Sokat érhet a "jegyzett" szakma

Vágólapra másolva!
Tavaly 155 ezren tettek államilag elismert, az Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) szereplő vizsgát. Vannak szakmák, amelyeknél előfeltétel a vizsga, másokban nem. Mielőtt döntünk az akár több százezer forintos tanfolyamok elvégzése mellett, érdemes mérlegelni, megéri-e. Szellemi munkánál értékesek a pénzügyi képzések, a ügyintézői tanfolyamoknál viszont sokszor többet ér munkatapasztalat.
Vágólapra másolva!

Mivel a képzések több százezer forintosak is lehetnek, érdemes áttekinteni, mire van szüksége a piacnak. A versenyszférában dolgozó fejvadászok szerint szellemi szakmáknál hasznos az ingatlan-értékbecslő, a vegyésztechnológus, a külkereskedelmi ügyintéző, a mérlegképes könyvelő és az adótanácsadó képesítés. Ugyancsak a jó kilátásokkal kecsegtető tanfolyamok között említik a befektetési tanácsadó, vagy a biztosításközvetítő képzést is.

Néhány tévhitre is felhívják a figyelmet a fejvadászok. Óvatosan bánjunk azokkal a képzésekkel, amelynek a kimenete valamilyen menedzser (kereskedelmi menedzser, egészségügyi menedzser, vendéglátó és idegenforgalmi szakmenedzser). A menedzseri képességek ugyanis nem sajátíthatóak el egy-egy tanfolyammal, ehhez adottság, munka és vezetői tapasztalat szükséges. Egy-egy szakterület vezetői posztjához pedig a legtöbb esetben egyetemi, főiskolai diploma szükségeltetik.

Nem árt megjegyezni, az OKJ-s végzettség nem váltja ki a diplomát. Sőt, ahol nem előírás az OKJ-s vizsga, a munkatapasztalat többet ér. "A munkáltatók inkább adnak esélyt valakinek, aki már rendelkezik két éves szakmai tapasztalattal, mint egy olyan jelöltnek, akinek csak egy ügyintézői OKJ-s képesítése van, tapasztalata viszont nincs" - tájékoztatott Komássy Zsófia, a személyzeti tanácsadással foglalkozó Grafton Recruitment tanácsadója.

Legnépszerűbb OKJ-s képzések

(a 2007-ben letett vizsgák alapján)

Kereskedő vállalkozó

12 952

Könnyűgépkezelő

12 580

Nehézgépkezelő

9404

Személy- és vagyonőr

5953

Számítógép-kezelő (-használó)

4940

ABC-eladó

4301

Vendéglátó vállalkozó

3910

Számítástechnikai szoftver-üzemeltető

3516

Biztosításközvetítő (a szak megjelölésével)

2895

Szakács

2546

Kéz- és lábápoló, műkörömépítő

2257

Pénzügyi-számviteli ügyintéző

1965

Mérlegképes könyvelő (a szakirány megjelölésével)

1792

Logisztikai ügyintéző

1743

Szociális gondozó és ápoló

1680

Aranykalászos gazda

1664

Marketing- és reklámügyintéző

1610

Fakitermelő

1515

Társadalombiztosítási ügyintéző

1514