Dr. Alázat vezetni tanít

A Peking Klub olimpikonjai biztonságos körülmények között próbálhatták ki, hogyan reagálnának vezetés közbeni veszélyhelyzetekre. Nem haszontalanul, hiszen nyár óta mindegyikük egy százhetven lovas dízel Seat Leon FR-rel jár.

Meghatározott feladatokat kellett végrehajtani. A pályán szerzett gyakorlat életet menthet
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

A második etapban a saját autómmal is csúszkáltam egyet. Igen, csúszkáltam, meg pörögtem-forogtam. Úgy, hogy korábban már volt alkalmam ezen a pályán végigmenni, igaz, akkor egy versenyautónak átépített, ismeretlen Astrával. Mondhatom, akkor jobban teljesítettem, mint most. Nem vagyok egy fenomén, ezt eddig is tudtam. Nem tartom magam a többségnél jobb sofőrnek, ugyanakkor többféle és más-más erejű autókat volt alkalmam vezetni, viselkedésüket megtapasztalni normális körülmények között, ez a többletem egy átlagos autóshoz képest. De ha elszálltam volna magamtól, a tanpályás csúszkálás minimum alázatossá tett volna az autóvezetés iránt. Jelentem, a tiszteletteljes tanulni vágyás már korábban megszületett bennem, és keresem az alkalmakat.

"Mit kell csinálni?" Az [origo] sport helyszíni riportjából kiderül

Azt tanpálya nélkül is belátja az ember, hogy bizonyos motorteljesítmény fölött elengedhetetlen a vezetni tudás csiszolása, hiszen már egy 150-160 lóerős autó is másképp viselkedik, mint egy átlagos, 40-50 lóval kevesebbet tudó társa. A több száz lovas kocsi kordában tartásához pedig nemcsak a gépet, de magát is uralnia kel a sofőrnek. Az sem kétséges, hogy nem kell izmos autóban ülni ahhoz, hogy valaki balesetet okozzon az úton, magyarul a veszélyesség nem egyenes arányban nő a lóerők számával. Nem is a vasárnapi, meg a kétszázezret békében levezetett autósokról van itt szó, hanem arról, hogy - ha már megindult a jégen - az ötven lóerős bevásárló autót ugyanúgy tudni kell megfogni, mint a hatszor ilyen erős sportkocsit. Ez pedig csak akkor fog sikerülni, ha a vezető kitapasztalta autója viselkedését váratlan és veszélyes helyzetekben, és megtanulta, begyakorolta az ilyenkor szokásos fogásokat. Ez nem megy kapásból. Illetve, biztosan van olyan, aki karcolás nélkül kikeveredett már egy ilyenből, mégsem tudná még egyszer tudatosan megcsinálni. Ha mégis, akkor ne olvasson tovább.

A Peking Klub olimpikonjai. Reméljük, nyáron éremre cserélik a nyakukban logó azonosító kártyát
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

A vasárnapi négy feladat legnehezebbikének a rántópados pályát tartom. Ennek a szakasznak az elején egy hidraulikus szerkezet oldalirányba kidobja a kötelezően 30 és 40 km/óra közötti sebességgel fölötte áthaladó kocsi hátsó kerekeit, ezzel jégen való megcsúszást vagy hátsó durrdefektet szimulálva. A kocsi ekkor már egy vízzel locsolt, tükörjégként viselkedő speciális útfelületen csúszik. A feladat ellenkormányzással és pedálmunkával egyenesbe hozni az autót, majd a továbbiakban felbukkanó akadályokat (itt az autóra veszélytelen vízoszlopok) kikerülve végigmenni a pályán. Az autó fara nagy lendülettel tör ki, ha késik, vagy helytelen irányú a kormánymozdulat, rossz a pedálkezelés, menthetetlenül megpördülünk. A csoportot rádión irányító instruktor a hozzám hasonló "bénázókat" is türelemmel kezelte, hasznos tanácsokkal látta el. Fontos a tapasztalt irányító közreműködése, aki a vezérlő helyiségből jól látja a próbázó mozdulatait, a kocsi reakcióit, és mindig egy kicsit tovább segíti a következő körre az embert. Az instruktor stílusa egyénenként változó, de a csipkelődő, ám cseppet sem bántó megjegyzések jó hangulatot teremtettek.

