Felrobbant a rakéta a kilövéskor, 170-en meghaltak

Az Antares hordozórakéta felrobbanása 2014-ben

A hidegháború idején semmi nem volt drága a két nagyhatalomnak. A Szovjetunió hamar utolérte az Egyesült Államokat az atomfegyver-fejlesztésben, a rakéták építésében pedig le is hagyta. A kétpólusú világrendben mindkét kormány hajszolta a mérnököket, hogy megelőzzék az ellenfelet. Az erőltetett versengés azonban számos tragédiát okozott mindkét oldalon. A rakétafejlesztés baleseteiből válogattunk.

A holdrakéta kudarca

A szovjetek úgy érezték az 1960-es évek második felére, hogy ezúttal ők maradtak le a rakétaprogramban. Kennedy elnök célkitűzése nyomán az amerikaiak azon dolgoztak, hogy az évtized végére embert juttassanak a Holdra.

1968 decemberében, az űrverseny csúcspontján az Apollo-8 amerikai űrhajó megkerülte a Holdat. A következő évre még két gyakorlórepülést terveztek, majd a nagy ugrást, magát a Hold-utazást.

Az Apollo-7 indítása egy Saturn IB hordozórakétán, 1968 októberében Forrás: Nasa/ Johnson Space Center

A szovjet vezetés több év késéssel adta ki a parancsnot, hogy irány a Hold. Ezt a programot egy új, N1 nevű hordozórakétával akarták megvalósítani. Ez volt minden idők legerősebb első fokozattal felszerelt rakétája.

A teljesítménye 45,000 kN volt, ami kb. 240 millió lóerőnek (!) felel meg.

Ezzel alaposan lekörözte az ameriai Saturn V holdrakétát a maga 160 millió lóerős teljesítményével. Nem jutott azonban elég pénz és szakember az N1-programra, így a fejlesztéssel megbízott csapat a szokottnál is nagyobb nyomás alatt dolgozott. Egyik vezetőjük, Jurij Mozsorin tudatosan elhallgatta a pártvezetők elől a fejlesztés nehézségeit, és csak azokat az adatokat közölte, amelyek megfelelhettek az elvárásoknak.

Az N1 hordozórakéta felállítása Forrás: NASA Spaceflight Forum

Így egy nappal egy Proton rakéta sikertelen fellövése után, ami tovább növelte a nyomást Mozsorin emberein, evakuálták a 112-es indítóállás személyzetét, és csak a kilövésre beosztott csapat maradhatott ott. Reggel 50 tartálykocsiból megkezdték az N1 feltöltését. Nehéz volt a munka a mínusz 44 fokos, szeles időben.

12:17-kor a megerősített parancsnoki bunkerben, a magas rangú vendégek előtt megnyomták az indítógombot. A hatalmas rakéta első fokozatának 30 hajtóműve 12 másodperc alatt termelt annyi energiát, hogy megemelkedjen a monstrum.

Az N1 hordozórakéta 183 másodpercet töltött a levegőben Forrás: Odessa Trolley

A bunker vendégeinek tapsát megszakította a telemetriai tisztek jelentése: két hajtómű leállt. A rakéta ennek ellenére látszólag hiba nélkül száguldott tovább. Utána egy fülsüketítő robbanást lehetett hallani a távolból, majd a nézők döbbenetére az N1 emelkedése lelassult, aztán megállt, és a rakéta kb. 20 kilométer magasságból lezuhant.

Mindössze 183 másodpercet töltött a levegőben.

Mint kiderült, mindegyik hajtóművét lekapcsolta a vezérlőrendszer, mert átégtek a kábelei.

Minden idők legnagyobb nem nukleáris robbanása

Az OKB-1 tervezőiroda vezetői már az emberes Mars-utazásról álmodoztak, hogy a Szovjetunió az űrben is megelőzze Amerikát. Ehhez azonban megbízhatóvá kellett volna tenni az N1 rakétát, hogy először létrejöhessen a szovjet holdraszállás, és csak utána következhetett a Mars meghódítása.

A világ legnagyobb teljesítményű rakétája, az N1 Forrás: Facebook

A tervezők alapos tesztsorozatot dolgoztak ki, hogy a következő kísérlet sikeres legyen. Olyan sokat dolgoztak az ellenőrzéseken, hogy a mérnökök a rakéta mellett vagy a szerelőcsarnokban aludtak a 8 órás műszakjuk végeztével. Egy alkalommal két mérnök fáradtan leült egy szerelőládára, és arról beszélgettek, hol lehet egy kollégájuk. Mire a ládából megszólalt az illető:

Itt vagyok.

