Az utasok előtt verekedtek a légiutas-kísérők

air india
Az Air Indiánál már több verekedős eset is történt
Vágólapra másolva!
Két légiutas-kísérő között tört ki perpatvar az Air India egy járatán. A személyzet tagjai az utasok, köztük több parlamenti képviselő szeme láttára kezdtek üvöltözni, majd verekedni egymással. Az incidens miatt a járat két órás késéssel kezdte meg a felszállást. 
Vágólapra másolva!

A csütörtökön Delhiből Kocsínba tartó gép fedélzetén az indiai parlament számos tagja tartózkodott, akik épp egy találkozóra készültek a választási bizottság hivatalnokaival – adta hírül a Daily Mail.

A Kalkuttai Telegraph tudósítása szerint

a két légiutas-kísérő férfi személyes okok miatt különbözött össze

az AI 48-as járaton. A vita később verekedéssé fajult, mindkét alkalmazottat felfüggesztették a későbbi vizsgálatokig.

Az Air Indiánál már több verekedős eset is történt Forrás: Flickr/lasta29

Gyerekek és politikusok nézték a dulakodást

Az egyik gépen tartózkodó politikus így nyilatkozott a riportereknek: „Soha életemben nem láttam hasonló jelenetet. A két légiutas-kísérő csak üvöltözött egymással az összes utas előtt, rá sem hederítettek a felettesükre.”

A járat a kifutón várakozott, amíg leváltották az alkalmazottakat. A várakozásra kényszerült utasok között kisgyermekes családok is voltak.

A magas beosztású utasok miatt a repülőt a média képviselőinek tömege fogadta,

amikor végre megérkezett a célállomásra.

Ashvani Lohani, az Air India elnök-vezérigazgatója azt nyilatkozta: „Felfüggesztettük a két alkalmazottat, akik a késlekedést okozták. A légitársaság semmilyen fegyelmezetlenséget nem tolerál.”