Félúton - Nissan Pathfinder teszt

Vágólapra másolva!
A Nissan terepjáró kínálata elég összetett, van a majdnem terepjáró Qashqai, az SUV X-Trail és Murano, majd jön a valódi terepjáró Patrol és a pick up Navara. Valaki magyarázza el, ezen belül a Pathfinder mire való!
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]

Lewis Hamilton hasonmása is ilyennel jár

Ez is komoly terepjáró lenne, de nem tudni, hogy milyen fajta. Régebben a Pathfinder egy szolid luxusgép volt, most az új, gyakorlatilag a Navara személyautósított mása. Rengeteg elemében ugyanaz az autó, csak éppen a plató helyett utastér van egy nagy csomagtartóval. A hátsó laprugós megoldást sem örökölte, de amúgy nagyon hasonlít a két autó. Elölről össze is keverik, de a műszerfala sem sokban különbözik. A Pathfinder azonban egy kifinomultabb változat jobb rugózással, összetettebb felszereltséggel.

A tesztautóban például benne volt minden a magyar térképes navigációtól, a külön vezérelhető hátsó fűtésig, a kulcsnélküli nyitás-indítás éppoly természetes, mint a bőrülés. Azért nem minden arany, ami fénylik, hiszen a magyar navi továbbra is inkább a fővárost ismeri, innen kiérve már kicsit túl sok a fehér folt. A kulcsnélküli indítás is egy érdekes dolog, hiszen nem kell ugyan benyomni a kulcsot, de a helyén ugyanúgy el kell fordítani egy műanyag darabot. Az autó vitatható elemi között feltétlenül kiemelést érdemel a műszerfal kidolgozása és anyagválasztása, de a 2008-as modellfrissítés már erre is részben választ ad.

Forrás: [origo]

Nem éppen a legszebb a műszerfal, a navigáció Magyarország térképe még nem tökéletes

A Pathfinderrel egy gond van: nem tudom, minek véljem. Egy személyautósított luxus pick up, vagyis egy kicsit leegyszerűsített nagy SUV? Igazából egyik sem, érdekes határmezsgyén táncol. Nem igazán látom azt sem, hogy a Nissan erős terepjáró kínálatába hova kellett ez, de állítólag van rá igény, tehát ezzel nem kell foglalkozni. A Pathfinder alapvetően jó egy mezei kemény terepjárónak, hiszen elég nehéz terepeken is jól mozog, miközben a rugózási komfort nem emlékeztet egy hintalóra. Kellemesen csendes is tud lenni, bár hidegen beindítva egy egész háztömböt képes felverni.

Forrás: [origo]


Kicsit sok gomb egy rakáson



A motoron kívül a váltó és a felezővel felturbózott hajtási rendszer sem kelt csalódást, bár vásárlói nem fognak vele sohasem betévedni kemény terepre. Inkább egy hatalmas utazó terepjáró lesz, amely belső méretei és kényelme alapján nem is rossz választás erre a célra. Valószínűleg csak utánfutókat fog húzni, de ettől még terepre is keveredhetünk vele. A vezetése könnyed, kanyarodási tulajdonságai egy szokványos terepjárónak felelnek meg, miközben az ára átlagos. A tesztelt minden földi jót magába foglaló LE változat 12,2 millió forint, amire még a metálfény miatt kell fizetni egy szolid 185 ezret, de ennyi. Azt sem lehet mondani, hogy tudásához mérten drága, bár 10 alatt is simán ki lehet hozni egy Pathfindert.

Forrás: [origo]

A 2008-as modellévtől már ilyen középkonzolban gyönyörködhetünk

Én azt nem értem, miért kéne ilyet vennem, miközben ott a megnagyobbított X-Trail. Amennyit ma egy terepjárós elmegy terepen, azt az X-Trail is vígan tudja. Az kényelmesebb és precízebb, kevésbé köszön vissza a Navara múltból származó kissé teherautós élmény. Az X-Trail tehát logikusabb választásnak tűnik, de azért a Pathfinder sem rossz. Ha valaki egy átlag nagytestű SUV-nál darabosabb, nyersebb autót szeretne, de legyen jól felszerelt és kényelmes, annak a Pathfinder lehet a jó választás.

Műszaki adatok
Motor, erőátvitel, fékek.
Hengerűrtartalom: 2488 cm3. Hengerek/szelepek száma: 4/16. Teljesítmény: 126 kW (171 LE)/4000. Nyomaték: 403 Nm/2000. Sebességváltó: hatfokozatú manuális. Fékrendszer elöl/hátul: hűtött tárcsa/tárcsa.
Méretek, tömegek. Hosszúság/szélesség/magasság: 4740/1850/1775 mm. Tengelytáv: 2850 mm. Nyomtáv elöl/hátul: 1570/1570 mm. Tömeg: 2130 kg. Terhelhetőség: 660 kg. Csomagtartó térfogata: 190-2090 l. Üzemanyagtartály térfogata: 80 l.
Menetteljesítmények, fogyasztás. Gyorsulás 0-100 km/órára: 11,9 s. Végsebesség: 175 km/óra. Átlagfogyasztás: 9,8 liter/100 km. Tesztfogyasztás: 10,8 liter/100 km. Széndioxid-kibocsátás: 264 g/km.