A férfi annyira fáradt volt, hogy befeküdt a ládába aludni.

Az alapos tesztelés mellett áttervezték a rakétát, hogy még műszaki hiba esetén is szálljon fel, nehogy az értékes kilövőállásban robbanjon fel és tönkretegye azt.

Vaszilij Misin, a tervezőiroda vezetője egy hónappal a kilövés előtt tájékoztatta az űrpogramokért felelős testület vezetőit arról, hogyan áll az N1 felkészítése. Misin ezen a megbeszélésen olyan vállalásokat tett, amelyekre nem csak a helyettese, de az állami bizottság vezetői is hitetlenkedve fogadtak. Pl. bejelentette, hogy nem szükséges tesztrakományt szállítania a hordozórakétának, hanem egy valódi holdkompot állít majd Hold-körüli pályára. A következő, a harmadik rakéta holdkompja pedig már landol is majd a Holdon. Ezért végül valóban egy összeszerelt és működőképes holdkomp lett a rakomány.

A szovjet óriásrakéta a szerelőcsarnokban Forrás: Quora

1969. június 20-án kivontatták a hatalmas N1 rakétát a szerelőcsarnokból a kilövőállásra. Mellette felállították a rakéta élethű makettjét, hogy teszteket végezzenek rajta. A makettet a kilövés előtt biztonsági okokból visszavitték a szerelőcsarnokba.

A mérnökök és a technikusok szinte nosztalgiával emlékeztek vissza az utolsó kísérletre, amikor borzalmas hidegben kellett dolgozniuk. Most a kánikula tette próbára az embereket, de az utolsó ellenőrzéseket is sikerült határidőre befejezni, és az N1 készen állt arra, hogy eilinduljon a világűrbe.

Az N1 útban az indítóállás felé Forrás: Russian Space Web

Július 3-án este 6 órakor több ezer ember indult el a 112-es kilövőállástól, hogy a hordozórakéta esetleges robbanásakor biztonságban legyen. Nemcsak azok voltak közöttük, akiknek nem volt feladatuk az indításban, hanem a kisegítő személyzet és az őrség tagjai is. A tömeg több száz buszra és teherautóra zsúfolódott fel. Az emberek a személyes tárgyaikat is magukkal vitték, amelyeket a munkahelyükön tartottak, a katonák pedig a csapatzászlóikat és csapatjelvényeiket is becsomagolták, nehogy megsemmisüljenek egy esetleges katasztrófában.

Persze, az indítást szupertitkosnak mnősítették, de a kísérleti telep minden dolgozója és a a civilek is tudták, miről van szó. A Szovjetunióban szokásos titkolózásnak nem sok értelme volt, hiszen zárt terület lakótelepein a családtagok látták az evakuációt. Ezeket a lakótelepeket biztonságos távolságban építették fel az indítóállásoktól, így a dolgozók rokonai az ablakokban, erkélyeken és háztetőkön várták a titkos szovjet holdrakéta fellövését.

A szovjet holdrakéta az indítóállásban Forrás: NASA

Az N1 első fokozatának hajtóműveit 23:18-kor indították. A hajtóművek lángja nappali fénybe borította a kilövőállást, és még 50 kilométerről is látni lehetett a monstrum tűztengerét. A hatalmas rakéta méltóságteljesen emelkedni kezdett. Az irányítóközpontban Jurij Ivancsenko hadnagy, aki a telemetria-csapat tagja volt, ezt hallotta:

5 másodperc, a repülés normális... 10 másodperc, a repülés normális.

Azonban ekkor a hajtóművek állapotát és tolóerejét jelző műszerek hirtelen nullára estek.

Az 1-estől a 12-esig, a nyomás nulla!

Amikor a rakéta 100 méter magasságba emelkedett, izzó darabok váltak le róla. A kolosszus mintha megfagyott volna a levegőben, majd oldalra dőlt. A mentőrakéta működésbe lépett, és leemelte a rakéta tetején levő űrhajót, amely a holdkompot szállította. A mentőrakéta tehát jól működött, az N1 azonban nem.

A szovjet holdrakéta alig 10,5 másodperces repülés után visszazuhant a kilövőállásra.

Az N1 rakéta indítása és a robbanás Forrás: Aero Space Web

Ivancsenko a szabályokkal ellentétben letépte magáról a fejhallgatót és a bunker előtt folyosó ablakaihoz rohant. Hatalmas, gomba alakú füstfelhőt látott, amely csendben emelkedett és növekedett. A hadnagy ösztönösen hátraugrott és lebukott. Ez mentette meg az életét, mert amikor a lökéshullám megérkezett, az összes ablakot kirobbantotta a helyéről, és az üvegcserepek repeszekként repültek szanaszét.

