Megérkezett a Grande Punto

Vágólapra másolva!
A Budapesti Autószalonon ugyan már meg lehetett tapogatni az új Fiat Puntót, ám az alaposan átrajzolt és megnövelt modell hazai forgalmazása csak most kezdődik. Egy rövid menetpróba erejéig mi is kipróbáltuk az olasz "kisautót".
Vágólapra másolva!

Az árakat tekintve szintén indokolt a Grande jelző használata, bár a bemutatón nem győzték hangsúlyozni, hogy az új Punto nem kíván beszállni a kétmillióért is hirdetett kisautók iszapbirkózásába. Ennek megfelelően a legolcsóbb (3 ajtós, 1,2 literes motorral szerelt, Active felszereltségű) Puntóért 2 590 000 forintot kérnek, míg a legdrágább Sport felszereltséggel kitömött és felcicomázott változat 4 590 000 forintba kerül, ám ebben már az emlegetett 1,9-es dízel kerreg.

Próbakörre szándékosan a motorkínálat aljáról válogattunk a tesztautók közül, ami mögött nem példás önmegtartózkodás áll, hanem vélhetően ezekre lesz majd a legnagyobb igény az árérzékeny hazai piacon. Az 1,2-es benzinessel szerelt Punto az előzetes várakozásoknak megfelelően nagyon nem ment, ami vélhetően nem kevés frusztrációnak lesz forrása, hiszen az autó külseje ennél sokkal többet ígér.

Forrás: [origo]A katalógus szerint 14,5 másodperc alatt érhetjük el a 100 km/órás tempót, ami így kimondva is sok, ám érzésre még többnek tűnik a volán mögött. Cserébe persze ott van az elfogadható ár és a mérsékelt fogyasztás (a katalógus szerint átlagban 6,1 liter), ám aki ezen a téren akarja megfogni a pénzt, válassza inkább valamelyik 1,3-as dízelt. Már a gyengébbik, 75 lovas motor is felüdülésnek tűnt a vérszegény benzines után, ám az igazi csemege, az erősebb, 90 lóerős változat volt. Ehhez már egy nagyon jó kiosztású, hatsebességes váltó jár, amit - hála a motor pörgős karakterének - viszonylag gyakran kell használni. A futóműről és a fékekről sajnos nem sok minden derült ki, mivel sem a tesztút hossza, sem az időjárás nem tette lehetővé, hogy a határokat feszegessük.

Az új Punto a következő hetekben kerül a kereskedésekbe, ám ezzel párhuzamosan tovább folyik a jelenleg is kapható modell árusítása Punto Classic néven.

na

Forrás: [origo]