Százezer lóerő Somogybabodon

Vágólapra másolva!
A nyugatiaknak 1985-ben kitalált keleti illegál-autóverseny mára Európa legnagyobb terepfesztiváljává nőtte ki magát. Most hétvégén három napon át százezer lóerő feszül az extrém gumikon keresztül a siratófalaknak a somogyi dombokon, a szervezők 60 ezer nézőt várnak.
Vágólapra másolva!

Forrás: Brand Band

Elvileg tilos, talán ezért is népszerű program az autó nélküli sárfürdő


Vasárnap délelőtt 10 órától a Szuper triál küzdelmei várják a terepjárósokat. Ezt követően kerül sor a valamikori szuper kupa néven elhíresült verseny még látványosabb és küzdelmesebb verziójára, a "Parallel off road"-ra. A verseny során két, egyszerre induló versenyző küzd egymás és a stopper ellen, hogy kiderüljön, ki az ügyesebb és nem utolsósorban gyorsabb vezető. Szokás szerint a versenysorozat az elmaradhatatlan fesztiválprogrammal, a sárgyorsulással zárul majd.

2009-ben visszatér a Szuper Kupa, melynek első tíz helyezettje pénzdíjat nyer. Ez nem egy versenyszám, hanem a terepjárósok összetett versenye. Minden számban, az induló versenyző helyezésének megfelelően nem csak kupát, hanem pontot is kap. A pontok összessége adja a végső sorrendet. Itt a fődíj nem egy kupa, hanem egy boríték lesz, benne a pénzdíjjal.

Természetesen az idén is lesz lehetősége nézőinknek kipróbálni a terepjáró navigátor ülését. A programok közti szünetekben vetélkedőkön mérhetik össze ügyességüket a bátor jelentkezők.

Már elővételben is nagy az érdeklődés az off road buli iránt. A fesztiválnak helyet adó és a környező településeken már nincs szabad szállás, de a rendezvény kempingjében és a Balaton-parti szálláshelyeken még találnak helyet a gyorsabbak.

Forrás: Brand Band

Idén jöhetnek a hátsókerék-hajtású quadok is


Tévhit, hogy a somogybabodi fesztiválon rendszeresen történik haláleset. Az a négy haláleset, amit a rendezvénnyel azonosítanak, nem a fesztivál területén történt, a hivatalos helyszínen még soha nem volt halálos kimenetelű baleset. Komolyabb gondok mindig távolabb, a fesztivál szervezői által ellenőrizhetetlen körülmények között, erdőben, közúton, magánterületeken történtek. A szervezők a múltban is és a jövőben is kiemelt hangsúlyt fektetnek a biztonságra. Rendőrök, szervezők és quados járőrök biztosítják, hogy a jelenlévők zavartalanul és felhőtlenül adják át magukat a fesztivál adta élményeknek.

Forrás: Brand Band

Nem tanácsos fehér ruhában érkezni


Bár a meteorológiai előrejelzések szerint a kánikula megszűnik, de a katlanban forró lesz a hangulat, ezért a szervezők locsolókocsikkal és tűzoltó tömlőkkel hűtik majd a fesztiválozókat és a kies talajt. A résztvevők pedig feltehetően nem kevés sörrel magukat. Készül a fesztivál legkedveltebb pontja, a dagonya is. Ugyan elvileg személyek nem tehetik be a lábukat ide, de minden évben több százan malackodják be magukat a sártengerbe - talán egy-két nyugatnémet is.

Jegyek:

napijegy: 2000 Ft

háromnapos jegy: 5000 Ft

parkolójegy: 500 Ft/nap

kemping: 1000 Ft/nap.

A gyermeknap alkalmából 12 éves korig a belépés díjtalan.

Program:

Péntek
10.00-24.00 nevezés, regisztráció
14.00-20.00 gépátvétel
15.00-19.00 dagonya party
16.00-19.00 off road suli
20.00-21.00 ünnepélyes megnyitó, eligazítás
21.00-04.00 éjszakai trophy
17.00-03.00 koncertek


Szombat

09.00-10.00 off road felvonulás
10.00-17.00 triál futamok (autó, quad)
10.00-22.00 szabadidő-autós találkozó
13.00-14.00 VIP futam
14.00-16.00 rubicon trail
15.00-18.00 quad rodeo
18.00-20.00 sárgyorsulás
21.00-reggelig buli


Vasárnap

10.00-12.00 Super Cup elődöntők (autó, quad)
12.00-14.00 kamion húzó verseny
13.00-15.00 free style quad show
14.00-16.00 formula off road
15.00-19.00 kalandtúra
18.00-19.00 Super Cup döntő (autó, quad)
20.00-21.00 eredményhirdetés
21.00-02.00 záró buli

Koncertek:

péntek: Tancsapda, Cromatica, Időgép, Morpheus

szombat: Catfood, Ivorycoast, Kerozin, Shellter, Major zenekar, Deja vu