Az elmúlt évek egyik legszorosabb nyitányát követően a száguldó cirkusz világa a hétvégén Malajziában méri össze erejét, ahol a magas hőmérséklet és páratartalom miatt az új motoroknak igen komoly terhelést kell majd kibírniuk zsinórban második versenyükön.
A sepangi versenypálya minden tekintetben komoly kihívások elé állítja a versenyzőket. A modern ringen hosszú és egyben igen gyors ívek is vannak egyenesekkel és lassú kanyarokkal tarkítva. Mivel az aszfalt elég széles, a pilóták különböző íveket választhatnak, ami még jobban megnehezíti az életüket Malajziában, ahol amúgy is hatalmas a hőség.
Mivel a sepangi versenypálya több előzési pontot is kínál a versenyzők számára, a rajtpozíció kevésbé fontos, mint a stratégia helyes kidolgozása. A Bahreini Nagydíjon debütáló időmérő edzés jól vizsgázott, azonban rámutatott néhány olyan dologra, melyekre a csapatoknak komolyan oda kell majd figyelniük a jövőben. Tehát azok a gárdák, akiket mindenki az első tízbe vár, vélhetően már a kvalifikáció első két fordulójának elején leteszik névjegyüket, mit sem törődve azzal, hogy a tréningek végén jobb időket autózhatnánk a pályára lerakódott gumimennyiség miatt. Mindez azért fontos, hogy ne kerüljenek olyan helyzetbe, mint Bahreinben, ahol Kimi Räikkönen balesete után hatalmas tumultus alakult ki a pályán.
Azok után, hogy Bahreinben ízelítőt kaptak a 110%-os szabályból - amely miatt a Ferrari éppen annyi üzemanyagot vesztett az időmérő edzésen, hogy a vasárnapi versenyen az utolsó kiállása után ne tudjon visszatérni az élre -, az élcsapatok valószínűleg fel- és levezető köreikben is agresszíven fognak utózni, fittyet sem hányva a forgalomra.
Időjárás
Mint mindig, idén sem lehet megjósolni, milyen időjárás fogadja majd a csapatokat Sepangban. A meteorológusok jelentései szerint azonban szórványos zivatarokra lehet számítani az egész hétvégén. Bár a kisebb széllökések nem fogják megzavarni az előkészületi munkálatokat, a 35 fokos hőség, amelyhez komoly páratartalom párosul, igencsak megviselheti a versenyzőket a hétvége alatt.
Abroncsok
Az év egyik legmelegebb versenyéhez közeledve a csapatok legnagyobb félelme kétségkívül a gumik kopásának mértéke. Nem elég, hogy az aszfalt hőmérséklete az egekbe szökik majd, a gyors ívek, illetve a hosszú egyenesek komoly gondot jelenthetnek a beszállítóknak. A Michelin az elmúlt években mindig jól szerepelt Malajziában, így most is bíznak benne, hogy élcsapataik, a Renault, a McLaren, és a Honda jól fognak szerepelni.
A Bridgestone-t sem kell azonban félteni, hiszen a szezonnyitón bebizonyították, hogy új abroncsaik felveszik a lépést a többiekkel. A Williams istálló Bahreinben megmutatta a japánok termékeinek tartósságát, hiszen Nico Rosberg éppen a boxkiállásai előtt futotta meg a futam leggyorsabb köreit. Éppen ezért ismét komoly csata alakult ki az élen. A Bridgestone továbbá bízik abban, hogy a melegebb aszfalt segíthet majd a Toyotának kilábalni a gumiproblémákból, és abroncsaikat könnyedén fel tudják melegíteni az üzemi hőfokra, mely hiányában a szezonnyitón csúnyán elbuktak.
Stratégia
A boxutca hossza miatt igen sok időveszteséget jelent a kiállás, így a csapatok többsége a két kiállást fogja választani a versenyre. A puhább keverékekkel futók a három kiállást is bevállalhatják, azonban ez komoly kihívások elé állítja a versenyzőket, akik így rá lesznek kényszerítve az agresszív előzésekre.
Következtetés
Azt követően, hogy Kimi Räikkönen a mezőny végéről indulva felállhatott a dobogóra Bahreinben, a McLaren mindenképpen esélyesként érkezik a szezon második versenyének helyet adó Malajziába. Bár ismét a Renault a legesélyesebb, a Honda igencsak a nyomukban van. A Ferrarival is számolni kell, ugyanis ha a Bridgestone abroncsok ismét jól teljesítenek, akkor ott lehetnek az élmezőnyben. Kétségkívül lesznek olyan csapatok is, amelyek dobogós helyekben bíznak, ám végül még a pontszerző helyeknek is örülhetnek majd.
Ha esni fog az eső, akkor a Bridgestone komoly előnybe kerülhet, és ez megkavarhatja az esélyeket: ha a Toyotának valóban a gumikkal van problémája, akkor kimagasló eredményt érhet el, míg a Williams is eséllyel pályázhat a dobogóra. Ahhoz pedig kétség nem férhet, hogy esőben a Ferrari mindenkit megverhet.
Button is dobbanthat, hiszen a brit versenyző az elmúlt években rendre jól teljesített Sepangban: ha a Honda valóban képes a győzelemre, akkor ez lesz az a hely, ahol bizonyíthatnak.
Faludi Zoltán, F1hírek