Hetedik mennyország? - BMW 750i

Vágólapra másolva!
Nem kevesebbet állít magáról - még ha más szavakkal is - a BMW, mint hogy a hetedik mennyországba repíti a vérbeli autóst. Sikerül-e ez a mutatvány a rangos bajor márka csúcstípusa, a 7-es ötliteres változatával? Feltétlenül, nagystílű és csodálatos az autó, még ha a részletek néhány apró ördöge beférkőzött is az angyalok közé.
Vágólapra másolva!

Egy BMW persze nem arra való elsősorban, hogy álló helyzetben gusztálgassuk, hanem, hogy menjünk vele. Ez pedig csakugyan mennyei! Zsebemben a "kulccsal" odalépek, kilincsmozdításra nyit a zár, bármely helyzetben megáll a kinyitott ajtó, hogy aztán becsukáskor szervomotor húzza be teljesen. Motorindítás gombnyomással, elektromos rögzítőfék a volán gombjának megnyomásával automatikus állásba, mini választókar D-be, s innen kezdve siklóhajóval utazunk az autós boldogság tengerén.

A gázpedál cirógatására dorombolás és macskaléptű osonás a válasz, ha viszont odalépünk neki, a sas vijjogásával, vehemensen indul meg a méretes autó. Légrugózásával, a billegést és dőlést teljesen kiküszöbölő stabilizátorállításával és folyamatosan szabályozott csillapításával tesztkocsink megvalósította azt a csodát, hogy lassú menetben komfortosan rugózott, s peres gumiabroncsai ellenére finoman gördült, nagy sebességnél viszont hallatlanul stabilan, biztonságos érzést keltve viselkedett. Ebben nagy szerepet játszik a sebességfüggő rásegítésű szervokormány - amely talán még direktebb hatást kelthetne valamelyest kisebb volánnal.

Forrás: AutA3-MotorMivel a minden dimenzióban állítható, combtámaszos ülés és a szintén kezünkhöz beálló kormány jóvoltából gyakorlatilag összeforrunk az autóval, kanyargós úton hasítani ugyanolyan óriási gyönyörűség, mint autópályán falni a kilométereket. Nagyszerű, hogy a sebességrögzítőn háromféle értéket is beprogramozhatunk előre, aztán már csak lépkedni kell köztük. Nem akadály az éjszaka sem, mert a xenon fényszóró éppúgy szétoszlatja a sötétséget, mint nappal a notórius balra tartókat a belső sávból.

A legnagyobb hatást mégis a kocsi hallatlanul könnyed, kezes, méreteit meghazudtoló viselkedése teszi a csodálatosan szóló audiorendszer és a nagyszerűen működő klímaberendezés által elkényeztetett utasokra.

Bajor motormű

Forrás: AutA3-MotorA nyolchengeres műremek a kulturált működés és a spontán erőkifejtés bajnoka, olyan simán jár, hogy sem hallani, sem érezni nem lehet - csak a hatásából... Közel öt liter, közel 370 lóerő, közel 500 newtonméter és a kocsi alól hullámokban áradó veszteséghő jelzi, hogy ezt a gépet nem kispályásoknak konstruálták. Nem bizony, inkább olyanoknak, akik elismerően veregetik meg a kocsi oldalát egy Budapest-Lillafüred kirándulás 23 ezer forintos benzinszámlája láttán: - Megérdemelted!

Forrás: AutA3-MotorMert a fogyasztás, ha abban a fölényes stílusban küzdjük le a távolságot, amilyenre ez az autó született, 16 liter körüli, megint egyszer bizonyítva, hogy a szabványos mérési adatnak annál kevesebb köze van a valósághoz, minél potensebb a jármű. Anyagilag biztosan nem vág ez földhöz senkit a 7-es tulajdonosai közül, ám éppen ők, a hétmérföldes csizmában utazók fogják bosszantónak találni, hogy hiába 88 literes a tank, négyszáz kilométer után nem árt benzinkút után nézni, ahol elfecséreljük az ugyanezen kocsi dízeles változatával szemben talán elért időelőnyt.

Igaz, ezért több mint kárpótol a benzinmotor turbinaszerű felpörgése, felső tartományokban is kirobbanó energiája, amelyet oly hatékonyan alakít át sebességgé az autó, hogy vezetőjének csakugyan a hetedik mennyországba jutottak üdvözült mosolya játszik az ajkán.

Karlovitz Kristóf Fotó: Hilbert Péter