Kihangosítóval is veszélyes vezetni

Vágólapra másolva!
Nálunk csak kézben tartott telefonon tilos vezetés közben beszélni, Amerikában a teljes tiltásról vitáznak. Biztonságos körülmények között, mérésekkel vizsgáltuk, mennyivel növeli a reakcióidőt és csökkenti a vezetési képességeket a telefonálás. Az eredmények szerint a profi is zavarba jön, az átlagautós rosszul reagál a vészhelyzetre, és a rádiózás is veszélyes.
Vágólapra másolva!

A második feladatnál arra voltunk kíváncsiak, alanyaink mennyire pontosan és gyorsan mennek végig egy előre betanult pályán, amely a szűk városi közlekedést szimulálta, és megmutatta, hogy ismert körülmények között mennyire romlanak a képességek. Ilyen például, ha valaki mindig ugyanazon az úton megy haza, ezért az útvonalra már nem kell koncentrálnia.

Egy kis szlalom, parkolás, visszakanyarodás - nem túl bonyolult pálya, mégis akadtak gondok. Itt már szórás mutatkozott az eredményekben - volt, aki egyre jobb időket ért el -, de alapvetően inkább lassulást tapasztaltunk.

Nem derült ki azonban egyértelműen, melyik telefonálási mód zavarja legjobban a vezetőt: autóversenyzőnk telefonnal a kezében mente a legjobb időt, de volt olyan is, aki a kihangosítóval teljesített rosszul, sőt előfordult, hogy valaki eltévedt a pályán.


Megkérdeztük az autósokat, használnak-e vezetés közben telefont. A többség soha nem tesz ilyet


A tanulság, hogy alanyaink a telefonálás hatására kicsit óvatosabbak lettek, de nem a kihangosítás típusa a döntő, sokkal inkább a kommunikáció. Ha passzívabb feladatot kap a vizsgált személy - vagyis egy kérdésre igennel vagy nemmel válaszol -, akkor jobban teljesít, de amint bonyolódik a feladat, vagy meglepő az információ, akkor jelentősen romlanak a vezetői képességek. Persze a tesztelők nagy többségénél egy kézzel nehézkesebb volt a manőverezés, de a hibák száma nem ettől függött. Egy ismert, nyugodt útszakaszon tehát egy kézzel is viszonylag jól boldogulnak az emberek, a megosztott figyelmet sebességcsökkentéssel próbálják kompenzálni.

A versenyző sem kivétel

Fotó: Ránki Dániel [origo]

A headset használata sem sokat segített az alanyokon, ugyanis alapvetően a figyelem elterelésével juttattuk őket nehéz szituációkba
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Harmadik, utolsó vizsgálatunkon váratlan szituációra kellett reagálniuk a tesztelőknek. A tanpálya rántópadja oldalra lökte az autó hátulját valamelyik irányba, majd akadályokat szimuláló véletlenszerű vízfalakat kellett kikerülniük a kocsival. Elég összetett, nem betanulható feladat - amely a telefonáláson túlmutató problémákra is ráirányította a figyelmet.


Az SMS még rosszabb

Egy zárt pályán, biztonságos körülmények között tesztelni nem túl nagy kockázat, nem történhet nagy baj akkor sem, ha telefonnal a kézben hajtjuk végre a feladatokat. Azt azonban nem kockáztattuk meg, hogy SMS-t írjunk vagy olvassunk menet közben. Semmi esély nem lett volna arra, hogy végigmenjünk a szlalompályán, a rántópados kísérlet értelmetlen pörgésbe hozta volna az Astrát. Ezért nem kockáztattuk kollégáink és a tesztben használt eszközök épségét.



Fotó: Ránki Dániel [origo]

A rántópados vizsgálatnál versenyzőnk mindig megfogta a kocsit, de az ő reflexei is lelassultak a gondolkodás miatt
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Mindenki tudta, hogy vezetési képességeit jobban igénybevevő feladatra kell felkészülni, ezért jobban koncentráltak a vezetésre, a kommunikáció nehézkes lett. A feltett kérdésekre jellemzően hibás válaszokat adtak, minden figyelmüket lekötötte a tesztelés. Ezzel együtt is látszott azonban, hogy a telefonálás lassítja a reakciókat, ha gondolkozik a vezető, akkor még inkább. Gondot jelentett a kézben tartott telefon, hiszen két kézzel sokkal pontosabb a kormányzás, ami a gyors ellenkormányzásnál alapvető fontosságú. Versenyzőnk ugyan minden esetben megfogta az autót, de amikor jelentősen elvonta a figyelmét a recsegő telefon, láthatóan az ő reakciója is lassult.


A jogsi is kevés vészhelyzetben

Számos felmérés készült már a biztonsági öv bekapcsolásának a fontosságáról, az ittas vezetés veszélyeiről, vagy éppen a mobilozás hatásairól, de egy tényezőről ritkán esik szó.

