Új családi autó a Fiattól

Vágólapra másolva!
A családosoknak szánt Lineát a hivatalos magyarországi forgalmazás megkezdése előtt próbálhattuk ki, hogy megtudjuk, miként veszi fel a versenyt a konkurencia hasonló méretű darabjaival. A nálunk júliustól elérhető lépcsős hátú modell egy igazi világautó a Fiat részéről, ugyanis Európán kívül Ázsiában, illetve Dél-Amerikában is kapható lesz.
Vágólapra másolva!

Az imént idézett Albeával történt ismerkedésem után egy kissé szkeptikusan kászálódtam be a tesztautóba, mert az emlékeimben egy billegős, kelletlenül irányítható járgány képe élt. Szerencsére a Linea már az első kilométerek alatt bebizonyította, hogy nincs károsabb a negatív előítéleteknél, mert az Albeához képest Maserati Quattroporteként fekszi az utat. A karosszéria még a tempós kanyarokban sem billent nagyot, a kormányzás már-már közvetlennek nevezhető, és az sem elhanyagolható tényező, hogy az úthibáktól sem jött zavarba a futómű. Az utastér mind a kipróbált 1,4-es turbó, mind a dízel esetében kifejezetten csendes volt, a szél és motorzaj csak 120 km/óra felett kezdett felerősödni.

Forrás: [origo]

Az 1,3-as turbódízelt bizony meg kellett kínozni, hogy tartsuk a forgalom lendületét, de ez egy 90 lóerős kis dízel esetében nem is meglepő, cserébe viszont keveset fogyaszt. A 120 lóerős benzines turbómotor már teljesen más karakter, ez ugyanis kifejezetten akkor jön elemébe, ha pörgetik, ráadásul a hangja is szép. A váltóról jót nehéz írni, igaz, rosszat is, és azt gondolom, pontosan ez volt a célja a tervezőknek, hozták a kötelező átlagot. A fék némileg kiemelkedik a szürkeségből, mert érzésre kifejezetten harapós, ugyanakkor jó az adagolhatósága. Fogyasztásról sajnos a tesztút rövidsége miatt csak gyári adataink vannak, erről és az autóról szerzett részletesebb tapasztalatainkról egy hamarosan következő tesztből számolunk be.