Régen látott nagy csata a nagy túraautóknál

Vágólapra másolva!
Rácz István és Walter Csaba egy fél versenytávig hozta azt, amit egy ilyen kategóriában várnánk, nagyszerűen csatáztak az első helyért. Végül Rácz győzött Walter és Bódis Kálmán előtt.
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]

Az esős verseny sok mindenkit megtréfált


A formaautóknál együtt indult a magyar és a cseh mezőny, hiszen sajnos egyik sem túl népes. A magyarok közül az ezúttal formaautóval is bizonyító Rácz István nagyon jól elkapta a rajtot a negyedik helyről, Nissany és Pödör is beragadt egy kicsit, a kör végére viszont Nissany visszaállt az élre.

A következő körökben a mezőny elejéből többen megpörögtek, de Chanoch Nissany magabiztosan ment az élen. A magyar értékelésben Eszenyi László lett a második, Bódis Kálmán a harmadik.

A délutáni időmérőn már kicsit változott a helyzet, Nissany műszaki hiba miatt nem igazán tudott gyors kört teljesíteni. Az Acis formaautók időmérő edzésének három legjobb idején most is Nissany, Pödör és Eszenyi osztozkodott, csak a sorrend változott közöttük. A leggyorsabb Pödör volt, 125 ezredmásodperccel utasította maga mögé Nissanyt, Eszenyi lemaradása már több mint 3 másodperc lett.