Farkasbőrbe bújt bárány

Vágólapra másolva!
A mutatós spoilerkészlet ne tévesszen meg senkit, a Kia Rio továbbra is ugyanaz a tágas, jól használható kisautó maradt, mint aminek megismertük. Csak így többen akarnak vele versenyezni az utcán.
Vágólapra másolva!

Bár a Rio a kisautók közé tartozik, négy megtermett felnőtt is viszonylag kényelmesen utazhat benne, 180 centiméteres magassággal még hátul is jó a helykínálat. Az utastérben felhasznált anyagok viszont nem a legfinomabbak, de ez nem is lehet elvárás egy olcsó árkategóriába tartozó autótól. Dicséretes, hogy legalább a színválasztásban próbáltak valami újat hozni a Kiánál: a többtónusú műszerfal nem csak eltereli a figyelmet a kopogós műanyagokról, de világos árnyalata még tágasabbnak is láttatja az autót a valóságosnál. Ugyancsak jó ötlet volt az egyébként szintén világos színű ülések középső részét sötétkék anyaggal burkolni, így kevésbé látszanak a használat nyomai, és még jól is néz ki. Viszont az első ülésekhez adott kartámasz fölösleges volt, mert nem esik "könyökre", és folyton lecsúszik róla a kéz. Nem maradtak ki a praktikus rekeszek a Rio utasteréből, több pohár- és kártyatartó is rendelkezésünkre áll, ezen kívül az utólag beszerelt, szabvány méretű fejegység alatt is kialakítottak egy cd tartót. Nem lehet panaszt tenni az összeszerelési minőségre, és az is jó érzéssel töltött el, hogy a kapcsolók olyan határozottsággal kattannak egyik állásból a másikba, mint egy japán autóban. Nagyon jó az ergonómia, minden kapcsoló és gomb első kézre esik, csak a sorjás és csúnya tükörállító kar rontja le kissé az összképet. A jól pakolható, de kissé mély csomagtartó térfogata nem túl nagy, 270 literes, de a Suzuki Swiftre így is ráver 53, a Chevrolet Kalosra pedig 50 litert az űrtartalma. Ha ez ne lenne elég, akkor még mindig le lehet hajtani a hátsó üléseket, ekkor már 1145 liter áll a poggyászunk rendelkezésére.

Forrás: [origo]