Zónabővítés, áremelés - parkolási tervek Budapesten

Vágólapra másolva!
Emelkedő parkolási díjak, kiterjesztett fizető övezetek, a lakossági parkolóhelyek számának csökkentése, este nyolcig tartó fizetési kötelezettség, ugyanakkor türelmi idő a díjfizető autósokkal szemben - mások mellett ezek a változások várhatóak Budapest új parkolási stratégiájától. Az új rendszerről jövő csütörtökön dönt a Fővárosi Közgyűlés.
Vágólapra másolva!

Hagyó Miklós szerint több belvárosi kerület azt kérte tőlük, hogy "este 10-ig, 11-ig legyen díjfizetés". Az új terv a fizetési határidőt a nagykörúton belüli területeken növeli meg, itt az eddigi 18 óra helyett 20 óráig kell majd fizetniük. A változtatás leginkább azokat érinti, akik színház, mozi vagy operaelőadás miatt autóztak be Budapest centrumába, és eddig ingyen parkolhattak esténként.

Az Autóklub és az Emberibb Parkolásért Mozgalom (EMPAMO) javaslatára került be a tervezetbe, hogy a parkolóőrök öt perc türelmi időt kell adjanak az autósoknak a jegy megváltására. Eddig nagyon sok vita kerekedett abból, hogy az autójukból éppen kiszállókat már bírságolták volna az őrök. A Levegő Munkacsoport ajánlására pedig az került be a tervbe, hogy szmog riadó esetén a közlekedésből kitiltott járművek után ne kelljen parkolási díjat fizetni.

"Nem a bevételszerzés a cél"

Hagyó szerint a díjak megemelésével egyértelműen "a forgalomszabályozás a céljuk, és nem a bevételszerzés". Az önkormányzat tevei szerint idővel minél több autóst szeretnének a tömegközlekedési eszközök használatára átszoktatni, ennek egyik eszköze a főpolgármester-helyettes szerint az áremelés. A politikus indokként felhozta azt is, hogy 2002 óta a BKV-vonaljegy nettó értékben 72,6 százalékkal növekedett, addig például a Belváros parkolási díjai közel 25 százalékos relatív árcsökkenést értek el.

A korábbiaknál több bevétel ezt követően a Parkolás és Közlekedésfejlesztési Keretbe megy majd (kivéve a még érvényes szerződésekkel bíró három magánkézben lévő parkolási cég bevételei). A rendelettervezet szerint a kerületi önkormányzatok a megnövekedett bevételük 80 százalékát fizetnék be a keretbe, a Fővárosi Önkormányzat pedig a teljes összeget.

Civilek a kassza felett

A főpolgármester-helyettes állította: az elkülönített keretből a parkolással összefüggő fejlesztésekre költenek majd: mélygarázsok, parkolóházak építésére, P+R parkolók létesítésére. A bevétel "szolgálhatja" továbbá a tömegközlekedés fejlesztésének és működésének támogatását, valamint a kerékpáros és gyalogosforgalom fejlesztését.

Forrás: MTI

Jelentősen megemelnék a lógósok pótdíjait is


Sok kritika érte korábban a parkolási díjak elosztását, emiatt a tervezet egy civil szervezetek - díjazás nélkül dolgozó - delegáltjaiból álló Véleményező és Ellenőrző Bizottságot (VEB) állít a kassza mellé. Ez tesz majd javaslatot a keretben összegyűlő forrás felhasználására a Fővárosi Önkormányzat hatáskörrel rendelkező testületének, a Városüzemeltetési Bizottságnak.

A VEB tagjai lesznek a terv szerint a közterületi fizető parkolás körébe bevont területtel nem rendelkező önkormányzatok, négy szakmai szervezet, valamint a parkolási kérdésekben a tervezetet korábban véleményező tíz - többségében - civil szervezet (például a Magyar Autóklub, a VEKE, a Levegő Munkacsoport és a Magyar Kerékpárosklub).
Budapest új parkolási rendeletéről jövő hét csütörtökön szavaz a Fővárosi Közgyűlés. Ha elfogadják, a rendelet június 1-jétől lép hatályba, míg egyes rendelkezései 2010. január 1-jétől lesznek érvényesek.