Értelmetlenül hisztizik a gyermekem

Vajon normálisnak mondható, ha egy két és fél éves kislány hisztizés közben ököllel üti az arcát? Árt, vagy használ a gyermekkel való együttalvás? Egy gyermek étvágytalanságának a hátterében minden esetben lelki problémák állnak? Benda Viki gyermekpszichológus válaszol olvasóink kérdéseire.

Kedves Viktória!

Nekem van egy 4 hónapos és egy 2 és fél éves kislányom. A 2 és fél éves Renáta nagyon anyás. Sokszor itthon is az ölembe akar ülni, hisztizik ha nem veszem fel, és ha nem az történik amit ő akar. Önállóan nem sokszor játszik, általában kéri, hogy én is tartsak vele. Sajnos egész nap csak kettesben vagyunk, férjem későn ér haza. Mikortól mondható kórosnak az anyához való ragaszkodás? A másik kérdésem, hogy Renike úgy hisztizik, hogy üti az arcát közben. És nagyon sokszor értelmetlen dolgon tör ki a cirkusz, vagy éppen ellentétes dolgon ( először fogjam a kezét, aztán azért, hogy ne fogjam ). Ez is belefér a normálisnak mondható hiszti fogalmába? Egy pszichológusnál már jártam vele, azonban ő olyanokat mondott, amit én nem akarok megtenni a gyerekkel: tegyem be járókába, például. Ami még jellemző rá, hogy nem nagyon tudja magát lefoglalni. Ha keres valamit, sokszor ott van a szeme előtt, de mégsem veszi észre. Ha egy másik kisgyerekkel játszik, pontosan leutánozza. Mióta megszületett a testvére egy ágyban alszunk. Ez árt neki?

Várom válaszát!
Köszönettel: Katalin

Kedves Katalin!

Levele alapján Renáta viselkedését teljesen normálisnak és a helyzetének megfelelőnek gondolom. A nagyobb gyermeket minden esetben megviseli, mikor testvére születik. Eddig nem kellett osztoznia szülei figyelmén, törődésén, türelmén senkivel. Ez a helyzet egyre inkább megváltozik, ahogy a kisebb gyermek is belenő a családba és kivívja a neki járó részt mindezekből. Reniben felébred a vágy, hogy bárcsak ő is kisbaba lenne, mert akkor a szülei őt is úgy babusgatnák, gondoznák, ringatnák, etetnék, mint a testvérét. Fokozottabban ragaszkodik Önhöz, mert nem szeretné egészen elveszíteni, nem szeretne osztozni a testvérével Önön. Az ő mostani helyzetében ez teljesen természetes és egyáltalán nem kóros. Önnek ugyanakkor ez fokozott terhet jelenthet: nem elég, hogy a kisebb gyermek teljesen Önre van utalva, még a nagyobbik sem könnyít a helyzeten azzal, hogy az önállóság terén előrelépne. Bizony nem könnyű időszak ez, ráadásul sokat van egyedül a lányaival!

Mégis arra biztatom, hogy amikor csak teheti játsszon Renivel, ültesse az ölébe, szeretgesse, babusgassa. Ugyanis minél inkább le akarja választani magáról, annál jobban fog kapaszkodni Önbe, annál nyűgösebb, "anyásabb" lesz! Ez fordítva is igaz! Minél többször kielégíti Reni igényét, hogy csak vele foglalkozzon, ő annál inkább megérti majd, hogy vannak időszakok, amikor nem tud vele játszani, nem veheti ölbe. Az is teljesen általános, hogy a hisztik általában a felnőttek szemében aprónak és értelmetlennek látszó okok miatt törnek ki. A példa, amit írt, szinte tipikusnak mondható.

Ne engedje, hogy az arcát üsse hisztizés közben! Próbálja elterelni a figyelmét valamilyen módon, akár úgy is, hogy Ön is elkezd "hisztizni" úgy, hogy közben kommentálja kislány viselkedését. Például mondjon valami ilyesmit sírós hangon: "jaj, anya meg akarja fogni a kezem, mikor az előbb akartam azt, hogy fogja meg!" Ha Önt nem zavarja, Reninek nem árt az ágyban alvás, sőt biztonságot nyújt neki ezzel!

Sok-sok türelmet és kitartást kívánok!

Üdvözlettel: Viktória