Vigyázz, harap! - VW Tiguan-bemutató

Vágólapra másolva!
A Tiguan ránézésre összetéveszthetetlen VW-génekkel született. Mérete egy Tourané, szemből egy Touaregre emlékeztet, belül a Golf Plus kialakításához hasonlatos.
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]

Budapest tetején lehetett kipróbálni a Tiguanokat
(Még több kép a galériában. Kattintson a képre!)

A repülőtérről az út az első megállóig, azaz a Citadelláig tartott. Az első métereken legszembetűnőbb élményem a Tiguan masszívsága volt. A 150 lovas kettős feltöltésű motort az állandó összkerékhajtás és az üresen is több mint másfél tonnás önsúly bizony próbára teszi, noha a kis benzines is 240 Nm-t produkál. Korábban, a Golfban próbált élménymotor a Tiguanban alapmotornak elmegy. Összehasonlítva bármely versenytársa szívó erőforrásaival, sokkal jobb a benyomás, köszönhetően a kettős feltöltésnek. Kellemes meglepetés volt a nagy - 6,5 colos - és szép kijelzős, érintőképernyős navigációs szórakoztatóközpont, mely gyárilag képes volt a budapesti utcákon is utat mutatni, továbbá magában foglalt egy 30 gigabájtos merevlemezt a zeneszámainknak, illetve alkalmas volt SD kártya fogadására is. Ugyanez a kijelző slusszpoénként a tolatókamera képét is megjeleníti.

A Citadelláról feltáruló látvány újra meg újra segít megérteni, mit is lehet szeretni ebben a városban. Még nagyobb az élmény, ha eközben a zsurnaliszta rezzenéstelen arccal, mosolyogva próbálja a város főbb nevezetességeit elmagyarázni egy német ajkú, profi offroados hölgynek, aki a 28 fokos terepszögű változat határai közelébe akarja őt elvinni. Sohasem hittem volna, hogy előbb a bal első, majd a jobb hátsó kerék levegőben tartása közben csacsogok valakivel a hidakról, vagy épp a 25 fokos dőlésszögű rámpán álldogálva (tessék úgy érteni, hogy az autó oldalra dől, mintha a töltésen menne) fogom a bicepszem kínozni a kapaszkodón.

Forrás: [origo]

Játszótér autóknak, csak a körhinta hiányzott
(Még több kép a galériában. Kattintson a képre!)

Apropó: 25 fok tényleg nem sok. Annyi, amennyitől egy gyanútlan autós sikítva ki akar szállni a kocsiból. Később lett 30 fok is, de az instruktor látva az aggodalmam, megnyugtatott, hogy a gyáriak kipróbálták, hol a határ ... 51 fok. Pilótámtól azzal váltam el, hogy megtanítottam neki a "libikóka" kifejezést, miközben a horizont fel s alá változott előttem. Igen, meglepő, de a Tiguan jelentős terepképességekkel rendelkezik! Mindezt az "offroad" gombbal aktivált elektronikus segédeszközök garmadájával használhatjuk ki igazán. Csak a felsorolás szintjén: lejtmenetvezérlés, elektronikus úton működő, a fékek használatával operáló "difizár", visszagurulás-gátló, "felező hatású" gázpedál és más hangolású kipörgésgátló.

Az ezt követő menetpróbán inkább a mindennapok szemszögéből vizsgáltam tesztautómat. Megnyugtató, magas üléspozíció, stresszmentes kezelés, számos tároló rekesz és könnyű kezelhetőség, mindez az ismert visszafogott stílusban. A váltó hatfokozatú, felárért automata is kérhető. A hátsó üléssor sínen tologatható, a raktér 505 liter alaphelyzetben, de a hátsó ülések ledöntésével másfél köbméternyire növelhető. Tiguanunk után pedig akár egy 2500 kg-os utánfutót is odaakaszthatunk, azzal is elbánik.

Forrás: [origo]

Ilyen szögből kevesen fogják látni a Tiguant
(Még több kép a galériában. Kattintson a képre!)

A VW újdonsága elsősorban a Toyota RAV4-nek és társainak fog borsot törni az orra alá, de még nem tudjuk, mennyire, hisz a forgalmazás még nem kezdődött el. Egy biztos: modern műszaki alapokon, akár jelentős terepjárási képességekkel rendelkező autó a Tiguan, olyan, amely könnyen felkelti majd akár az urak, akár a hölgyek érdeklődését is. Pláne, mert tényleg tud - majdnem - magától parkolni. Kipróbáltam, működik.