Csiga a motorban - Renault Clio 1.2 TCE 100

Vágólapra másolva!
Jó pár év szünet után reneszánszukat élik az apró turbós benzinmotorok, amelyekből - a hengerűrtartalomhoz képest - viszonylag nagy teljesítmény lehet kicsiholni. Ez a fogyasztásra és az adózásra is jó hatással van, elvileg.
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]

Még a feláras 15 colos felnik is meglehetősen aprónak tűnnek az autó alatt
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Érdekes módon akkor sem derül ki, hogy turbó van az autóban, ha közlekedünk vele, turbólyuk szinte nincs, kétezer alatt ugyan nincs tűzijáték, de e fölött szépen húz a kis motor egészen a hatezres leszabályzásig. Érzésre szakasztott olyan, mintha egy pörgős 1,6-os szívómotor dolgozna a Clióban, ráadásul ez nem csupán a menetteljesítményre, hanem a fogyasztásra is igaz, ugyanis a tesztátlag 9,5 literre jött ki, de csodák ugye nincsenek, 101 lóerőt valamiből elő kell teremteni. A katalógus ugyan belenget egy 5,8 literes átlagot, ami azért is meglepő, mert aláígér a 1,2 literes, 65 lovas szívómotornak, ami a Renault szerint 5,9 litert fogyaszt. A 9,5 literes átlaghoz azért hozzátartozik, hogy túlnyomórészt városban használtuk az autót, és a lehetőségekhez mérten igyekeztük kihasználni a turbó előnyeit, magyarul nyomtuk neki rendesen.

A futómű franciásan kényelmes, Budapest gyalázatos minőségű útjaira pont jó, cserébe viszont kanyarban illeg-billeg a karosszéria, az autó terelgetésében ráadásul a kissé érzéketlen és túl könnyűre hangolt kormány sem igazán partner, egyedül csak a fék lógott ki a sorból, ugyanis - hiába van hátul csak dob - brutálisan lassította a Cliót. Az ötfokozatú váltó ugyancsak kellemes meglepetés volt, egy Honda-fan ugyan nem ájulna el tőle, de aki francia autókon szocializálódott, annak maradandó élményt jelenthet. Kár, hogy a hatodik fokozat már nem fért bele a büdzsébe, mert 130 km/órás tempónál 3500-at forgott a motor, ami ugyan nem vészes, de egy hosszabb út során zavaró lehet.

Forrás: [origo]

Tempósabb kanyarokban illeg-billeg a Clio a puha futómű miatt
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Az általunk is kipróbált Clio 1.2 TCE alapára Dinamic Plus felszereltséggel 3,62 millió forint, ám tesztautónkon ezt még megfejelték 15 colos felnikkel, mp3-at is lejátszó CD-lejátszóval és digitális klímával, így hajszál híján súroljuk a négymilliós fájdalomküszöböt. Ez megfontolandó ajánlattá teszi a turbós Cliót, amelynek legnagyobb pechje az, hogy létezik egy 120 lovas, ötajtós Grande Punto T-Jet is, amely már 3,4 milliótól hazagurítható, már ha csigás motorban gondolkodunk, és miért ne tennénk, hiszen remek móka.

Műszaki adatok
Motor, erőátvitel, fékek.
Hengerűrtartalom: 1149 cm3. Hengerek/szelepek száma: 4/16. Teljesítmény: 74 kW (101 LE)/5500. Nyomaték: 145 Nm/3000. Sebességváltó: ötfokozatú manuális. Fékrendszer elöl/hátul: hűtött tárcsa/dob.
Méretek, tömegek. Hosszúság/szélesség/magasság: 3986/1707/1493 mm. Tengelytáv: 2575 mm. Nyomtáv elöl/hátul: 1470/1470 mm. Tömeg: 1090 kg. Terhelhetőség: 490 kg. Csomagtartó térfogata: 288 l. Üzemanyagtartály térfogata: 55 l.
Menetteljesítmények, fogyasztás. Gyorsulás (0-100 km/óra): 11,1 mp. Végsebesség: 184 km/óra. Átlagfogyasztás: 5,8 liter/100 km. Tesztfogyasztás: 9,5 liter/100 km. Széndioxid-kibocsátás: 139 g/km.