Orral a homokban

Vágólapra másolva!
Kemény napon vannak túl a magyar egységek az egyiptomi Fáraó-ralin, de továbbra is mind versenyben és jó pozícióban maradtak.
Vágólapra másolva!

Nehéz edzés - könnyű verseny: a legnehezebb szakaszon tovább erősítette pozícióját a Kis, Czeglédi páros, a verseny egészét tekintve már a 11. hely az övék. Kisék a szerdai szakasz 60. km-énél megálltak Szalayéknak segíteni 30 percre, eközben sokan elhúztak mellettük. Próbálták kihúzni Szalay Balázs autóját, ami belefúródott a homokba. Ezelőtt két évvel pont fordítva volt a helyzet, Kisék estek orra, és Szalayék segítettek nekik.

Az elmúlt négy hónap fejlesztéseire fordított energia Kiséket igazolja, gond nélkül vették az embert- és gépet egyaránt próbára tevő, dűnékkel és ciszternákkal tagolt kő- és homoksivatagot a Szahara szívében, a tengerszint alatt fekvő siwai oázis felé robogva.




A versenyzők tehát elérkeztek a visszafordító állomáshoz, a siwai oázishoz, a süppedős líbiai homoktenger bejáratához. Az ókori díszletek között kanyargó mezőny újra Kairó felé veszi az irányt, útba ejtve a Nílus partját.