Újra el lehet jutni Csisztafürdőig a balatonfenyvesi kisvasúttal – képek

Balatonfenyves Csisztafürdő kisvasút
Vágólapra másolva!
Közel két évtizedes forgalomszünet után július 1-jétől ismét járnak a vonatok a balatonfenyvesi kisvasút Csisztafürdőre vivő, újjáépített vonalán.
Vágólapra másolva!

A gyógyfürdőhöz vezető nyomvonalon a pályát teljes hosszában újjáépíttette a MÁV, így már vonatozással is elérhető a Buzsákhoz tartozó, közúton csak jókora kerülővel megközelíthető pihenőhely - írja közleményében a MÁV. A nyári főszezonban Balatonfenyvest Csisztapusztával és Somogyszentpállal is 6-6 vonatpár köti össze.

Kattintson az alábbi képre, és nézze meg galériánkat a kisvasútról!

Kattintson a képre a galériáért! Forrás: MTI/Máthé Zoltán

A július 1-jétől érvényes nyári menetrend szerint a fürdő nyitvatartásához igazodva,

két óránként járnak a vonatok a felújított vonalon, a menetidő 35 perc.

A közleményben arra is kitérnek, hogy a kisvasúton a tavaly bevezetett Balaton24 és Balaton72, illetve az idén új Balaton24/72 Duo napijegyekkel is lehet utazni.