Bamako: szétszakadt a mezőny

Vágólapra másolva!
Január 8., vasárnap. Infók a Budapest-Bamako versenyről telefoninterjú alapján Villám Géza főszervezővel, Maliból. Megjött az elmúlt napok hiteles krónikája is. Mindjárt vége!
Vágólapra másolva!

A részletek a Budapest-Bamakóról még mindig kissé ködösek. E jelentés írásakor több csapat pozíciója még ismeretlen. A résztvevők közül csak kevesen rendelkeznek műholdas telefonnal. A kommunikációs csatornák is ugyanúgy járhatatlanok vagy nehezen járhatók, akárcsak a helyi utak.

A közel kéthétnyi felhőtlen autózás után szombat reggel Kiffa határában kezdetét vette az igazi afrikai autózás, amire a legtöbben sem fizikailag, sem lelkileg nem voltak teljesen felkészülve. Kiffából Mali felé két úton lehetett indulni. A Budapest-Bamakón nincsenek kötött útvonalak, csak a kiindulási- és a célpontok vannak kijelölve. Az útvonalat mindenki maga választja. Legtöbben mégis a nehezebb út mellett döntöttek, annak ellenére, hogy a gépjárműveik nem megfelelőek az ilyen utakra.

A homokos, poros, félsivatagos terep első 30 kilométere nemcsak csábítónak, de barátságosnak és festőinek is tűnt. A táj csak ezután villantotta ki oroszlánkarmait. Elsoként Lajos 'Cupák' László adta fel, amikor Kankossa városa előtt az olajteknője teljesen tönkrement a homok fogságában, és ki kellett vontatni a legközelebbi főútig. Később ő figyelmeztette a többieket, hogy kerüljék el a Kiffa-Hamoud-Kayes útvonalat, és menjenek a biztonságosabb, betonos kerülőúton. Sajnos sokaknak ez már túl késő volt. Több mint 10 csapat vesztegelt ezen a távon.

A Land Rover Defenderek mentették az elakadtakat. Tiba Tamás autóját is ki kellett rántani. Rántás közben leszakadt az első vonószem, és kilyukasztotta az Extrack.hu Land Roverének hátulját. Az Extrack drámája ezután csak fokozódott. Kipattant a hátsó felfüggesztés rugója, Méhes György emelője a szerelés közben visszavágódott, és arcon csapta ot. Méhes ajka mellett egy 3 centiméteres vágás keletkezett. Az erős vérzést Gyurkó Gábor és mentős csapata a helyszínen ellátta. Méhes jelenleg már Bamakóban van. Sérüléseit itt is ellátták, és fontolgatja, hogy az első géppel visszarepül Budapestre.

Persze a mentősök sem úszták meg technikai gubancok nélkül az elmúlt napokat. Gyurkóék mentőautójának a kuplungja égett szénné a szavannás, homokos terepen. Ők a bozótos lankákon álltak neki szerelni.

A Moslek.hu csapat szerelőbuszát és trailerét két Land Rovernek kellett kivontatni a homokcsapdából.

Szombat délután fél 4-kor már mindenki kiszabadult a kankossai földutak rabságából.

A három Land Rover Defender tovább folytatta az utat a mali nagyváros, Kayes felé. Az esti célba mindössze 8 jármű futott be. Elsőként a szlovákok, majd hajnali fél 4-kor a 02-es Viky Team és 06-os Nissan Patrol értek be a kayesi célba.

A visszafordultak egy része Kiffában töltötte az éjszakát. Mások elindultak a betonúton Bamako felé. Meg nem erősített hírek szerint a Moslek.hu csapata feladta a versenyt. A szlovák Ulrich házaspár és a Viky Team csapata az utolsó infók szerint Kitában van.

A szombat éjszakát a legtöbben a bozótban töltötték Mauritánia és Mali különböző pontjain. A csapattól elszakadt 39-es és 10-es autó, valamint a quad és a két motor is bozótkempingelt az éjjel.

A 00-ás felvezeto autó pedig elindult Bamako felé. A szombat éjszakát egy nomád család sátrában töltötték, mert Kankossában elfogyott az üzemanyaguk, és a benzinkutast nem sikerült az éjjel felébreszteni.

Hétfő délben a helyzet a következő: az elindult 37 csapatból már 12 Bamakóban van a célban. A célba értek eddig: a 00, 13,14, 15, 18, 05, 31, 36, 37, 40, 41 és a 07-es rajtszámú csapat.

Tiba Tamás hősies magatartásról tett tanúbizonyságot, amikor a Windbird Team csapatának tönkrement Opel Corsáját közel 1000 kilométeren át vontatta. Több vontatókötelet tett tönkre.

Az orosz-indiai kettős kihagyott egy etapot, és már a célban van. Nemcsak, hogy épségben és idő előtt értek Bamakóba, de még egy autóstoppost is magukkal hoztak az ide majd 2000 kilométerre lévő Nudabiból. Jó tett helyébe jót várj! Ma egy helyi autókereskedőtől egy 3000 eurós ajánlatot kaptak a 150 ezer forintért vásárolt 25 éves Ladára.

A többi csapatot hétfőre várják Bamakóba. A Budapest-Bamako záró partija hétfő este lesz Bamakóban.