Talma, Rossi meg a többiek - indul a MotoGP

Vágólapra másolva!
A spanyolországi Jerezben áll rajthoz vasárnap a gyorsaságimotoros-világbajnokság teljes mezőnye, és ezzel hivatalosan is elkezdődik a 2006-os szezon. A nagy kérdés nem változott tavaly óta: sikerül-e valakinek megdönteni a tán búcsúzó Valentino Rossi egyeduralmát.
Vágólapra másolva!

A negyedliteres géposztály esélylatolgatása már könnyebben mehet a két nagy rivális, Pedrosa és Stoner távozása után, ha fogadni kéne, az [origo] motoros rovata két spanyol apriliás, Jorge Lorenzo és Hector Barbera nevei mellé tenné le minden vagyonát. Szívét pedig ugye - az egykori 125-ös világbajnok - Roberto Locatelli lábai elé, ugyanis a remek olasz versenyző idén Apriliával, magyar színekben indul, tavaly év vége óta a Team Toth csapatát erősíti.

A 125 köbcentis géposztályban idén is óriási lehet a lökdösődés: a tavalyi világbajnok, svájci Thomas Lüthi idén simán duplázhat a Hondával, ám ezt vélhetően az edzéseken már remekelő KTM-es, finn Mika Kallio nem fogja annyiban hagyni.

Az esélyesek között szerencsére egy magyar nevet is meg kell említeni, a tavalyi összetettben harmadik helyezett Talmácsi Gábor idén már Hondával vág neki a szezonnak a KTM-mel történt összezördülése után.

A nyolcadliteres kategóriának egyébként idén is két hazai indulója lesz, Talmácsi mellett Tóth Imre is ott fogja húzni a gázt az Apriliája nyergében, reméljük minél több pontot összegyűjtve! A vb-cím sorsát ebben a kategóriában szinte lehetetlen bárkinek is előre odaítélni, ugyanis a 125-ös géposztályban még simán van 5-7 olyan pilóta, akiknek a csuklójában ott van egy-egy futamgyőzelem, így vélhetően idén is az utolsó fordulókban fog majd eldőlni, hogy ki lesz a világbajnok.