Nekünk szánják - Opel Astra Sedan menetpróba

Vágólapra másolva!
Kissé későn, a ferdehátú variánsok után négy évvel mutatta be az Opel a H-Astra lépcsőshátú változatát, így a modellcsalád, az OPC-t is beleszámolva héttagú lett. A Sedan fő piaca Közép- és Kelet-Európa lesz, mert ezekben az országokban, a tapasztalatok szerint ez a karosszéria a legnépszerűbb. Németországban például nem is fogják árulni.
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]

Menet közben sem kell kellemetlen meglepetésektől tartani, a futómű jóindulatú
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Az Astra Sedan motorválasztékát a fejlődő piacok igényeihez igazították, ebből következően a turbós benzinesek és az erősebb dízelek kimaradtak a választékból. Hiányzik az 1,4-es benzines is, de talán nem is nagy baj, mert a menetpróba tapasztalatai alapján az 1,6-os benzinest is rendesen megizzasztja a méretes kocsi mozgatása. Papíron semmi gond nincs a modellfrissítésnél bevezetett modern, 115 lóerős géppel, de vezetés közben kiderült, hogy a pörgetést nem igazán szereti, az alsó fordulatszám tartományokban pedig egyszerűen nincs elég ereje, főleg, ha a klímaberendezést is bekapcsoltuk. A másik benzines, a 140 lóerős 1,8-as már elég a sportos közlekedéshez is, de a jobb menet-teljesítményekért közel négyszázezerrel többet kell fizetni. Dízelmotorból egyelőre csak az 1,3-as, 90 lóerős választható, de a tavasztól már az 1,7-es, 100 lóerős is elérhetővé válik.

Forrás: [origo]

Profilból jól látszik a hatalmas, 2,7 méteres tengelytáv. Ezért olyan tágas
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

A lépcsőshátú Astra 100 ezer forinttal kerül többe, mint az ötajtós, ami a felnőttesebb külsőt, a tágasabb utasteret és a nagyobb csomagtartót figyelembe véve nem tűnik soknak. A legolcsóbb, Essentia kivitelű, 1,6-os benzinesért 4,05 milliót kell fizetni, de ebben már a légkondicionáló, a kormányról vezérelhető cd-s rádió, a központi zár, az első elektromos ablakemelők, az osztva dönthető hátsó ülések, és a bőrborítású kormány, valamint a ködlámpa is benne van.

Műszaki adatok
M
otor, erőátvitel, menetteljesítmények. Hengerűrtartalom: 1598 cm3. Hengerek/szelepek száma: 4/16. Teljesítmény: 85 kW (115 LE)/6000. Nyomaték: 155 Nm/4000. Sebességváltó: ötfokozatú, kézi. Gyorsulás 0-100 km/órára: 11,7 s. Végsebesség: 191 km/óra. Átlagfogyasztás: 6,8 l/100 km.
Méretek, tömegek. Hosszúság/szélesség/magasság: 4587/1753/1458 mm. Tengelytáv: 2700 mm. Fordulókör átmérője: 10,5 m. Tömeg: 1314 kg. Terhelhetőség: 426 kg. Csomagtér térfogata: 490-870 l.
Ár (regisztrációs adóval, Essentia): 4 056 000 Ft.