A légszennyezettség újabb döbbenetes hatását tárták fel

légszennyezettség
Sűrű szmogban jógázik egy asszony Újdelhiben. A légszennyezettség egyik újabb és súlyos hatását derítették fel
Vágólapra másolva!
Világszerte erősíti az emberi egészséget súlyosan veszélyeztető antibiotikum-rezisztencia kialakulását a légszennyezettség egy új tanulmány eredményei szerint - adta hírül kedden a The Guardian.
Vágólapra másolva!

Érdekes összefüggést mutattak ki a kutatók

A csaknem 20 év adatait felölelő, több mint száz országot lefedő vizsgálat során a kutatók megállapították, hogy ahogy világszerte erősödött a légszennyezettség, azzal egy időben fokozódott az antibiotikum-rezisztencia is. A tanulmány a Lancet Planetary Health című szaklapban jelent meg.
Az antibiotikum-rezisztencia becslések szerint mintegy 1,3 millió ember halálát okozza világszerte.

Az antibiotikum csak akkor hat, ha az előírt adagolás szerint és az előírt ideig szedjük Forrás: https://www.tudokozpont.hu/hirek/antibiotikum-szedes-asztma-mellett

Ezt az egészségügyi kockázatot elsősorban a fertőzések kezelésére alkalmazott készítmények túlzott és helytelen használata okozza,

de a tanulmány szerint a problémát súlyosbítja a levegő erősödő szennyezettsége is.

Számszerűsítve a PM2,5 szálló por 10 százalékos emelkedése a levegőben az antibiotikum-rezisztencia 1,1 százalékos fokozódását idézi elő az adatok elemzése szerint.

Csaknem félmillió ember idő előtti halálát okozhatta a probléma

Megállapították azt is, hogy 2018-ban mintegy 480 ezer ember idő előtti halálát okozhatta a légszennyezettséggel összefüggésben álló antibiotikum-rezisztencia. Ebben a vizsgálatban arra nem tértek ki, hogy az összefüggésnek mi a pontos tudományos háttere.

Egyre több baktérium áll ellen az antibiotikumoknak Forrás: Medical News Today

Vannak arra utaló jelek,

hogy a szálló por tartalmazhat antibiotikumoknak ellenálló baktériumokat,

amelyek bejuthatnak a szervezetbe - jegyezték meg a tanulmány szerzői, kiemelve, hogy a levegő szennyezettségének csökkentése hozzájárulhat az antibiotikum-rezisztencia visszaszorításához is.

Sűrű szmogban jógázik egy asszony Újdelhiben. A légszennyezettség egyik újabb és súlyos hatását derítették fel Forrás: MTI/EPA/Radzsat Gupta

A különböző jövőbeli lehetséges forgatókönyvek modellezése során arra jutottak, hogy ha nem mérséklődik a levegő szennyezettsége, akkor 2050-re az antibiotikum-rezisztencia világszerte további 17 százalékkal erősödhet.