Nézzük akkor a legizgalmasabbakat, miben térnek el más szemtanúk beszámolói a Luttrell által leírtaktól.
Az amerikai hírszerzés szerint Ahmad Shah, a helyi pastu hadúr egyáltalán nem volt Oszama bin Laden leghűségesebb csatlósa, ahogy Luttrell beállítja.
Ahmad Shah soha nem találkozott a hírhedt Bin Ladennel, és nem neki dolgozott, hanem a saját szakállára folytatta a tevékenységét, mint sok száz más afgán „kollégája".
Mohammad Gulab szerint a SEAL-katonák nem voltak olyan szuperhősök, mint ahogy pl. a Túlélő c. film is láttatja őket.
A férfi azt állítja, nem azért haltak meg a katonák, mert megkímélték a pásztorok életét, akik aztán beárulták őket a gerilláknak, hanem mert már akkor észrevették az amerikai csoportot, amikor a helikopter kitette őket a hegyekben.
Utána pedig könnyű volt őket követni, mert sok és feltűnő nyomot hagytak maguk után, nem ismerték a terepet és a gerillák jobb pozícióból, fentről tüzeltek rájuk.
Gulab nem volt a hegyen a támadáskor, de a faluból is mindenki hallotta a lövöldözés. Ez alapján rövid volt a csata, max. másfél óráig tarthatott, semmiképp nem két napig.
Luttrell a könyvében azt írja, 80-200 gerilla támadta meg őket.
A saját, bevetés utáni hivatalos jelentésében azonban ennél jóval kisebb szám, 20-35 fő szerepelt.
Mohammad és Michael Adams felderítő törzsőrmester ezt is sokallja. Szerintük nevetséges Luttrell állítása, hogy 35 fegyverest ölhettek meg az amerikaiak.
A falu lakói segítettek a később érkező amerikai egységeknek átkutatni a hegyet. Megtalálták a SEAL-katonák holttestét, de egyetlen afgán halottat sem láttak.
Ezt megerősítette Andrew MacMannis tengerészgyalogos ezredes is, aki részt vett a mentőakció és a kutatás megszervezésében, és maga is ott volt, amikor a holttesteket keresték.
Az ezredes szerint szó sem volt afgán halottakról.
Patrick Kinser tengerészgyalogos százados is nonszensznek tartja Luttrell állításait a támadók számáról, és a 35 gerilla haláláról. A százados maga is részt vett a Red Wings-hadműveletben, és a Navy SEAL-katonák jelentéseit is látta a harcokról.
Többször voltam bevetésen azon a helyen, hogy a felderítőcsoportot megtámadták. Részt vettem már annyi tűzharcban, Afganisztánban és Irakban, hogy tudom, amikor a sz*r belerepül a ventilátorba, lehetetlen megállapítani az ellenség létszámát. De azt is tudom, hogy az egész völgyben összesen nem volt 35 afgán fegyveres, nem hogy egy csatában ennyi meghalhatott volna közülük.
Michael Adams felderítő törzsőrmester azt írja a szakmai elemzésében, hogy ha pl. 50 fő támadta volna meg Luttrell csoportját, és közülök 35-öt megöltek volna a SEAL-katonák, az 70 százalékos veszteséget jelentett volna, ami nem fordult még elő a modern hadviselés történetében.
Mindezt megerősíti a fegyveresek két videófelvétele. Akkoriban az afgán gerillák videón dokumentálták a támadásaikat, hogy ezzel szerezzenek maguknak elismerést és üzleti lehetőségeket (kábítószer-kereskedelem, fegyverkereskedelem, emberrablások). A helyi hadurak szerették megmutatni, milyen sok katonájuk van, mert ez mutatta a saját jelentőségüket. Pestiesen szólva, az volt a menő, akinek a videóin sok gerilla volt látható.
A fegyveresek egyik felvétele:
A Luttrelléket követő és megtámadó csoport max. 10 főből állt. Ezt a lehallgatott telefonhívásokból és rádióüzenetekből következtette Ed Darack „beágyazott" újságíró, aki leírta ez a számot. Az akcióban részt vett tisztek ezt azért nem kommentálhatták, mert az amerikai haderő lehallgatási módszerei a mai napig titkosak. A videókon látottak azonban megerősítik Darack kalkulációját, sőt,
még ennél is kevesebb ember látszik a felvételeken: összesen hét.
Ha kétszázan lettek volna, a helyi szokások miatt ezt a sok katonát bemutatták volna a felvételeken, mert ez jelezte volna Ahmad Shah erejét.
Luttrell azt írja a könyvében, hogy minden lőszere elfogyott, ezért is kellett folyamatosan menekülnie.
Gulab azonban állítja, hogy amikor a társaival megmentette a katonát, mind a 11 tár nála volt.
