A benzines motorok maradtak a régiek, az egyedüli 1,5 literes dízel viszont eltűnt, mert a Mitsubishi szerint nem érte meg, hogy Euro-5-ös szintre csiszolják, ezt a pénzt inkább arra fordították, hogy egy sereg fogyasztáscsökkentő megoldást (start-stop funkció, fékezési energia visszanyerés stb.) fejlesztettek az új Coltokhoz. A bemutatón a kínálat alját és csúcsát sikerült kipróbálni, előbbi egy háromhengeres 1124 köbcentis blokkot jelentett, míg utóbbi a jól bevált 1,5 literes, 150 lovas turbó. Érdekes változás még, hogy a turbómotort ezentúl már nem csak a háromajtós karosszériához lehet rendelni, és a CZT jelölés is megszűnt, helyette Raliart néven árulják a csúcsváltozatot.
Régen is szerettük a turbóval megvadított kis benzinmotort, ezúttal sem okozott csalódást. Alul-fölül gyönyörűen húz, a turbólyukat szinte alig érezni, az meg csak hab a tortán, hogy szép öblös hangot sikerült a kipufogónak hangolni. A Raliart futóművét alaposan kezelésbe vették, új rugókat, lengéscsillapítókat, vastagabb toronymerevítőt használtak, így még gokartszerűbben fordul a legerősebb Colt. Kérdés, hogy a tükörsima spanyol utak után, ez mennyire lesz élvezetes a toldozott-foltozott hazai utakon. A precíz és rövid utakon járó váltó sajnos maradt ötfokozatú, pedig hosszabb túrákon, autópályán jól jönne egy hosszabb utazófokozat, így nem bömbölne négyezer felett a motor állandóan.
Az 1,1 literes alapváltozat már teljesen más világ, az ülések ugyan nem kagylósítottak, de kényelmesek, akárcsak a futómű is, amely nem közvetít minden apró úthibát az utastérbe. A háromhengeres motor alapjáraton és az alsóbb fordulatszám-tartományban viszonylag csendes, pörgetve azonba jellegzetes bömböléssel jelzi, hogy minden tartalékát mozgósította, aki ült már valaha kétütemű Wartburgban, az tudja miről van szó. Aki a két motor közötti arany középutat szeretné meglelni, annak rögtön két választási lehetősége is van, egy 1,3 literes és egy 1,5 literes motor formájában előbbi 95, utóbbi 109 lovas.
Kisautóhoz mérten nagyon komoly eleje van
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)
A bemutatón a Toyota Yarist és a Suzuki Swiftet emelték ki a népes konkurencia közül, mint a "két nagy legyőzendő ellenfelet", ami nem lesz könnyű feladat, különösen nem nálunk, ahol hazai pályán van a Swift. Egy nagyon versenyképes árlistával talán sikerülhet elérni, hogy több Colt, vagy ahogyan a menetpróbán emlegették, "Junior Lancer" szaladgáljon Magyarországon, ám pontos árat még nem árult el az importőr. A cápaorrú Coltok magyarországi forgalmazása december végén kezdődik.