Szardíniai rali magyarokkal és kérdőjelekkel

Vágólapra másolva!
Péntektől vasárnapig a 16 futamból álló vb-sorozat 13. versenyét, a murvás, újonc Szardíniai ralit rendezik. A világbajnok Petter Solberg (Subaru) az "életben maradásért" küzd az éllovas Sebastien Loebbel (Citroën) szemben, újra összecsapnak a juniorok is. Benik Balázséknak és Bútor Róbertéknek hála magyarokért is szoríthatunk.
Vágólapra másolva!

Loeb vagy Solberg? Solberg vagy Loeb? Nagyjából erről szól ez az év, a legutóbbi pár futam, a hajrá is. A világbajnoki cím védője ugye a norvég subarus - ki ne emlékezne a tavalyi szezont és a meccsüket záró Brit ralira? Fantasztikus volt, ahogy aztán ebben az évadban már annyi futam, illetve az ő különversenyük is feltétlen az.

Kábé egyidősek (Seba már 30, Soli még csak 29), mindkettő félelmetesen eltökélt és motivált, alattuk egy-egy zseniális autó, egyformán esélyesek akármelyik versenyen, akármilyen "borításon", legyen az aszfalt, murva, hó vagy jég. A különbség annyi, hogy 2003-ban Loeböt nem engedte szabadon, s a konstruktőri győzelem bebiztosítására "kérte" a Citroën, Solberg tehát már felért az egyéni csúcsra, Loeb most kapaszkodik oda.

Előny a franciánál, 28 pont, mostanában csökkentgetett, de pusztán 2-2 egységgel, mert a norvég hiába nyert, az extornász mindig odaért a második helyre (és ezzel elkönyvelte a neki tökéletes 8 pontot). És négy futam vissza, ebből kettő aszfaltos, amin azzal együtt inkább Loeb az esélyes, hogy Solberg is több mint gyors, valamint a Pirelli megmutatta, hogy egy kis segítséggel (esővel) verheti és veri a Michelint betonon is.

Csakhogy minden bizonnyal Solberg még akkor sem védi meg címét, ha a hátralévő összes futamot megnyeri. Mert Loeb valami elképesztő formában ralizgat a szezonban - csak egyszer esett ki. S ha versenyben marad, hát legrosszabb esetben is negyedik, szóval Solberg, a Subaru, a Pirelli és a nekik szurkolók milliói csak a matematikában bízhatnak.

A nyilatkozatokból annyi kiderült (és ebben sincs semmi meglepő), hogy Solberg tudja: mint az állat, úgy kell nyomnia az utsó négy futamon. Loeb pedig semmit nem siet el, nem hajt a 10 pontra, nem muszáj. Ja, és az is megeshet, hogy már Szardínián eldől: Loeb a bajnok. Ez pediglen akkor történhetik meg, ha Solberg kiesik, Loeb meg minimum hatodik. És akkor 31 ponttal vezetne, s függetlenül a maradék három verseny eredményétől már ünnepelhetne is.

Másképp is ér számolgatni: Loebnek összevissza 13 pontra van szüksége, és akkor nincs mese, ővé a korona. Egyébiránt Märtin és Sainz is lehet még világbajnok, de esélyük vajmi kevéske, ne is fárasszuk hát agyunkat. Azzal se, hogy konstruktőrileg arról elmélkedünk, megfoghatja-e és hogyan a Ford a listavezetőt, mert nem megy az olyan könnyen. Nem érdemes arra fogadni, hogy nem őrzi meg trónját a Citroën, no.

Forrás: EPA

Figyelje DuEn oldalát, ahová folyamatosan érkeznek a hírek, SMS-ek a magyar résztvevőktől!