Vágólapra másolva!
Egy hosszabb pihenő után Finnországban folytatták a WRC-autók terelgetését a rali-világbajnokság résztvevői. Ezekről a murvás pályákról azt kell tudni, hogy a svéd futam után itt a legnagyobb az átlagsebesség, és a hatalmas ugratók sem ritkák. Ez a verseny évek óta Marcus Grönholmnak fekszik a legjobban, így nem meglepetés, hogy hetedik Finn Rally-győzelmét gyűjtötte be a hétvégén
Vágólapra másolva!

Grönholm még mindig szívélyesen nyilatkozott arról, hogy mennyire nehéz is neki, és Mikko nagyon kemény versenyzésre sarkallja, de már volt ideje kicsit a pályák mellé is nézelődni, hiszen ahogy mondta, szemmel láthatóan több idén a Marcus Grönholm rajongó...

Hirvonen ugrott a legnagyobbat a legendás és kimondhatatlan nevű ouninpohjai gyorsaságin lévő ugratón, utána azt nyilatkozta, hogy jó volt utána megnézni az ugrást a tévében, mert neki is nagyon tetszett...

Forrás: [origo]


Míg a Fordosok saját dicsőségükben tetszelegtek, Sébastian Loeb arról beszélt, őrültnek kell lenni, hogy ekkora tempóval és ekkorákat ugorjon az ember és úgy tűnik, ő nem elég őrült ehhez.

Szóval már csak egy nap és igazából már annyi sem, hiszen csak három nyúlfarknyi gyorsasági várt vasárnap a versenyzőkre, és a különbségeket látva, sok mindent már nem várhattunk az élen autózóktól.

Jan Kopeckynek sikerült látványosan kezdeni a vasárnapot és hamar be is fejezni, hiszen egy farakás miatt hatalmasat borult a privát Skoda Fabia WRC-vel. A cseh pilóta így már csak a pálya mellől nézhette, ahogy Grönholm megnyeri az összes gyorsaságit, Hirvonen pedig befut másodiknak, és Loeb lesz a harmadik.

Forrás: [origo]

Grönholm ezzel hetedszer nyerte meg hazájában a világbajnoki futamot, ami igazán elismerésre méltó tett, mert ez a bravúr eddig csak egyetlen versenyzőnek, a szintén finn Hannu Mikkolának sikerült. Örült is a langaléta finn a győzelemért járó 10 pontnak, de Hirvonen sem szomorkodott, mert a világbajnokságban közelebb került Loebhöz ezzel a második hellyel.


Sébastian Loeb sem volt szomorú, elfogadta, hogy itt a finnek gyorsabbak és már a következő, aszfaltos német versenyre gondol, ahol az utóbbi öt évben nem talált legyőzőre...

Forrás: [origo]

A finn futam végeredménye:

1. M.Grönholm - Ford Focus RS WRC 07 - 2:57:26.1
2. M.Hirvonen - Ford Focus RS WRC 07 - +24.2 másodperc
3. S.Loeb - Citroen C4 WRC - +1:09.9 perc
4. C.Atkinson - Subaru Impreza WRC 2006 - +3:02.8 perc
5. H.Solberg - Ford Focus RS WRC 06 - +4:29.4 perc
6. X.Pons - Subaru Impreza WRC 2006 - +7:00.5 perc
7. U.Aava - Mitsubishi Lancer WRC - +7:39.6 perc
8. M.Östberg - Subaru Impreza WRC S10 - +9:31.9 perc hátrány.

A világbajnokság állása a 9.futam után:

1. Marcus Grönholm (FIN) - 75 pont
2. Sebastian Loeb (FRA) - 62 pont
3. Mikko Hirvonen (FIN) - 57 pont
4. Daniel Sordo (ESP) - 28 pont
5. Henning Solberg (NOR) - 28 pont
6. Petter Solberg (NOR) - 26 pont.

Következik a német aszfaltos verseny, az ADAC Deutschland Rallye, augusztus 17-19. között.
hivatalos honlap