A rali visszatért Kaposvárra

Vágólapra másolva!
Érdekes fordulatot hozott a bajnokságban a hétvégi Kapos Junior Rallye, így a sorozat utolsó futamán nem mindennapi küzdelemre számíthatunk.
Vágólapra másolva!

Elek István, Budai Annamária (Toyota Corolla WRC, M): Tavaly Veszprémben mentem ezzel az autóval, aszfalton sokkal élvezetesebb vele menni. Jó stabil, nagyon jó a fék rajta, és élmény vezetni! Minden jó volt, a szervizcsapat, a navigáció is kiváló, nagyon jól éreztem magam. Az idei évre befejeztük a versenyzést, pénzt gyűjtünk, aztán jövőre meglátjuk.

Hideg János, Kocsis György (Mitsubishi Lancer Evo VI, M): Nagyon jó volt, élveztük, kevés hibánk volt. Amit elterveztünk, azt sikerült végrehajtani, egyetlen hiba volt, azt meg nem árulom el :) Etapon volt egy nagy hibánk, de megúsztuk, így mondhatom, hogy sikeres volt a hétvége. Pécsett minden tőlünk telhetőt megteszünk, ez a verseny azért volt jó, hogy ne ott kelljen küszködni, tapogatózni, mit hogyan csináljak.

Kovács Attila, Czakó Janek (Honda Civic TypeR, M): Természetesen nagyon tetszett a verseny, jó volt itthon menni, mindenhol ismerősök voltak a pálya szélén. Elég jól éreztem magam az autóban is, elégedettek vagyunk a versennyel. Következő verseny a Mecsek Rallye, ott szeretnék menni, meg szeretném szorongatni Hadik Andrist.

Szommer István, Hosszu Zoltán (Honda Civic Vti, N2): Nem tudjuk a verseny végeredményét, kaptunk 20 másodperc büntetést, állítólag nem készültünk fel megfelelően a rajtra. Számolgattunk, így visszacsúszhatunk a negyedik helyre, viszont ha kicsit szerencsénk van, akkor megmarad a második helyünk. A dobogón minden kiderül!

Csizmeg Richárd, Józsa Péter (Peugeot 106 GTI): Azt gondolom, nagyon nehéz volt, kevés másodpercet tudtunk adni az ellenfeleknek, meg nagyon oda kellett figyelni még az utolsó gyorsaságin is. De végre összejött, a három második hely után már érett, hogy legyek egyszer első is! Nagyon örülök neki! Egy lassítót érintettünk, a nyoma meg is van az autó oldalán, de igazából nem volt kalandunk. Matematikailag van esélyünk a bajnoki címre, a célunk, hogy nyerjünk az utolsó futamon is.

Pehely Balázs, Ambrózy Melinda (Honda Civic Vti, N2): Meglepődtünk az eredményen, nem számoltunk vele, hogy ennyire jó lesz. A szervizcsapat maximálisan tanúbizonyságot tett arról, hogy minden problémánkat megoldják. Főleg a végén az autómosás nagyon jól sikerült nekik :) Nagyon jók voltak a pályák, a rendezés, az autó. Minden jól működött ezen a hétvégén!

Hidvégi Zoltán, Hidvégi Péter (Suzuki Swift Gti, A5): Az utolsó menet már kicsit szolidabb volt, mint az eleje, az A abszolútot, a Yokohama Kupát az A csoportban, és a kategóriát is megnyertük, abszolútban pedig negyedikek lettünk. Valahogy így képzeltük el ezt a hétvégét! Ha minden igaz, Várpalotán lesz egy murvás verseny, amit mi nagyon szeretünk, jobban, mint az aszfaltot. Ott megpróbálunk kicsit közelebb kerülni a Hondákhoz, talán a végsebesség annyira nem számít.

Bihacker Viktor, Csejtei Péter (Opel Corsa GSi, A6): A lassítós esetünk után végül is sikerült javítanunk az eredményen, ennek mindenképpen örülünk. Akkor még a célbaérés is kétséges volt, más terveink voltak, de ez a sport ilyen. Az utolsó futam Várpalotán lesz, mindenképpen elindulnánk rajta, murván egészen mások az erőviszonyok. Ott is mindent meg fogunk tenni azért, hogy hibamentesen, a lehető legjobb teljesítményt nyújtsuk.

Lengyel István, Bedő Miklós (Magyar Suzuki, N1): A verseny végére nem adta ki, pedig vezettünk. Egy-két helyen úgy mentünk, ami szerintem és a nézők szerint is nagyon jó volt. Egy másodperc hátránnyal lettünk másodikak, az autók igazából egyformák, egy féktáv, és megvan az egy másodperc. Nem vagyok csalódott, mert jól mentünk, aki nyert, az megérdemelte a győzelmet.

Szebényi Dávid, Szilvássy Dénes (Magyar Suzuki, N1): Nyerni szerettünk volna, de az utolsó gyorson kikaptunk. Nagy meccs volt! Szoros volt a vége, nem nagy különbség, amivel kikaptunk. Így alakult!

Kurtos Róbert, Repka Róbert (Magyar Suzuki, N1): Az utolsó két gyorsot egész jól megúsztuk, apait-anyait beleadtunk. Csodálatos érzés nyerni, nagy csata volt köztünk Lengyel Pistivel, meg kellene tőle kérdezni, milyen érzés itthon kikapni. De mi is gratulálunk nekik!

Kovács Antal, Istovics Gergő (Suzuki Swift GTi, A5): Örülünk, hogy itt vagyunk, nem úgy nézett ki, hogy végigérünk. Jónak mondható a verseny, az autónk kibírta, kis olaj-rátöltögetéssel. Ha összeáll az autó, akkor egy vagy két versenyen még megyünk, megpróbáljuk végigcsinálni az évet.

Bugyi Csaba, Pap Tamás (Audi Coupe Quattro, F5): Elégedett vagyok a második hellyel, mi élveztük az autózást, ezért jöttünk. A bajnokság szempontjából mindenképpen fontos.

Wilisits Vilmos, Tamtom Péter (VW Golf Tdi, F6): Valahol a lelkem mélyén vártam, hogy megnyerem a versenyt, de nem mertem volna fogadni rá. Főként célbaérni jöttünk, mivel eddig majdnem mindegyik versenyen kiestünk, vagy komoly műszaki gondjaink voltak. Kezd összeállni az autó, jövő évben szeretnénk jól menni.

Gombás László, Gombás Béla (Audi 80 Quattro, F5): Nagyon jól sikerült, harmadikok lettünk. A végére bele is erősítettünk, de azért előttünk eléggé elhúztak. Örülünk, hogy abszolút harmadikok és kategória-másodikak lettünk. Csabi annyival fiatalabb, bevállalósabb, mint mi. A verseny nagyon tetszett, bármikor eljövünk ide máskor is.

Tarrósi Péter, Horgasné Máthé Katalin (VW Sirocco, F4): Egyáltalán nincs jó kedvem, az utolsó gyorsaságin estünk ki a második helyről, a cél előtt három kilométerrel. Technikai sport, ez is benne van.

Szecsődi Norbert, Bödő Gábor (Opel Corsa GSi, A6): Életünk talán legjobb versenyén vagyunk túl! Mind a rendezés, mind a helyezés szempontjából. A kategóriánkat sikerült megnyernünk, és az abszolút értékelésben is az előkelő ötödik helyen végeztünk, az előttünk lévőkhöz képest jóval gyengébb technikával. A következő futamon is szeretnénk legalább dobogóra állni.