A szélvihar előállítása csak rajtunk múlik. Kell hozzá egy jobb láb, egy hirtelen felindulásból elkövetett padlógáz, és már jön is a forgószél. "Versenyeztem" egy új dízellel. Kb. 30-ig nyomatékból lenyomott, aztán jött a 600 pata dübörgése, és nyertem. A legszebb az egészben az volt, hogy a "streetracing" után beszédbe elegyedtünk, és kiderült, ő már épp a negyediket dugta, míg én még csak kettesben, a harsányan trillázó motor hangját élveztem.
Menet közben, ha kedvünk szottyan, hat sebesség között lehet keresgélni. A múltkor agyondicsértem a Skoda Roomster váltóját. Úgy látszik, újabban szerencsém van, mert ez is a "legkiválóbb váltók" múzeumában követel helyet magának, egyből a díszteremben, az MX-5 környékén. Röviden, rettentő precízen, gyorsan. Nem kell több jelző, hogy érzékeltessem nagyságát. Ügyesen, jó ütemben váltogatva 9,1 másodperc alatt tudjuk le a százat, majd roboghatunk tovább. Állítólag 202 a vége, de megpakolva, hárman, 210-nél még volt szufla. De fogjuk rá, csalt az óra. Akkor is olyan simán hozta a kétkilót, és olyan stabilan feküdt, hogy elhiszem, menne ez többet is.
És ha már a futóműnél tartunk. Sportosra vett figurával állunk szemben. Nem döccen nagyokat, öblös hangon ütöget, ha nem tetszik neki a felület. Egyenesfutása a 205-ös, elég peres gumik miatt inkább girbe-gurba, de ha kanyarba érünk, mindent megbocsátunk. Rádől, és már teker is kifelé belőle. Ilyenkor jól jön a kipörgésgátló, mert bakancsban vezetve a belső kerék meg-megnyikkan. Ha pedig már épp kiesnénk a kanyarból, akkor a menetstabilizátor segít. Mondjuk inkább kérnék bele egy sperrdifit. Azzal gyönyörűeket lehetne fordulni, a motor, a futómű is bírná, esetleg utasaink hánynának versenyt, de mi élveznénk, és ez a lényeg.
A Mazdánál viszont elkeserítettek. Ehhez nincs sperr, csak DSC, meg ABS, EDB, meg ilyen-olyan hárombetűs rövidítések. Hát ez van... Viszont szériában. De kiiktatott elektronikai mankók nélkül irtó jó kis füstöt lehet gyártani, riogatni a galambokat, és szép csíkokat égetni. A motorral a szelet, a füsttel pedig felhőket rittyentünk.
Saját időjárásgyártónk 6,1 millióba kerül. Cakk-pakk. Elektronikai csodákkal, bazi gumikkal, szép színben, illatos bőrkormánnyal, kártyás indítással. Árban pedig a többi, hasonló erős gép környékén van. A stílusos, de kicsit makrancos Alfa 147 2.0 Twin Spark 5,9 millió, az A3-as FSI kicsivel 6 felett van, alapban, úgymond fapadosan, ha lehet egy Audira ilyet mondani. A Focus 145 lóval 4,7, a Mini Cooper S pedig 6,1 milla, de ebbe meg nem fér be senki, csak a sofőr és utasa, fejenként egy hitelkártyával.
Mazda3 Sport 2.0 GTA - alapadatok motor: S4/16 benzin, 1999 ccm |
A turbós Opel Astra GTC 5,7 millió három ajtóval, de 170 lóerővel. A Peugeot 307 Féline 5,9-ért 180 lovat, míg a másik francia, a Renault Mégane 165 lóerőt már 5,3-ért odaad. A Seat 150 vágtató bikát gyömöszölt a Leónba (5,7), a hatalmas Skoda Octavia 5,9 mikulás. A Golf az 1.4-es TSI-t küldi csatába turbóval meg kompresszorral, 170 csikóval 6,6 millióért. Hogy miért éri meg egy ekkora, de ilyen erős autót megvenni? Imádtam nyerni lámpától lámpáig, és ez alaposan felvidítja az embert minden reggel, délben, délután és este. Fogyaszthatna kevesebbet (a tesztátlag bőven 10 l felett alakult), de akkor meg vegyük a dízelt 90 vagy 110 lóerővel (utóbbi részecskeszűrős, 240 Nm nyomatékot tud 4,6 millió forinttól).