Tapadókorong - BMW 330xd

Vágólapra másolva!
Jó volt már sima hátsókerekes kivitelben, kétliteres dízelmotorral is, de még jobb összkerékhajtással és az eggyel nagyobb olajossal. 3-as BMW és xDrive, tán a tökéletes párosítás.
Vágólapra másolva!

Az új BMW 320d lett az év autója a What Car? magazin tekintélyes "Car of the Year" díjátadóján Londonban. A kiosztón a BMW több kategóriában is elhozta az első díjat. A 3-as elsőségén túl a BMW 525i-t az év üzleti autójának választották. Ez a típus a legnagyobb mennyiségben értékesített prémium kategóriás limuzin az Egyesült Királyságban, és sorozatban harmadszor kapta meg az elismerést. Az elmúlt tizenegy évben tíz alkalommal lett első az 5-ös sorozat az üzleti autók között.

A What Car? magazin szerkesztőinek véleménye megegyezik az új 3-as sorozatról. A magazin szerkesztője, Steve Fowler szerint a BMW 3-as széria az abszolút győztesnek bizonyult. "Számítottunk rá, hogy a BMW üzleti autó kategóriában induló típusa jól szerepel, de azt nem gondoltuk, hogy ennyire. A 3-as minden szempontból verhetetlen a többi autóval szemben" - tette hozzá. A másik szerkesztő, David Motton szerint a BMW 3-as szériája annyira jó, hogy nem is volt kérdéses a győzelme.

Magyarországon is komoly elismeréseket kapott a bajor márka. Az Auto Bild Autó1 Európa díján a magyar olvasók a 3-as BMW-t tartották a legjobbnak. A díjat 1992-ben alapították, és azóta az Auto Bild lapcsalád főszerkesztői által összeállított húszas lista alapján minden országban az olvasók döntik el, melyik márka melyik típusa bizonyul a legjobbnak adott évben. A modellek közül a nemzeti győztesek jutnak be a verseny utolsó megmérettetésére, amely az olaszországi Balocco versenypályán zajlik majd. A Genfi Autószalon idejére derül ki, melyik Európa kedvenc autója. A BMW modelljei már három alkalommal kapták meg a neves díjat.

A What Car? ceremóniájával egy időben a BMW nagy sikerrel szerepelt a Fleet Excellence díjkiosztóján is, ahol a Fleet Week és a Fleet Management magazinok több mint 30 000 olvasójának szavazatai alapján ítélték oda az elismeréseket. A BMW termékei az üzleti és a magáncélú felhasználók számára egyaránt vonzóak, ezt bizonyítja az is, hogy a 3-as széria kapta a felhasználók által odaítélt díjat is. Ehhez hozzájárult a 3-as, az 5-ös és a 3-as Touring, valamint az X5 és a Z4 kategóriagyőzelme is. A BMW több kategóriában győzött, mint bármely más autógyártó.

A fenti díjakat azonban egy sor más elismerés is megelőzte. A 2005. márciusi megjelenése után a 3-as szériát az Auto Express és a Test Drive magazin is a 2005-ös év autójának választotta. Sőt, a 3-as elnyerte az Év Skót Autója címet is.