Valerij Mensikov hadnagy a 115-ös kilövőállásnál várakozott az embereivel. Tűzoltó feladatra osztották be őket egy robbanás esetére, ők voltak a legközelebb a detonációhoz. A katonák meg sem tudtak moccanni, ahogy a hatalmas, vörös és fekete színű gombafelhőt nézték. Aztán Mensikov elkiáltotta magát:

A földre!

Az emberek beugrottak egy védőárokba. Ahogy egymásra estek, a hadnagy arra gondolt, hogy ezt nem élik túl.

Mivel a hordozórakéta mindössze 100 métert repült, több üzemanyag volt a tartályaiban, mint a fél évvel korábbi balesetben. Ezért a robbanás olyan erejű volt, hogy a talaj megemelkedett, mintha földrengés történt volna. Szemjon Komarovszkij alezredes így írta le a látványt:

Túlzás nélkül a poklot láttam, nem egy rémálomban, hanem a valóságban.

Az alábbi orosz videóban láthatják a robbanást is:

Az első robbanás és az ezt küvető detonációk nyomán 5-6 percre megszűnt az áramellátás az egész kísérleti telepen. Az irányítóközpont bunkeréből csak fél óra múlva engedték kijönni a bent levőket, de még akkor is kerozincseppek hullottak az égből, mintha esne az eső. Később kiderült, hogy a rakéta üzemanyagának 85 százaléka nem gyulladt meg, így a robbanást „csak" 5 tonna üzemanyag okozta, a 400 tonna helyett.

Ennyi maradt az indítóállásból az N1 holdrakéta második fellövése után Forrás: The Space Review

Ennek ellenére a detonáció olyan nagy volt, hogy regisztrálták a geológiai kutatóintézetek szeizmográfjai. Az Egyesült Államok ezúttal nem maradt le a robbanásról, nem úgy, mint az első kísérletnél. Az amerikai kémműholdak felvették az eseményeket és a balesetet is. Eleinte atomrobbanásnak vélték az irtózatos detonációt az amerikai légierő és a CIA elemzői.

Az evakuációnak köszönhetően senki nem halt meg a balesetben. Mensikov és az emberei is túlélték a védőárokban. A titkolózás miatt azonban a hozzátartozók még 24 óráig nem tudhatták meg, hogy élnek-e az indítóállás dolgozói.

Az indítóállás a robbanás után Forrás: The Space Review

Másnap reggel a tűzoltókat apokaliptikus látvány fogadta a helyszínen. Madarak és állatok tetemeit találták a kilövőállás körzetében. Az egyik itteni, 180 méter magas torony összeomlott.

A rakéta roncsai 10 kilométerre repültek, egy 400 kilós alkatrésze pedig egy 4 kilométerre levő csarnok tetejébe csapódott. A detonáció betörte a 40 kilométerre levő, Hold nevű cukrászda ablakait is.

A vizsgálat megállapította, hogy egy üzemanyag-szivattyú gyulladt ki az egyik hajtóműben, ez okozta a robbanást.

Epilógus

1969. július 20-án Neil Armstrong, az Apollo-11 űrhajósa a Holdra lépett, ezzel a Szovjetunió elveszítette a holdversenyt. A szovjet holdprogram még 1974-ig tartott, de mivel az N1 rakéta továbbra is megbízhatatlan volt – a harmadik és negyedik fellövés is sikertelen lett –, az emberes holdrepülést meg sem kísérelték vele. A holdprogrammal együtt az N1 fejlesztését is törölték. A Szojuz-U hordozórakéta végül meghozta a várva várt sikert, a szovjetek ezt az űrállomások programjára és a hosszú távú emberes misszókhoz használták.

Az Antares hordozórakéta felrobbanása 2014-ben Forrás: NASA

Az N1 sorsának érdekessége, hogy az amerikai Orbital Sciences nevű texasi cég a régi szovjet rakéta módosított hajtóművét szerelte az Antares hordozórakétájára a kétezres években. A hordozórakéta a Nemzetközi Űrállomást ellátó egyik teherűrhajót, a Cygnust szállítja. Az Antarest eddig 17-szer indították, és egyszer, 2014-ben felrobbant. Ez volt az egyetlen baleset az eddigi küldetések alatt. Mivel az Antares embert nem szállít, így űrhajós nem volt a fedélzetén.