Vezetéstechnikai játékunk nyertesei

Vágólapra másolva!
Vezetéstechnikai rovatunk nyereményjátékára megszámlálhatatlan jó megfejtés érkezett, köszönjük! Sorsoltunk, eredményt hirdetünk, szakértőnk el is magyarázza, miért az volt a helyes válasz, ami.
Vágólapra másolva!

Tesztkérdéseink (december 1-7. között) a következők voltak (kövér betűkkel a helyes válasz, majd a magyarázat):

1. Hányszoros lesz a fékút jeges úton - száraz úthoz hasonlítva - azonos feltételek mellett?

a. kb. kétszeres
b. kb. háromszoros
c. kb. hatszoros

A gépkocsi kerekének tapadása az úton való megcsúszást akadályozza meg. A tapadási erő egyenesen arányos a kereket a talajra szorító erővel, valamint egy, a gumiköpenytől és az út milyenségétől függő tényezővel, azaz a tapadási tényezővel. A száraz aszfalt tapadási tényezője: kb 0,8-0,9. A jeges úté viszont: kb 0,1-0,2.

2. Hogyan célszerű végrehajtani a lassító fékezést?

a. motorfékkel és lábfékkel
b. lábfékkel és kézifékkel
c. csak lábfékkel

A lassító fékezés esetén általában elég, ha visszakapcsolunk egy kisebb sebességfokozatba, és a motorfékre támaszkodunk. Ezt főleg városi forgalomban vagy hegyről lefelé jövet, valamint rossz tapadású úton (jeges, havas, latyakos) autózva szoktuk alkalmazni. Fontos szempont, hogy soha ne hagyjuk üresben, bekapcsolt sebességfokozat nélkül gurulni az autót. Ezzel ugyanis lemondunk a motorfék lehetőségéről, így óhatatlanul nagyobb teher hárul a lábfékre. Arról nem is beszélve, hogy adott esetben a gázadással való manőverezéssel sem élhetünk.

3. Hogyan kell fékezni a gépkocsit, ha csúszós az úttest?

a. csak a kézifékkel, hogy a gépkocsi ne csússzon meg
b. kézi és lábfékkel, hogy a gépkocsi ne csússzon meg
c. motorfékkel és lábfékkel, a fékpedált finoman lenyomva, hogy a gépkocsi ne csússzon meg

Csúszós úttesten óvatosan bánjunk a lábfékkel, ha lehet, inkább támaszkodjunk a motorfékre. Ennek persze két alapfeltétele van: 1. a helyesen megválasztott sebesség, 2. a megfelelő sebességfokozat. Ha gázelvételkor az autó közel ugyanolyan tempóban robog tovább, akkor természetesen fékezni fogunk, ami annál erősebb lesz, minél nagyobb a baj. Ha rendelkezünk ABS-el, akkor van még fékezés közbeni kikerülési lehetőség. Ha nincs ABS, akkor a kerülés már csak a fékpedál elengedésével oldható meg. A tapasztalatom szerint ez az autóvezetők döntő hányadának csak elvben létezik, gyakorlatban nem.

4. Miért célszerű a téli hónapokban a nyári gumiabroncsokat téli gumiabroncsokra cserélni?

a. azért, mert a téli gumiabroncsok tapadása havas-jeges úton jobb, mint a nyári gumiabroncsoké
b. azért, mert a téli abroncsok használata esetén csökken az üzemanyag-fogyasztás
c. azért, mert a téli abroncs kevésbé kopik

A gumiköpeny és az út közötti tapadás nélkül az autó úgy viselkedne, mint egy hokikorong: arra menne, amerre meglökik, iránytalanul. Közkeletű tévedés, hogy a téli gumiabroncs csupán havas úton szükséges. És mert hazánkban az ilyen napok száma alacsony, ezért felesleges a speciális gumi használata. A modern téli abroncsok három tényezőnek köszönhetik, hogy nélkülözhetetlenek. 1. A futófelület anyagának 2-3. A profil különleges kialakításának és a lemelláknak. Sajnos általános emberi tulajdonság, hogy minél olcsóbban szeretnénk megúszni a gumivásárlást, viszont gyorsításkor, gázadáskor nem ismerünk kompromisszumot. Ne felejtsük, hogy elindulni mindig egyszerűbb, mint megállni.

5. Igaz-e, hogy a téli gumiabroncsok nemcsak mintázatukban, de anyagukban is mások, mint a nyári gumik?

a. Igen, a mintázatban és az anyagösszetételben is mások
b. Mintázatban igen, de anyagösszetételben nincs különbség
c. Anyagösszetételben igen, de mintázatban nincs különbség

A hideg hatására a nyári gumiköpeny megkeményedik, merevebb lesz, elveszíti rugalmasságát. Emiatt csökken a tapadás, ami azonnal megnöveli a fékút hosszát, valamint nagymértékben romlik a jármű irányíthatósága. Példaként említem az F1-es versenyautókat, ahol a gumik rugalmasságát, tapadó képességét - persze számtalan egyéb mellett - a bemelegítő körben való "széltől szélig" autózással érik el.

Ezt ellensúlyozandó, pl. természetes kaucsukot, másrészt szilikát kevernek a gumiköpeny anyagába, így őrizve meg a megfelelő kapcsolatot az úttesttel. A másik lényeges különbség a gumiabroncs mintázata, amitől azt várjuk, hogy minél jobban vezesse el a vizet, a latyakot, hogy a gumi hozzáérjen az úthoz, és ne ússzon fölötte. Ezért ha a gumiköpeny mintázatmélysége 4 mm alá csökken, akkor el kell gondolkodnunk a gumi cseréjén.

Tehát a helyes válaszok betűjelei: c, a, c, a, a.

Pesoldt Ferenc
vezető instruktor
Allianz Hungária Vezetéstechnikai Centrum