Valahol félúton - Peugeot 3008 menetpróba

Vágólapra másolva!
A 308 műszaki alapjaira egy teljesen új modellt készített a Peugeot, amellyel bevallottan a Nissan Qashqai babérjaira törnek. A nemzetközi menetpróba után ez meglehetősen ambiciózus vállalkozásnak tűnik, ugyanis a nehezen kategorizálható 3008 borítékolhatóan nem fogja átrendezni az olcsóbb SUV-k piacát. Családi egyterűnek viszont kiváló.
Vágólapra másolva!

Vezetni egyébként kifejezetten jó a 3008-ast. A kormány kellemesen közvetlen, a váltóba ezúttal nem lehet belekötni, minden tökéletesen kézre áll, a magas üléspozíció miatt remekül átlátjuk a forgalmat, és a karosszéria sem billeg vészesen a tempós kanyarokban.

Bár Peugeot reményei szerint a 3008-as az olcsóbb szabadidő-autókat is meg kívánja szorongatni (konkrétan a Nissan Qashqai jelent legyőzendő ellenfelet), ennek ellenére egyelőre nem lehet összkerékmeghajtással rendelni. Ezt a hiányosságot 2011-ben pótolják a franciák, nem is akármilyen módon. A 3008 lesz az első olyan dízel hibrid, amelyben a dízelmotor az első, az elektromos viszont a hátsó tengelyt hajtja.

Az első ez lesz

A 2011-ben már megvásárolható első Peugeot-hibrid a 3008-ra épül majd, amelyben a kétliteres, 163 lóerős dízelmotort egy 37 lóerős, 200 Nm nyomatékú villanymotor segíti. A dízelmotor elöl lesz, és az első kereket hajtja majd, a villanymotor a csomagtartó padlója alól a hátsókat, hasonlóan a Lexus RX400h-hoz. Mechanikus összeköttetés nincs köztük, mindent az elektronika szabályoz, így az összkerékhajtás ellenére nincs szükség a sok helyet elfoglaló kardánalagútra. Alaphelyzetben csak 50 km/óráig, és erőteljes gyorsításkor hajt a villanymotor, de ha szükség van az összkerékhajtásra, akkor a vezető egy gombnyomással az elektromotort újra hadra foghatja. A gyári adatok szerint a termetes 3008 hibrid kombinált átlagfogyasztása 4,1 liter gázolaj, kilométerenkénti széndioxid-kibocsátása pedig 109 gramm lesz.



Gyári videó az összkerekes dízel hibrid működéséről



Az összkerekes hibrid megjelenéséig egy úgynevezett Grip Control nevű csomagot rendelhetnek azok, akik gyakrabban kénytelenek letérni az aszfaltozott útról. Ez a berendezés gyakorlatilag egy rafináltan programozott fékrendszer, amely az ESP-vel együttműködve öt állásban használható: aszfalt, hó, terep, homok és kikapcsolt ESP üzemmód. A menetpróbán sajnos nem lehetett kipróbálni a terepsegédet, mindössze csak egy gyári filmen szemléltették a sajtótájékoztatón, hogy egy 3008-as mennyivel gyorsabban tud mozogni a felázott talajon és havon egy mezei 308-asnál. Az opcióként rendelhető berendezés egyetlen szépséghibája, hogy a kipörgést megakadályozó rendszert egyféle (a Michelin 215/60 R16-os méretű "Mud & Snow" azaz havas és sáros útviszonyokhoz fejlesztett) gumijához optimalizálták, így új, más típusú és méretű abroncsra váltva állítólag már nem az igazi.

Fotó: Nógrádi Attila [origo]


432 literes a csomagtér, amely 1241 literre bővíthető


A 3008-as hazai forgalmazása júniusban kezdődik a már korábban felsorolt motorokkal és négyféle felszereltségi szinttel. Az árát egyelőre nem árulta el a hazai importőr, mindössze annyi információra támaszkodhatunk, hogy "nagyjából a Nissan Qashqai szintjén lesz". Szintén a japán konkurens taktikáját követik azzal, hogy hamarosan érkezik egy hosszabb, akár hétszemélyes változat is, amely a 308 SW, azaz a kombi hosszabb padlólemezére épül. Ennek a modellnek még nem ismerjük a nevét, az viszont már biztos, hogy ősszel mutatkozik be, és a hazai forgalmazása januártól várható.