Luttrell azt írta, hogy súlyosan megsebesült, a filmben pedig újra kell éleszteni. Az őt megmentő Gulab és azok a Rangerek, akik végül a faluból kimentették, egybehangzóan állították:
mielőtt beszálltak volna a helikopterbe, Luttrellel együtt teáztak a falubeliekkel.
Aki súlyosan megsebesült, jellemzően nem szokott teázni senkivel, hanem azonnal kórházba viszik.
A filmben az is szerepel, hogy egy falubeli ember ment el az aszadabadi bázisra, hogy elmondja, van náluk egy amerikai. Ezzel szemben maga Luttrell is elismerte később, hogy a vészrádiója jelzését fogta az amerikai haderő rádiófigyelő szolgálata, és ez alapján küldték ki érte a Rangereket.
A filmben szereplő utolsó csata, amelyben Mark Wahlberg leszúr egy támadó tálibot, sosem történt meg.
Luttrell 5 napig volt a faluban, a tálibok ez alatt kétszer jelentek meg, de nem bántották a falu lakóit, mert nem engedhették meg maguknak, hogy ártatlan civilekkel kegyetlenkedjenek. Ennek nagyon rosz üzenete lett volna a külvilág számára.
Ezért amikor Mohammad Gulab felszólította őket, hogy menjenek el, mert az amerikai katona az ő vendége a szokások szerint, a tálibok valóban visszavonultak.
Ezeket a zavaros eltéréseket megerősítette Luttrell szereplése a korábban említett 60 Minutes c. műsorban, amelyben Gulabnak is részt kell vennie. Itt Luttrell saját maga állított olyanokat, amit teljesen másképp írt meg a könyvében, és amelyekről addig homlokegyenest ellenkezően beszélt a több száz előadásában, nyilvános szereplésében és interjújában.
Ahmad Shahot már nem állította be olyan terroristavezérnek, aki meg akarja támadni Amerikát. A felderítóket támadók száma 30-40-re csökkent. Kiderült az is, hogy a korábbi állításával ellentétben Mike Murphy nem szavaztatta meg a csoportot a pásztorok sorsáról, hanem mint a csoportparancsnok, egyedül döntött.
Az interjúban végül nagyon őszintén beszélt arról, mit élt át, amikor Murphy-t meglőtték – és ezek a borzalmas élmény nem szerepelt a könyvében:
Két golyót kapott a mellébe. Nem tudtam felmászni hozzá, túl nagy volt a lövöldözés. Ahogy ott feküdt, elkezdett sikoltozni. „Marcus, segíts! Vigyél le innen, Marcus! Segítened kell!" Olyan borzalmas volt az egész, hogy a végén letettem a fegyveremet a földre és befogtam a fülem, mert nem bírtam végighallgatni, ahogy meghal. Azt kívántam, hogy végre hagyja már abba, ne hívjon engem. Gyáván viselkedtem.
Az interjú részlete itt tekinthető meg:
Marcus Luttrell ma is elismert motivációs előadó. A szerző 2023. április 20-i dátummal találta meg a legfrissebb előadását a West Fargo Chamber nevű szervezet, egy helyi gazdasági kamara programjában. Az előadó életrajzában az szerepel: Luttrell és csoportja egy olyan tálib hadúr nyomába eredtek, aki Oszama bin Laden segítője volt. A leírás szerint az amerikaiakat egy nagy tálib terrorista egység támadta meg. A katonák több órás hőies harcban egy métert sem vonultak vissza.
Az ügyvédje, Tony Buzbee közleményt adott ki a vitás kérdésekről, amikor a Newsweek c. lap megírta Mohammad Gulab történetét. Ebben az ügyvéd kijelentette:
Luttrell kiáll az igazáért. Amit leírt a könyvében, azt pontosan úgy történt.
Mohammad Gulab ma az Egyesült Államokban él, miután egy emberi jogokkal foglalkozó ügyvéd évekig küzdött azért, hogy menedékjogot szerezzen neki.
Amikor megérkezett Amerikába, Marcus Luttrell feljelentette a belbiztonsági minisztériumnál és kérte, hogy toloncolják haza.
Az indoklása szerint féltette tőle a családja életét.
A Newsweek cikke szerint
Gulab végül a saját könyve előlegéből kapott 15 ezer dollárt, de az eladásokból származó jogdíj egyharmadából már egy fillért sem látott.
Azt nem tudni, kinél van a pénz, Patrick Robinson írónál vagy Marcus Luttrellnél.
Gulab Twitterjét az egyik fia üzemelteti, mert Mohammad ma sem tud írni és olvasni.
A férfi így vélekedik a hősnek kikiáltott amerikairól és erről az elmúlt közel húsz évről:
Nem bántam meg, hogy megmentettem Marcus Luttrellt. De azt sajnálom, hogy segítettem a filmet népszerűsíteni. Remélem, Marcus egyszer majd elmondja az igazságot Amerikának.