Napi háromezerért is bérelhetünk autót

Vágólapra másolva!
Itt a nyár, a szabadságolások ideje, lehet utazni, kirándulni. Ha nem sajáttal, akkor bérautóval, kicsivel, kompakttal, vagy éppen luxussal, netán lakóautóval. Utánanéztünk a lehetőségeknek, áraknak, feltételeknek.
Vágólapra másolva!

Autóbérléssel kapcsolatban ma már számtalan igény merülhet fel, nagycsaládos síeléshez például sokan bérelnének többszemélyes furgonokat. Az Auto & Minibuscarrentnél hatszemélyes Fiat Scudo 8990 forint 11-20 napra, de a kilencszemélyes Opel Vivaro sem több 10 990-nél. Külföldi használat esetén 500 forintos extra assistance díjat számolnak fel naponta, a 300 kilométeres napi korlát viszont erre a kategóriára is áll.

Akkor is van megoldás, ha költözéshez kell azonnal valami járgány, a Zérent Kft.-nél Kiák állnak rendelkezésre az ilyen igények kielégítésére. Platós K2500 4-30 napos bérlés esetén 7000 forintért elérhető, a rakteret igény szerint ponyvázzák is. A Pregio furgonok ára ugyanennyi. A CIAO-nak van dobozos Fiat Ducatója 22 ezerért naponta, az Autoglobal Rent a Carnál pedig Ford Ranger pickuppal fuvarozhatjuk kisebb cuccainkat napi 15 ezerért.

Ha a luxusautókat nézzük, az látszik, hogy az utóbbi időben a korábban népszerűvé vált területek mellett újabbak jelentek meg, így ma már nem ritka, hogy egyszerűen városnézéshez, fotózáshoz, forgatásokhoz vagy éppen reptéri transzferekhez bérelnek limuzint. A B.L.S. Service Kft. flottájában legnagyobb luxust képviselő Mercedes S osztályos modellhez például óránként 16 ezer forintért lehet hozzájutni, minimum négy óra fizetendő. A kilométerdíj 230 forint, a díjszámítás pedig alternatív jellegű: mindig a magasabb értéket számlázzák.

A nagyobb, igazán hosszú, nyolcszemélyes, amerikai filmekből ismert limuzinokhoz jóval magasabb áron lehet hozzájutni, a Starlimo Hungary Kft. modelljei egy órára már negyvenezer forintba kerülnek. A cég viszont kedvezményeket is kínál ügyfeleinek, két óra kocsikázás így már "csak" ötvenezer forintba kerül, egy egész nap pedig (reggel nyolctól este nyolcig) 150 ezerbe, melyen felül az üzemanyagköltséget is az ügyfélnek kell állnia.

Forrás: MTI

A veterán autókat is a bérelt óraszámnak megfelelően kell kifizetni


A veterán autók népszerűségének emelkedése hatással van a kölcsönzőpiacra is: ma már nem csupán a szokásos limuzinokat keresik az országjáró túrákhoz és egyéb különleges alkalmakhoz, az oldtimerek is egyre nagyobb szeletet hasítanak maguknak a tortából. Egyre gyakoribbnak számít, hogy az ifjú párok veterán autó ülésén teszik meg első közös kilométereiket, mondván, ezek sokkal stílusosabbak, mint a mai modellek. Az OldRent Veteránautó Kft. több privát esemény megrendezését is vállalja, de természetesen van lehetőség az autók egyedi bérlésére is, ez esetben a gépjárművek 11 900-17 900 forintos nettó óradíjért rendelhetők.

A limuzinok és veteránok mellett bérelhetünk lakóautókat is, ezeket nyilván nem különleges alkalmakra, hanem igazi csavargós nyaralásokhoz. A lakóautó-értékesítéssel és -bérbeadással foglalkozó X-Car Kft.-nél három kategóriát alakítottak ki: a standard kivitelű autók 2-3 évesek, 5 vagy 6 személyesek, alapfelszereltségként konyha, hűtőszekrény, mosdó-zuhanyzó, kerékpártartó, előtető, CD-lejátszó és klíma tartozik hozzájuk, tarifájuk pedig napi nettó 16 ezer, főszezonban (június 1.-augusztus 31.) 25 ezer forint.

Forrás: Opel

Az autókölcsönzőknél régóta kedvelt modell az Opel Astra is


A prémium modellek 0-2 évesek, 4-5-6 személyesek, alapfelszereltségként konyha, általában nagyobb hűtőszekrény külön fagyasztóval, mosdó-zuhanyzó, kerékpártartó, értéktároló biztonsági széf, előtető, motorklíma és állóklíma tartozik hozzájuk. A napi tarifa nettó 20, illetve 28 ezer forint. Az extra lakóautók teljesen integrált modellek, exkluzív belső kialakítással, a prémium felszereltségen felül beépített tévével, DVD-lejátszóval és műholdvevő antennával rendelkeznek. A napi tarifa szezontól függetlenül nettó 40 ezer forint.

A lakóautó foglalásakor fizetendő 60 ezer forint foglalási díj, a bérlés megkezdése előtt 30 nappal esedékes a bérleti díj negyven százaléka, majd a gépkocsi átvételekor fizetendő a bérleti díj fennmaradó része és 200 ezer forint kaució. A felkészítési díj minden esetben 10 500 forint, mely tartalmazza az autó külső-belső takarítási költségét, egy darab feltöltött gázpalackot és tartalék WC-kemikáliát.

Kocka Ladától a Swiftig

Volt idő, nem is olyan rég, amikor nevetséges áron kocka Ladákat lehetett bérelni az országban. Nyilvánvalóan félhivatalos úton, magánszemélyektől, akiknél ez a dolog egyfajta pénzszerzési (kiegészítési) lehetőségként működött. Janihoz, Sanyihoz, Tibihez, vagy nevezzük akárhogy a tulajdonost, befutott a kérés, hogy valaki elvinné a Ladát egy-két-három napra, mire ő bepattant a kormány mögé és elfarolt a megbeszélt helyszínre. Ott átadta a kulcsokat, majd a visszavétel időpontjának és helyének egyeztetése után szépen hazabuszozott. Mindezt napi kétezer forint körüli összegért. A feltételek kissé különböztek a hivatalos bérautókétól: nem teli, hanem ellenkezőleg, üres tankkal kellett visszaszolgáltatni az autót - valószínűleg előfordult néhányszor, hogy nem épp prémium minőségű benzinnel töltötték meg a tartályt.

Ma már egyáltalán nem lehet a titokzatos ladás kölcsönzők nyomára akadni, hiába próbáltuk. A helyzet a hivatalos irodáknál az, hogy a mi autónk (nem az Audi TT, hanem a Suzuki Swift) szintje alá nem szívesen mennek, többnyire a modern idők magyar Ladája számít az alapmodellnek. Esetleg a Splashsel, Kia Picantóval és Chevrolet Sparkkal lehet még találkozni.