Vágólapra másolva!
Monte-Carlo kanyargós aszfaltpályái után a rali világbajnokság mezőnye idén is észak felé veszi az irányt: következik a szezon egyetlen havas futama Svédországban.
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]

Hirvonen a Ford első számú pilótájává lépett elő idén


A havas, jeges gyorsokon a versenyzők cseppet sem lassabbak, mint aszfalton vagy murván, köszönhetően a szöges gumiknak. Az apró szögek belekapaszkodnak a pálya legfelső rétegébe, így biztosítva a megfelelő tartást. Idén az új szabályok értelmében már mindenkinek Pirellivel kell versenyeznie, így a csapatok az aszfaltra szánt P-Zero téliesített változatával, a Sottozeroval állhatnak majd rajthoz. A versenyzőknek akkor kell nagyon vigyázniuk, ha esetleg enyhül az időjárás, és olvadni kezd, mert a hó nélküli részeken a szögek úgy beleáshatják magukat a talajba, hogy akár ki is szakadhatnak a gumikból, és akkor lőttek az autó egyensúlyának és úttartásának. Persze akkor is vigyázni kell a pályán, ha marad a hideg idő, és úgynevezett hófalak keletkeznek a pálya szélén. Az ügyesebb pilóták ezeket szépen ki tudják használni, de elég egy óvatlan pillanat, és az autó már el is tűnt a falban, vagy megpördült. Az ásással pedig értékes időt lehet veszíteni, már ha egyáltalán megéri kiszedni a kocsit onnan.

Forrás: [origo]

Gigi Galli büszkén pózol a félgyári Focus WRC mellett


A havas futamot eddig az északiak uralták, legtöbbször a finnek és a svédek. Ha megnézzük az elmúlt versenyek eredménylistáját, az leginkább egy skandináv telefonkönyvre hasonlít. Ezeken a gyorsokon rengeteget számít a helyismeret, és persze az, ki, mennyire érzi a havat. Most, hogy Marcus Grönholm visszavonult, Sebastian Loebnek talán nagyobb esélye van, hogy 2004 után újra megnyerje a futamot. Ezt természetesen nem mindenki gondolja így, hiszen nem szabad elfeledkezni Mikko Hirvonenről, aki tavaly már nyert havas futamon, Norvégiában. Persze nem csak ő akarja útját állni Loebnek. Az elmúlt években Henning Solberg, Petter Solberg, Gigi Galli, Toni Gardemeister, és még jó páran nagyon jól érezték magukat ezeken a pályákon. Rajtuk kívül van még valaki, akiről nem szabad megfeledkezni: Daniel Carlsson. A privát svéd versenyző az elmúlt négy évben mindig ott tudott lenni a legjobb tízben. Idén a Bozian csapat egyik Peugeot 307 WRC-jével indul.

Forrás: [origo]

Daniel Carlsson egy régi 307 WRC volánja mögé pattan Svédországban




A világbajnokság állása az első futam után:

1. Sebastian Loeb 10 pont
2. Mikko Hirvonen 8 pont
3. Chris Atkinson 6 pont
4. Francois Duval 5 pont
5. Petter Solberg 4 pont
6. Gigi Galli 3 pont
7. J-M. Cuqo 2 pont
8. P-G. Andersson 1 pont

Csapatok:

1. Citroën Total WRT 11 pont
2. Subaru WRT 10 pont
3. BP-Ford Abu Dhabi WRT 8 pont
4. Stobart VK M-Sport Ford Rally Team 8 pont
5. Suzuki WRT 2 pont