Fehérgalléros nyolcas - Packard Super Eight 160

Sokak szerint unalmas dolog apróhirdetéseket bújni, ám talán még többen vannak azok, akik elmondhatják, hogy sikerült igazi kincsre bukkanniuk a Veterán Autó és Motor magazin Keres-Kínál rovatában. Témát keresve utóbbi táborhoz csatlakozott szerzőnk. 

Sornyolcas - 1940-ben már csak ilyet és hathengerest gyártottak
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Jelentős, a Cadillacét is lepipáló piaci részesedést tudhatott magáénak a vállalat, ennek ellenére igencsak fájhatott a vezetők feje: a beszűkült kereslet miatt rohamosan esett az eladás. A zavaros időkben új gondolkodásmódra volt szükség. Sikerült meggyőzni a General Motorstól épp nyugdíjba vonult George T. Christophert, hogy csatlakozzon a céghez. Christopher modernizálta a gyárat, miközben Max Gilman hatásos reklámhadjáratot dolgozott ki. 1935 elején egy minden korábbinál olcsóbb modell jelezte az új korszak beköszöntét.

A One Twentynek - vagy 120-asnak - nevezett típus ára 980 és 1095 dollár között volt, miközben a legolcsóbb Eightért 2385 dollárt kértek. A 120-ast is soros nyolchengeressel szerelték, a 4,2 literes lökettérfogat 110 lóerőt produkált, ami általában elegendő volt a másfél tonnás jármű mozgatásához. Az emberek nem tudtak ellenállni a kísértésnek, hogy ezer dollárért valódi luxusautót kaphatnak, amely épp olyan emblémát visel, mint az elnöki kocsik. Ez az élmény egyébként másfél Dodge vagy Pontiac áráért elérhető volt.

Sokan úgy gondolják, hogy az olcsóbb, úgynevezett "Junior Packardok" megjelenésével számottevően csökkent a márka presztízse. Meglehet, de az üzleti élet mindenek felett álló "törvénye", a profit azt jelezte, hogy a vezetés helyesen döntött. Az új piaci szegmensnek köszönhető, hogy a vállalat ismét sínen volt, így 1937-ben még inkább ahhoz alakították a választékot. Ismét programba vettek egy hathengeres modellt, Six néven, a 120-aséból kialakított, 3900 cm³-es motorral. A kétféle tengelytávval kínált One Twenty így egy osztállyal feljebb lépett, és átvette az épp megszüntetett Eight helyét, sőt az 1938-as modellévre a nevét is. A Speedster 1930 óta, a Custom Eight pedig 1932 óta nem szerepelt a kínálatban, így a következő lépcső az 1933-ig Deluxe Eightnek hívott Super Eight volt, háromféle alvázzal. A képzeletbeli trónon továbbra is a Twelve különféle kivitelei helyezkedtek el, ötezer dollár fölötti árral. Mivel a V12-es egyre kevesebb vevőt vonzott, az 1939-es modellév végén ismét búcsút mondtak neki, immár véglegesen. A típusból nyolc év alatt kevesebb mint 6000 darab készült.

Itthon is volt képviselet

Magyarországon az Automobil Eladási Kft. képviselte a Packardot. Irodájuk az V. kerületi Báthory utcában, szervizük pedig a VI. kerületi Jókai utcában működött.

Kezelhetősége jobb, mint némelyik háború utáni autóé

A négyajtós szedán 2005-ben került Magyarországra, előtte Oregon államban szolgált veteránként. Jelenlegi gazdája, a Classic Car Horoszcoop értékesítési céllal vásárolta a tengerentúlról. Előéletéről csak annyit tudni, hogy sosem szorult igazi restaurálásra, csak állagmegóvást végeztek rajta, jellegzetes amerikai módon. Ennek következtében kisebb esztétikai hibákat felfedezhet a szemlélődő, de a jármű igazi értékét eredetisége adja. A korábbi tulajdonosok szerencsére nem estek abba az egyébként gyakori hibába, hogy néhány plusz lóerőért vagy a jobb kezelhetőség reményében átalakítást végezzenek vagy modernebb szerkezetet építsenek be. A használhatósággal egyébként így sincs semmi baj, a 160 lóerős soros nyolchengeres könnyen indul és megdöbbentően halkan dolgozik. Orosz Csaba tulajdonos első autója egy Warszawa volt, és mint mondta, vezethetőség tekintetében ég és föld a két kocsi - a Super Eightet lényegesen könnyebb vezetni, mint a háború utáni, jóval kisebb orosz-lengyel konstrukciót.

Nem csodálkozhatunk, hogy sok állami vezetőt és iparmágnást meggyőzött a Packardok eleganciája

Kényelem terén pedig nem is lenne méltó, ha hasonlítgatnánk a One Sixtyt. Az ember kitárja az elölről nyíló hátsó ajtót, helyet foglal a kanapészerű ülésen, és olyan érzése támad, mintha egy ódon kastély vendégszobájában ülne. Az elegancia, a kényelem, sőt még az illat is stimmel, épp csak a kandalló hiányzik. Az illúziót az elindulás töri meg, az utas visszacsöppen a valóságba, és tekintetét a büszke hűtődíszre szegezi, ahogy hasítja elöl a levegőt és szinte vezeti az óriási, majd kéttonnás kocsitestet. Gázadáskor elképesztően mélyen bele lehet süppedni az ülésbe, aminek a "bútor" hihetetlenül finom rugózása az oka, és nem az eszeveszett gyorsulás. Az amerikai gépekre jellemző óriási teljesítmény egyáltalán nem hiányzik, kimérten, méltóságteljesen autózunk - így legalább tovább tudnak gyönyörködni a járókelők. A Packard presztízse közel hetven év alatt jottányit sem csökkent.

A cikk a Veterán Autó és Motor 2008. májusi számában jelent meg.