Az elvárt hatos - Audi A6 3.0 TDi Business teszt

Vágólapra másolva!
Lehet, hogy van nagyobb, sőt azt is tudjuk, hogy van erősebb. A háromliteres turbódízel A6-osnál azonban nem kell jobb, hiszen menetteljesítményekben és kényelemben is bőven túlteljesíti azt, ami normál mércével elvárható.
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]

Majdnem 5 méter, 2845 mm-es tengelytáv, ezért tágas az utastér

A négykarikás márka az új A6-os piacra dobásakor meghatározó változást eszközölt saját méretskáláján, hiszen az aktuális A6 közelebb áll a jelenlegi A8-ashoz, mint elődje. Ez örömteli, sőt azt is jelenti, hogy az A6-osnál nagyobb autót nem érdemes venni. Szegény A8-asra csak azoknak lehet szüksége, akik a méretek elvakult rabjai, vagy éppen az autó külső méretei illetve árcédulája alapján akarnak valamilyen képet sugározni magukról. Ez nem feltétlenül rossz, hiszen a cégvezetőknél fontos, ki, milyen autóval jár.

Az A6-os tehát még az elviselhető, megmagyarázható méret.

Forrás: [origo]

Helyből nincs hiány a hátsó sorban



Ha különbséget akarunk tenni a három nagy német termékei között, akkor meg kell vizsgálnunk, mennyire fontos a sportosság egy luxuslimuzinnál. Itt van ugyanis alapvető különbség: a BMW a keményebb irányzat, a Mercedes a kényelmesebb. Az Audi valahogy a kettő között lavíroz, de azért ez is inkább sportos, bár alapesetben, a többivel ellentétben csak elsőkerék-meghajtású.

A futóműve természetesen nagyon kényelmes acélrugókkal is, de a tesztautóban állítható keménységű légrugózás dolgozott, vagyis az ember kedvére alakíthatja a csillapítás karakterét. Nem kell itt nagy különbségekre gondolni, de azért érződik valami. Mindenesetre a légrugós futómű szinte hangtalanul teszi a dolgát, de egy lendületesebb autókázás után mindenki rájöhet, ezzel bizony kanyarodni is gyorsan lehet. Sőt, kifejezetten kedveli az ilyen próbatételeket. Ahogy egy Auditól elvárható, a fékei nagyon jól harapnak, a quattro hajtás pedig minden körülmény között kiváló tapadást biztosít. A kormányzás már egy kicsit túlszervózott, talán túl könnyű, de összességében az A6-ost nagyon jó vezetni.

Forrás: [origo]

Méltó a prémiumkategóriához az Audi A6 belső tere. A váltó mögötti tekerőgombbal az MMI menürendszerben kalandozhatunk

A háromliteres, közös nyomócsöves dízelmotorra is sok mindent lehetne mondani, de csak egy nagy ömlengés lenne. Ne hagyjuk magunkat elvakítani, a konkurencia turbódízelei is ugyanilyenek, vagyis mind oltári jó. Ezek a motorok már a legelszántabb benzinespárti vezetőt is megingatják hitében, annyira dinamikusak és pörgősek, hogy nehéz beléjük kötni. Természetesen mindezen tulajdonságok mellett erejükhöz képest nagyon keveset fogyasztanak. Ahhoz már durván hajtani kell őket, hogy megegyenek tíz litert átlagban. Ismét le kell írnom, amit már egyszer megtettem: ennél erősebb motornak nem sok értelme van. Érdekesen hangzik ez egy autóversenyző szájából, de hát utcára az 500 Nm is bőven sok. Ha már elindultam a lejtőn, akkor azt is le merem írni, hogy ehhez a motorhoz teljesen felesleges lenne egy kézi váltó, hiszen a hatfokozatú, kézzel is kapcsolható automatával tökéletes. Valahogy ezekhez az autókhoz már nem illik a folyamatos váltogatás, még akkor sem, ha valaki elvetemült híve ennek.