Az instruktor aranyköpései
"Tudja, Eric Claptont úgy becézik, Slowhand, Lassú Kezű. Na, Ön egy kicsit rá hasonlít, de most inkább Jimmy Hedrixszé kellene válnia."
"Oké, nálam a 28 km/óra elmegy 30 és 40 közötti sebességnek."
"Kérem, tekerjen a kormányon, ha valami miatt nem megy, akkor a jobb oldali utas nyúljon át, és tegye már meg."
"Ha akarja, így is próbálkozhat, de higgye el, köztünk nincs olyan, javítok, a földkerekségen nincs olyan ember, aki pusztán pedállal megfogja az autót."

A második pályán eltérő tapadású felületen kellett szlalomban kerülgetni a bójákat. A jeget imitáló felület és az aszfalt különböző tapadási viszonyainak köszönhetően a kocsi könnyen megpördülhet, ráadásul a bójamanőver éppen a kétféle felület határára esik. Ha az autó esetleg megcsúszott, korrigálni kellett. A tréning harmadik részében körpályán állandó ívben haladva kellett az autót provokálni, sodródásra bírni, majd visszaterelni az ívre. Felében a speciális csúszós útfelülettel borították a kört. Kikapcsolt menetstabilizálóval hamar kisodródott az autó, elsőkerék-hajtásához híven gázadásra az orrát kifelé tolta, gázelvételre kezdett visszatérni a kör ívére. Utolsóként egy lejtős pálya tükörjegén vízoszlopot kellett kikerülni, majd a lejtő után jobbos ívben kanyarodni, itt is a sodródás kijavítása volt a feladat. A tükörjég aszfaltban folytatódott, tehát aki épp kitekert kormánnyal lépett át a két felület határán, a hirtelen megtapadó kerekek visszafordításával küzdött meg, ha nem akart a padkán landolni. A dombra fel aszfaltos szlalom következett. Ellenkező irányban végrehajtva a feladatot a csúszós emelkedő sajátosságait tapasztalhatja ki a sofőr.

A flotta. Autogramvadászoknak érdemes figyelniük a 170 lóerős Seatokat
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Jó, ha eddig nem kellett saját bőrünkön és pénztárcánkon megtapasztalni egy megcsúszás körülményeit. Félreértés ne essék, elhiszem, hogy vannak ösztönösen jól korrigáló sofőrök, de a helyes fogások elsajátításának nem feltétlenül a "tűzkeresztségben" kell megtörténnie. A gyakorlatlanok pedig általában nem megfelelően reagálnak egy veszélyes forgalmi helyzetre. Velősebben: hiába vezettél akárhány százezret, ha a rázós pillanatban nem tudod, merre tekerd a kormányt, mazsola vagy. Egyetértek azokkal, akik egy erős autó birtokában tesznek a vezetési tudásuk csiszolásáért, mert felismerték a dolog horderejét és felelősségtartalmát (emellett azt is be kell látni, hogy a lóerőfitogtatás nem közúti forgalomba való). Egy hétköznapi autóval közlekedő sofőr is csak nyerhet azon, ha kitapasztalja saját és autója viselkedését, és legalább az alapvető vészhelyzeti rutint megszerzi. Igen, ezt tananyagszerűen a jogosítványszerzés rutinfeladatai közé is beilleszteném, egy-két óra a tanpályán sokat adna egy vezetni tanulónak.

Pesoldt Ferenc vezető instruktor szerint:
Vezetéstechnikai centrumunk ügyfeleinek csak kisebb hányada magánember, a többséget a cégük fizette be tréningre. A céges autópark elég nagy érték ahhoz, hogy használóik jobban tudjanak vigyázni a kapott gépkocsikra. Van cég, amely felismeri ennek szükségét, és vannak olyanok, akik a kármegelőzésnek ezt a lehetőségét nem ragadják meg. A mai napon látszott, mennyi tapasztalatot szerezhet az autós akár egy-két óra alatt is. A menetstabilizálót hasznosnak gondolom, támogatom az elterjedését, mert alapvető biztonságot ad a sofőrök többségének.

Ebben egyetértünk, mert egy sportos autóban ront ugyan a vezetés élményén a biztonsági elektronika, nem is oda való az ESP, de az átlagautósnak sokat segít. Igaz, messze vagyunk még attól, hogy a kisebb kategóriákban is szériafelszereléssé váljon. Ha ez is eljön, reméljük, azért lesz egy opció, ami megengedi, hogy lemondjunk az alapáras menetstabilizálóról. Különben hogyan tanulnánk meg úgy keresztben csúszni az autóval, ahogy azt Turán Frici tette?