Néma csend a BMW innovációs napon

Vágólapra másolva!
Itthon is kipróbálhattuk a BMW legújabb környezetkímélő modelljeit. Nem kell megijedni, a takarékosság jegyében történő fejlesztésekkel nem változott az autók hamisítatlan karaktere.
Vágólapra másolva!

5-ös BMW, nem csak parkoló-akrobatáknak

A tesztautók kiosztásakor lemaradtunk a spórolós 320d EfficientDynamics Editionről és a Z4 legerősebb változatáról is, viszont összesen négy darab 5-ös BMW-t próbálhattunk ki. Az autóról Vida János kollégám írt nemrég egy kimerítő elemzést, amit csak annyival egészítenék ki, hogy már az alap benzines 523i-nek is gyönyörű hangja van, és a nyolcfokozatú automata váltó jó partner ennek kihasználásában: nagyobb gázadásra akár két-három fokozatnyit is visszavált, majd engedi a piros mezőig forogni a motort. Erős ellenpontja lehetett volna a korábban próbált, ultracsendes X6-nak, de pazarló üzemmódban annak is hasonlóan lúdbőröztető hangja van, igaz, annál hat helyett nyolc henger szolgáltatja a zenei aláfestést.


A BMW vezetéstechnikai központjának munkatársai demonstrálták az automata parkolást

Az F10-es 5-ös sorozatérett hibrid verziója még nem készült el, de tanulmányként már Genfben kiállították. Ezt nem hozták el Magyarországra, helyette a most megjelent, parkolást segítő rendszert (PDC) próbálhattuk ki, amely 236 400 forintért rendelhető minden modellhez. Az autó egy, a saját hosszánál összesen 120 centiméterrel hosszabb (reális méretű) helyre képes beállni úgy, hogy a vezetőnek csak a gázt kell adagolnia, és a váltót előre- vagy hátramenetbe kapcsolni. Ilyenkor az autó a lehető legközelebb áll a padkához, úgy, hogy a mögötte állónál beljebb, védett helyen legyen.

A legerősebb Z4-es

Nem akar házon belüli konkurenciát teremteni a BMW, így a Z4-ből nem lesz kőkemény M-változat, a gyár a sDrive35is sportváltozatot készítette el a versenyszellemű vevőknek. Alapára 18,717 millió forint, az eddigi legerősebb sDrive35i-nél majdnem 2,5 millió forinttal több. A kettő közötti, 34 lóerőnyi különbségnél jóval többet nyom a latba a 35is többletfelszereltsége: a gyengébb modellektől eltérően csak hétfokozatú, duplakuplungos automata váltóval szerelik, amelyet kifejezetten a sportos modellhez terveztek. Elektronikus vezérlésű, így karakterisztikája az autóéval együtt változtatható, továbbá két tengelykapcsolójával a vonóerő megszakítása nélküli, villámgyors váltásokra képes.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Fotó: Tuba Zoltán [origo]


A Z4 sDrive35is - fáj a szívünk, hogy nem próbálhattuk ki

Bár nem valódi M-es sportmodell, mégis tartalmaz M-csomagot is a felszereltsége, amelynek része a változtatható keménységű lengéscsillapítás, bár az önzáró differenciálmű ebből is nagyon hiányzik. Roadsterek között nem a legmérvadóbb adat, de sikerült elérni, hogy kilenc grammal kevesebb szén-dioxidot pufog ki a szintén duplaturbós 35i-nél. Sokkal rugalmasabb és 4,8 szekundumos 0-100 km/órás gyorsulása is jobb nála. Majdnem olyan gyors, mint az M3-as limuzin, a kabriót meg is előzi. Újdonság még, hogy mostantól elérhetők a BMW Performance gyári sportkiegészítői, amelyekkel a tulajdonosok autóikat kívül-belül sportosabbra szabhatják, és javíthatják dinamikai tulajdonságaikat.

A szokásos trükkökkel - 320d EfficientDynamics Edition

Az egyetlen manuális váltóval szerelt tesztautó a speciális 320d volt a konvojban. A gyár új büszkesége akár 4,1 liter gázolajjal beéri száz kilométeren, de Henning Putzke, a BMW Magyarország ügyvezető igazgatója eldicsekedett azzal, hogy az egyik német szaklap 3,8-as átlagot ért el vele. 109 grammos szén-dioxid-kibocsátása kisautós érték, de 8,2 másodperces gyorsulása és 360 newtonméteres forgatónyomatéka tekintélyes. Fogyasztásra optimalizált motorjával veri a többi kétliteres dízelt, és az X6-hoz hasonlóan piaci rést fed le, 163 lóerős teljesítményével pont a 143 és a 177 lóerős 318d és 320d modellek közé passzol.

Fotó: Tuba Zoltán [origo]
Fotó: Tuba Zoltán [origo]


A fogyasztásbajnok 320d EfficientDynamics Edititon 4,1 liter gázolajjal is beéri száz kilométeren

A BMW legegyszerűbben elérhető fogyasztáscsökkentő technikáit vonultatja fel a 320d EfficientDynamics Edition változata. A már ismert fékenergia-visszanyerés, a start-stop funkció, az ideális sebességfokozatot jelző nyilak, az alacsony gördülési ellenállású gumik, a kihasználatlanság esetén kikapcsoló szervomotor és klímakompresszor, a hűtőre kevesebb levegőt engedő hűtőrács egysége mellett újabb részletekkel sikerült a fogyasztást mérsékelni. Hosszabb áttételt kapott a váltó, visszavettek a kétliteres motor teljesítményéből, lejjebb engedték a karosszériát, és az X6-oséra hasonlító, kisebb légellenállású keréktárcsákkal szerelték az autót.