A legnagyobb baj az, hogy a közlekedésben résztvevők jelentős százaléka nem tud megfelelően vezetni. Lehet vitatkozni arról, hogy a telefonálás, a cigaretta, a beszélgetés mennyire hat károsan a figyelemre, de a legnagyobb baj a vezetéstechnikai oktatás teljes körű hiánya. Évente emberek ezrei kapnak úgy jogosítványt, hogy soha nem vezettek esőben, csúszós úton, az autójuk sosem volt veszélyhelyzetben, így nem is várható el tőlük, hogy szükség esetén jól reagáljanak.

Tesztünk is világosan rámutatott erre a problémára: a négy tesztelő közül kettő úgy is megpörgött a tesztautóval, hogy abban működött az elektronikus stabilitáskontroll (ESP), vagyis az Opel a rántópadon elengedett kormánnyal is megfogta önmagát. Kollégáink azonban - hiába a többéves balesetmentes autóvezetői múlt - nem ismerték az adott vészhelyzetben szükséges pedál- és kormánykezelési technikát, így többet ártottak, mintha elengedték volna a kocsi kormányát.

Ahogyan az autóvezetők legtöbbje, ők sem vettek részt soha vezetéstechnikai képzésen.



Az autórádió is veszélyes

Fotó: Ránki Dániel [origo]

A parkolással is akadtak gondok, de a legnagyobb probléma a vezetéstechnikai ismeretek hiánya
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Tesztünkkel bizonyítottuk tehát, hogy a telefonálás jelentős mértékben ronthatja vezetői képességeinket, és nem csak akkor, ha kézben tartjuk a készüléket. Értelemszerűen egykezes vezetésnél romlik leginkább az eredmény, főleg váratlan szituációkban, vagy ha figyelmet igényel a beszélgetés, netán rossz a vonal.

A kérdés tehát nem az, hogy veszélyes-e a telefonálás, hanem az, betiltsuk-e. Vizsgálataink ugyanis rámutattak, hogy minden veszélyes, ami elvonja a vezető figyelmét. Nem szabad kézben tartott mobillal vezetni, de tudjuk, hogy az emberek nagy része vezetés közben akkor is csak az egyik kezével fogja a kormányt, ha éppen nem telefonál. Ez is legalább annyira veszélyes, akárcsak a kocsiban ülőkkel való kommunikáció, a hátsó ülésen játszadozó gyerekek szemmel tartása, a dohányzás, vagy a szintén nem ritka autóban étkezés, sminkelés, vezetés közben olvasás vagy tévézés, a navigáció programozása.

Egy kézzel veszélyes vezetni - de ez nem csak telefonáláskor fordul elő. A kihangosító vagy headset manőverezésnél segítség, mivel azonban a kommunikáció is befolyásolja a reakcióidőt, kijelenthetjük, hogy a kihangosítóval is veszélyesebb vezetni, mint ha egyáltalán nem telefonálunk. Ha azonban egy elhangzó információ is elvonhatja a figyelmet - tesztünk pedig bizonyította ezt -, akkor az autórádiózást is be kellene tiltani.

Már nem luxuscikk a kihangosító

Míg néhány éve még komoly összegbe került az autós kihangosítás megoldása, manapság már szerencsére nem kell túlságosan a zsebébe nyúlnia, és autóelektronikai szervizbe sem kell feltétlenül elvinnie a kocsiját annak a sofőrnek, aki kezét folyamatosan a kormányon szeretné tudni.

A Bluetooth vezeték nélküli technológiát már csak a legolcsóbb alapmodellek nem tartalmazzák, egy tipikus mobilban manapság már megtalálható. Ez azért jó, mert alkalmazásával nincs szükség semmilyen gyártó- vagy termékspecifikus alkalmazásra, a telefon lecserélésekor sem kell semmilyen extra költségbe vernie magát a tulajdonosnak, hiszen mondjuk a Nokia készülék gond nélkül kommunikálhat egy Motorola headsettel.

A fülre helyezhető, vezeték nélküli mikrofonos fejhallgató egyébként az egyik legolcsóbb megoldás ahhoz, hogy vezetés közben se foglaljuk le kezünket a telefon tartásával, négy-ötezer forintért már jó minőségű típusokat lehet venni, egyedül csak a beépített akkumulátor feltöltésére kell figyelni. Esetleg egy szivargyújtóra dugható töltő sem árthat a mobilhoz: ez ugyan gyártóspecifikus, de egy-kétezer forintért beszerezhető.

Létezik olyan Bluetooth-kihangosító is, amelyet közvetlenül a szivargyújtóba kell dugni, ez azonban csak akkor praktikus, ha az a műszerfalon van, nem pedig mondjuk a kézifék közelében, mivel ahhoz, hogy a másik fél hallja szavainkat, mikrofonjának a sofőr arcához viszonylag közel kell esnie. Ha ez nem lehetséges, még mindig lehet napellenzőre rögzíthető kihangosítót választani, az ilyen típusok ára tízezer forint körül indul, a komolyabb változatok azonban ennek három-négyszeresébe kerülnek.