Kutatás: „Gyermekkori traumáim miatt lettem zöld aktivista?”

Klímaváltozás elleni intézkedéseket követelő iskolások tüntetnek Ausztráliában, Melbourne-ben.

Egy új kutatás erős összefüggést talált a gyermekkori traumák és a későbbi zöld aktivizmus között.

Az utóbbi időben egyre többször lehetett hallani a szélsőséges környezetvédők romboló tevékenységeiről, aki pedig racionális síkon, azaz józan ésszel szeretné megérteni viselkedésüket, nehéz helyzetben találhatja magát. A festmények rongálása vagy a műkincsek ételmaradékkal való leöntése és a hasonlóan barbár fellépések még azokból is ellenállást váltottak ki, akik vállaltan a szívükön viselik a bolygó sorsát. Talán könnyű lehet egyetérteni azokkal, akikből az ilyen típusú infantilisnek, hisztérikusnak tűnő viselkedés ellenszenvet és elutasítást vált ki, most viszont egy lépéssel talán közelebb kerültünk ahhoz is, hogy megértsük őket:

Egy új tanulmány szerint ugyanis azok az emberek, akik gyermekkorukban traumát és bántalmazást éltek át, nagyobb valószínűséggel csatlakoznak „civil" szervezetek – sokszor radikális cselekedetekig fajuló – aktivista tevékenységeihez és nagyobb valószínűséggel „zöldül" a viselkedésük is.

A CU Boulder és a Loyola Egyetem tanulmánya az egyik első az Egyesült Államokban, amely összefüggésbe hozta a gyermekkori traumát a későbbi felnőttkorban kialakult nyilvános, civil környezeti elkötelezettséggel és aktivizmussal. A kutatásuk során azt is megállapították, hogy a gyermekkori traumát átélt embereken kívül azoknál, akik gyermekként sokat utaztak és lehetőségük volt kapcsolódni a természethez, jó tapasztalatokat szereztek ezen a téren, szintén nagyobb valószínűséggel alakultak ki olyan szokások, amik a természetvédelemre fókuszáltak, így például: hulladék újrahasznosítása, autó helyett környezetkímélő eszközök igénybevétele, vagy éppen a rövidebb ideig zuhanyzás. Bár ezek az összefüggések sem elhanyagolhatóak, a legújabb eredmények azonban azt mutatták, hogy:

A gyermekkori traumák átélése jelentette a legerősebb összefüggést a későbbi zöld aktivista szerepvállalással.

Ez az összefüggés – az eddig ismert következményeken kívül – azt jelenti, hogy:

A gyermekkori traumáknak van egy erős karaktert, személyiséget formáló ereje, ami arra is késztetheti az egyéneket, hogy nyilvános vagy politikai szinten foglalkozzanak a környezeti kérdésekkel, ahelyett, hogy csak magánéletükben alakítanának ki „zöld szokásokat".

A kutatók megjegyezték, hogy korábbi kutatásaikban összefüggéseket találtak a trauma és a későbbi erős empátiás készségek kialakulása között, úgy, mint az erős empátiás készségek és a természetvédő attitűd között is – ezek a korábbi eredményeik pedig csak az újakat erősítik.

Bár kissé naiv gondolat, de még az is lehet, hogy az új kutatások eredményei azokat is együttérzésre késztethetik, akik korábban teljes őrültségnek titulálták a radikális zöldek akcióit: Hiszen a műkincsek rongálását és a radikális kirohanásokat kevésbé érett megküzdési stratégiaként is lehet értelmezni. Ezek során az aktivista megpróbál megmenteni valami számára fontosat, kivetítve ezáltal azt a belső igényét, hogy valamikor régen ő is megmentésre, együttérzésre, törődésre vágyott volna a bántás helyett. Természetesen érteni (vagy túlmagyarázni) valamit egy dolog, elfogadni pedig egy másik: A személyes traumák megértést érdemelnek, de ezzel együtt minden ember felelős is a tetteiért. A klímaváltozás ügye pedig van olyan fontos, hogy ne engedjük elvonni a figyelmet a róla.