Vágólapra másolva!
Sebastien Loeb nyerte a Török ralit, a vb-sorozat hetedik állomását, második a finn Marcus Grönholm (Peugeot), harmadik a norvég Petter Solberg (Subaru) lett. A Citroën francia ásza idei negyedik győzelmével növelte előnyét a pontversenyben Solberg előtt, ahogy csapata is a Forddal szemben.
Vágólapra másolva!

Szóval a Peuegot-nak nem akaródzik összejönni. Grönholmnak se nem. Mármint a csapatnak az első nyerés a 307- WRC-vel, valamint "Magic Macusnak"a győzelem már több mint egy éve. Múltkor, Cipruson már majdnem megvolt, de közbeszóltak a versenybírák, mindegy, egyszer csak sikerül. A kétszeres világbajnok (2000, 2002) Grönholm becsületesen küzdött, szorongatta Loeböt, végül örülhetett, hogy megtartotta a második helyet. Mert bénázott a váltó (kollégája, Rovanperä ezért esett ki), sőt, egy alkalommal extrém baleset is lassította. Történt, hogy egy vascső átszúrta a fenéklemezt és megsebesítette a navigátor hátsóját... Folytatták. Egyébként Nicky Grist exbajnok jobbkéz Ruatiainennek adta az Inmarsat 'rali sztárja' díját.

Hát ennyi az oroszlánosokról, akik meccsről meccsre veszítenek a PSA-konszerntesóval szemben, sőt a Subaru és a Ford is jóval előttük van. Előbbinek az aktuális világbajnok Solberg és az egyre megbízhatóbb Hirvonen is termelt pontokat, nem is keveset, utóbbinak Duval néhányat, Märtin (24. helyével...) pedig egyet. Mr. Hollywood üldözi Loeböt, s ő az egyetlen, aki eddig minden futamon pontot szerzett. Pénteken csúnyán odaverte az Impreza orrát, de megúszta, a legutolsó gyorson meg olyat repesztett, hogy majdnem begfogta a lassuló Grönholmot.

Märtin bezzeg kisebb gödörben, így a Ford is, amely már nagyon nem vezet. Persze nem is volt papírforma az első helyük, de Görögországban és most is elszálltak. Örülni igazából csak egy statisztikai adatnak lehet: sorozatban a 35. ralin szerzett pontot a kékovál, a 2002-es nyitó Monte óta mindig, az se rossz.