A rutinos szakorvosokra van igény Angliában

Vágólapra másolva!
Ugyan az Egyesült Királyságban nagy az orvoshiány, tömeges elvándorlásról még nem beszélnek a magyar szakértők. Problémát főleg az okoz, hogy azok a szakemberek közül mennek sokan külföldre, akikből itthon is hiány van: például radiológusok, aneszteziológusok, patológusok. Nyugat-Európában elsősorban a speciális területekre szakosodott, sok éves tapasztalattal rendelkező orvosok kelendőek.
Vágólapra másolva!

Az orvostársadalom egyre nyitottabb a külföldi, uniós országokban történő munkavégzésre. Egy jól képzett szakember akár egyheti munkájával is többszörösét keresheti itthoni bérének. A témáról Keszi Rolandot, az orvosok külföldi munkaerő-közvetítésével foglalkozó Metaforum Központ Kft. stratégiai igazgatóját kérdeztük.

- Hol van leginkább szükség magyar orvosokra?

Keszi Roland: Angliában nagyon nagy az orvoshiány, amelynek egyik mutatója az ezer lakosra jutó orvosok száma. Ráadásul a 75 év felelettiek aránya is egyre emelkedik, ami önmagában is az orvosok iránti munkaerő-piaci kereslet irányába hat. Területi megoszlás szempontjából London területén illetve Birninghamben és Manchesterben van legtöbb betöltetlen álláshely. Ami külön érdekesség: a magyar orvosok legnagyobb konkurenciái az indiai és pakisztáni kollégák. Melletük német, francia és lengyel orvosok is előszeretettel dolgoznak az Egyesült Királyságban.

- Milyen területek specialistái számítanak igazán kelendőeknek?

A pszichiáterek, az aneszteziológusok, a radiológusok, patológusok, a háziorvosok, és a gyermekgyógyász-szakorvosok nagyon keresettek. Ugyanígy nagy a kereslet a fogorvosok és a gyógyszerészek iránt. A kardiológusok és a belgyógyászok iránti igény már mérsékeltebb. A sebészek és a szülész-nőgyógyászok szakorvosok helyzete nem ilyen egyszerű: ők sokkal nehezebben kapnak kint munkát. A tapasztalat azt bizonyítja: a legnagyobb kereslet a legalább 10-15 éves gyakorlattal rendelkező, rutinos szakemberek iránt van.

- Sok szó esik az orvosok tömeges elvándorlásáról ...

Szeretnék eloszlatni egy tévhitet: a statisztikák szerint 2004 májusától 2005 novemberéig 448 külföldi orvos regisztrált a GMC-nél (Angol Orvosi Kamara) Ez azonban nem azt jelenti, hogy ezek a szakemberek egytől-egyig kint dolgoznának. Ez csupán feljogosítja őket a kinti munkavállalásra. Bár több területen, például a háziorvosok esetében ez még nem elégséges feltétele a kinti munkavégzésnek.

A kint dolgozók körében többfajta életstílus terjedt el: van, aki például csak hétvégi ügyeletet vállal, azt is alkalomszerűen, havonta egyszer. Látható, hogy a kint dolgozók a hazai orvostársadalom nagyon kis töredékét, kevesebb, mint 1,4 százalékát képzik. Így elvándorlásról egyelőre szó sincs. Ami problémát okozhat a magyar egészségügyben: általában azok a szakemberek mennek külföldre, akikből itthon is hiány van: radiológusok, aneszteziológusok, patológusok-ráadásul a tehetséges szakorvosokat vonzza a külföldi munka lehetősége. Ez pedig rövid távon is tudást szívhat ki a magyar egészségügyből. De az is igaz: a hazatérő magyar orvosok új, nemzetközi szinten is élen járó tudást hozhatnak haza. Feltéve, ha lesz elég motiváció a hazatérésre ...

- Kik kaphatóak jobban a külföldi munkára?

A hajlandóság nem korfüggő. A fiatalok nagyon érdeklődnek a külföldi munkavállalás után, de azt tapasztaltuk, hogy a 62 éves főorvos is örömmel menne. Az érdeklődő férfi és női szakorvosok aránya is nagyjából fele-fele. Ami a fiatalabbak dolgát kicsit megnehezíti, hogy kint a rutinos, 10 éves gyakorlattal rendelkező szakorvosokra van nagy igény.