formája változott, és a LED-es nappali fény is máshová került.

Oldalnézetből arról lehet majd kiszúrni a legújabb 911-est, hogy a tükrök már az ajtóra, az övvonal alá vannak csavarozva, ahelyett, hogy az A-oszlop tövében, az ablak sarkában lennének.

Forrás: Porsche

Talán a legjobban a hátsó rész formája változott meg, a keskenyebb és elegánsabb hátsó lámpák a 918-ast idézik. Teljesen áttervezték a 120 km/óra felett automatikusan kiemelkedő hátsó szárnyat, hogy több leszorítóerőt termeljen, és a motorháztetőn lévő hűtőnyílások számát is ötről háromra csökkentették.

A belső tér maradt ízléses és hivalkodásmentes, a kulcsot továbbra is a kormánytól balra kell bedugni, és az öt kerek műszer is maradt, igaz, jobbról a második már inkább egy képernyőnek tekinthető. A legfeltűnőbb változás a Panamerából és a Cayenne-ből átvett jellegzetes, ferde középkonzol, amelyen rengeteg gombot helyzetek el.

Forrás: Porsche

Bár a 911 alapkoncepciója - rövid tengelytáv, farmotor - alapvetően nem változott a modellváltással, azért valamennyire megnőtt az autó, hogy biztonságosabb, stabilabb, és tágasabb legyen. Megnövelték a tengelytávot, de a túlnyúlásokat csökkentették, így a teljes hossz csak minimális mértékben, 56 mm-rel lett nagyobb, most 4491 mm. A szélesség 65 mm-rel nőtt (1873 mm), a magasság 11 mm-rel (1290 mm) csökkent.

Bár a farmotoros kialakítás megmaradt, a motortartó bakokat áthelyezték, ezzel javítva a súlyelosztást.

Elöl maradt a MacPherson-rendszerű felfüggesztés, hátul pedig újratervezték a több lengőkaros felfüggesztést, a kormányzás rásegítését pedig az üzemanyag-takarékosság miatt hidraulikusról elektromosra változtatták, elsőként a típus történetében. Ugyancsak nem volt eddig jellemző a 911-esekre, hogy alumíniumból legyenek a karosszériaelemeik és a vázuk is, csak a farrésznél és a gyűrődőzónákban alkalmaztak nagy- és ultranagy szilárdságú acélokat. A rengeteg alumíniumnak köszönhetően az autó tömege 45 kilogrammal csökkent elődjéhez képest, így most nagyjából 1450 kg-ot nyom a mérlegen.

Forrás: Porsche

Az alapmodell, a Carrera 3,6-os helyett 3,4 literes hathengeres bokszermotort kap, a méretcsökkenés azonban nem jár teljesítménycsökkenéssel: 345 helyett 355 lóerős lesz. A Carrera S-nél magmaradtak a stuttgarti mérnökök a 3,8 literes bokszer mellett, de a teljesítményét 385-ről 405 lóerőre növelték.

Világújdonságként hétfokozatú kézi váltó jár majd alapáron a 911-eshez, ami szoros rokonságban áll a felárért kapható hétfokozatú duplakuplungos automatával (PDK). Az első példányok év végén kerülnek a kereskedésekbe, de az autót élőben már a szeptemberi Frankfurti Autószalonon is meg lehet majd tekinteni.

A várhatóan 550 lóerős Turbóra még legalább egy évvel többet kell várni, akárcsak a kabrióra és a GT3-as változatra.