Plusz tíz centi - Seat Ibiza menetpróba

Vágólapra másolva!
Alaposan megnőtt a generációváltással a Seat kisautója, 405 centiméteres hosszával talán már célszerűbb lenne félkompaktnak nevezni. A méretnövekedés a Volkswagen csoport új, B-szegmens-padlólemezének köszönhető, amelyet elsőként az Ibiza kapott meg.
Vágólapra másolva!

Fotó: Gulyás Péter [origo]

A legkisebb kerék is 15 colos. Négy tárcsafék az 1,2-eshez is jár
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Minden változatban vastag, nagyon jó fogású, háromküllős kormányt markolhatunk, a műszerek csövek mélyén ülnek, a mutatók alapállása függőleges, akárcsak a Leonban. Kritizálni csak azt lehet, hogy a közepesen pontos váltó karja egy kicsit közel van a vezetőhöz, és hogy az ajtó fogója jobbkanyarokban nyomja a térdet. Erősíti a sportautós érzetet a vezető felé fordított középkonzol, amelyen új a klíma vezérlőpanelje és a rádió is. Beépített navigáció helyett egy dokkoló állomást találunk középen felül, ami egyelőre csak a TomTom márkájú navigációs rendszert képes fogadni, de később állítólag más, hazánkban elterjedtebb márkák is kompatibilisek lesznek vele. Ez jó ötlet volt a gyártól, mert így a vásárló a beépített gyári rendszereknél olcsóbban jut navigációhoz, amit ráadásul ki is vehet, ha sétára indul, és a kábelek sem csúfítják el a műszerfalat, mint egy utólagos beépítésnél.

Fotó: Gulyás Péter [origo]

25 literrel nőtt a csomagtartó befogadóképessége, nyolc liter híján 300 literes
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Menet közben tovább gyűjti a jó pontokat az Ibiza. Először is kifejezetten halk, zaj csak a tükrök felől hallatszik, a gördülési- és motorzaj igen csekély volt a menetpróbára elhozott autókban. Meglepetésemre az 1,2-es, 70 lóerős háromhengeressel sem volt lomha az autó, ebben bizonyára szerepe volt a többinél rövidebb áttételezésű sebességváltónak, és annak is, hogy a modellváltással átlagosan 50 kilóval könnyebb lett az Ibiza. 15 másodperc alatt gyorsul százra ezzel az alapmotorral az autó, a végsebessége 163 km/óra, helyváltoztatásra tehát tökéletesen elegendő. A már szintén nem a legfrissebb 1,6-os természetesen jobban vitte az autót, de nem éreztem rajta a másfélszer nagyobb teljesítményt, a hangja viszont sokkal szebb volt. Ütközéstől ütközésig 2,8-as fordul az elektrohidraulikus szervokormány, így elég direktnek mondható, csak a visszajelzésekkel fukar kissé.

Fotó: Gulyás Péter [origo]

Szélesebb nyomtávja és alacsonyabb súlypontja miatt szeret kanyarodni
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


A Sport felszereltségű modellekben azonban 30 százalékkal kisebb a rásegítés mértéke, így valószínűleg sportosabb érzetet nyújt. Nem derült ki a tükörsima ibizai utakon a futómű rugózási komfortja, az viszont igen, hogy kanyarodni nagyon tud az új Seat, és az orrát is csak minimális mértékben tolja. Sport felszereltséggel a futómű kevésbé komfortos, mert ebben 25 százalékkal keményebb rugók, vastagabb kanyarstabilizátorok, és módosított szilentek teljesítenek szolgálatot. Nem lehetett panasz a fékek teljesítményére sem, és az is örömteli, hogy az 1,2-eshez is négy tárcsafék jár.

Sokat fejlődött a gazdagabb piacokon szériában adott menetstabilizáló elektronika, a szokásos blokkolásgátló, kipörgés- és kitörésgátló funkciókon felül vészfék-asszisztenssel, keréknyomás-ellenőrzővel és hill holder funkcióval is ellátták. Ez utóbbi emelkedőn való elinduláskor hasznos, mert a fékpedál elengedése után még két másodpercig megtartja az autót, így a kezdő sofőrök sem fognak lefulladni vele. Meg kell még említeni az opciós, kétféle kanyarlámpát is. Az egyszerűbb fajtában csak a lenti ködlámpák gyulladnak ki oldalra világítva 40 km/órás sebesség alatt, a komolyabb, AFS-nek hívott bi-xenon fényszóróban azonban maga a lencse is elfordul.

Fotó: Gulyás Péter [origo]

Az első kisautó, amelyet bi-xenon kanyarfényszóróval is rendelhetünk
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Ezen kívül még olyan, eddig többnyire csak nagyobb autókban látott exrákat is lehet majd rendelni, mint a hátsó tolatóradar, a teljes üvegtető, a bluetooth kihangosítós audiorendszer, a tempomat, az ülésfűtés vagy az USB és iPod csatlakozó. A forgalmazó árakat még nem tudott mondani, csak annyi biztos, hogy az értékesítés június 20-án kezdődik az ötajtós változattal. Később jön az eltérő hangulatú, alacsonyabb és sportosabb háromajtós valamint a kombi, de a négyajtós Cordoba utód nélkül marad. Párhuzamosan az új Ibizával a régi generáció is két évig gyártásban még marad, ráadásul jelentős, körülbelül kétszázezres árcsökkentéssel fogják tovább árulni.