A 90 méteres mélységbe Stefan Hogeborn ereszkedett le a társával, fent pedig egy harmadik búvár állt készenlétben, ha beavatkozzon, ha baj történik. Lent mindössze 10 percig dolgozhattak a búvárok a nyomás és a rendelkezésre álló gázmennyiség miatt, utána meg kellett kezdeniük a fokozatos, több órás felemelkedést.
A szonárkép alapján megpróbáltam elképzelni magamnak, milyen lehet majd közelről, de a lenti sötétség és a minimális látótávolság miatt csak annyit láttam belőle, amit a lámpám megvilágított. Ahogy elúsztunk fölötte, valóban úgy nézett ki, mintha betonból vagy cementből készült volna, de amikor hozzáértem, fekete lett, mint ami megégett.
A tárgy 3-4 méter magasra emelkedett a tengerfenékről, és a búvárokat meglepte, mennyire lekerekítettek a szikla élei. Később úgy írták le, mint egy hatalmas gombát, amelynek a tetején köveket láttak, különös formációban: mintha valaki tüzet akart volna gyújtani, ezért körberakta volna kövekkel. A köveket iszap borította.
A búvárok láttak két kör alakú nyílást is a tárgy tetején, az egyik 2 méter átmérőjű lehetett, ahova elvben egy ember is beférne. Lépcsőszerű mélyedéseket is találták rajta, a szonárfelvételek pedig folyosószerű járatokat is kimutattak a tárgy belsejében.
2012-ben, ezen az expedíción már túl voltam 6 ezer mélytengeri merülésen. Kérdésekkel érkeztem a tengerfenékre, de még több kérdéssel emelkedtem a felszínre. Soha életemben nem láttam ilyet.
A búvárok kalapáccsal és vésővel kisebb darabokat pattintottak le a tárgyról. Ezeket a mintákat egyebek mellett elküldték a Tel Aviv-i Egyetem régészeti tanszékére és a Weizmann Kutatóintézetbe, ahol megállapították, hogy az anyag bazaltból van, amely tartalmazott alumínium-szilikátot, vasat, mangánt és titánt is. Bazalt viszont nincs a Balti-tengerben – vagyis ez a két kincskereső elméletét igazolta arról, hogy vagy ember alkotta tárgyról van szó, vagy pedig egy földönkívüli járműről.
A Stockholmi Egyetem tengeri geológiaprofesszora, Martin Jakobsson erről 2012-ben azt mondta, hogy ha ez valóban bazalt, akkor ez átírja a jelenlegi tudásunkat a vulkáni tevékenységekről a Balti-tenger térségében.
A vulkáni kőzet valóban érkezhetett a világűrből is, de a svédországi meteor-becsapódások alapján ezt nem tartom valószínűnek. Vélhetően homokkőről van szó, de még sok részletes vizsgálatra lenne szükség a tisztánlátáshoz.
Volker Brüchert geológus is meglepődött, amikor megvizsgálta a felhozott köveket.
Nem tudok másra gondolni, minthogy a vulkáni kőzetet gleccserek juttathatták a tengerbe, bőven az utolsó jégkorszak előtt, ami 12 ezer évvel ezelőtt volt. De kétségtelen, hogy azok a felvételek, amelyeket láttam a tárgy belsejében levő alakzatokról, folyosókról, nagyon furcsák. Túl szabályosak.
Andreas Olsson tengeri régész szerint a szonárral készített képek a tárgyban levő járatokról épp olyanok, mintha ember alakította volna ki őket.
A felvételek alapján egyáltalán nem zárható ki, hogy ezeket ember készítette. Ugyanakkor a XIX. század építészeti technológiájára hasonlít a kialakításuk, ami különös. Ami engem illet, én akár a Millennium Falcon-teóriát is el tudom fogadni, amíg részletes tudományos vizsgálatok nem igazolják a tárgy eredetét.
A világ vezető kutató azonban nevetségesnek találták a svéd felfedezést. A neves Woods Holce Óceanográfiai Kutatóintézet egyik tudósa pl. azt mondta, hogy a kincsvadászok egy ócska, filléres szonárt használtak, ráadásul nem is tudták kalibrálni az eszközt, ezért minden felvétel értékelhetetlen.
A két svéd kincskutató 2015-ben bejelentette, elfogadják a tudományos világ állítását arról, hogy a tárgy valójában nem ember alkotta tárgy, és nem földönkívüli űrhajó, hanem vulkáni kőzet és természetesen úton került a Balti-tengerbe. Azt viszont továbbra is állították, nincs magyarázat számos furcsaságra az ügyben.
Az első, hogy
amikor a hajóval a tárgy fölé értek, minden elektronikus eszköz megbolondult a fedélzeten
, pl. elromlott a műholdas telefon, a kamerák pedig szaggatott felvételeket tudtak csak készíteni. Amint eltávolodtak 200 métert, minden berendezés magához tért.
Egy másik furcsaság, hogy
a hajó horgonyán, amelyet a tárgytól 2-3 kilométerre dobtak a tengerbe, a normálisnál hatszor magasabb sugárzást mértek.
A tárgynál dolgozó búvárok felszerelése ennek a radioaktivitásnak a felét mutatta.
Az expedíció tagjai érthetetlennek tartották azt is, miért volt mínusz egyfokos a tenger a tárgy körül. Stefan Hogeborn búvár tapasztalatai szerint plusz négy fok lett volna a normális vízhőmérséklet.
A tudósok nem adtak magyarázatot arra sem, miért van egy 1500 méter hosszú mélyedés, egy szabályos sáv a tárgy mögött.
Ráadásul a szonárfelvételek alapján egy másik, kisebb anomália is van a nagyobbik közelében, és különös módon a mögött is van egy olyan sáv, amelyet mintha egy becsapódás vájt volna ki.
Végül, az expedíció tagjai különösnek találták, hogy bár minden felvételt és adatot átadtak a svéd haditengerészetnek, hat órán át hallgatták ki őket, mint a bűnözőket.
Az összeesküvés-elméletek hívei természetesen nem fogadták el a tudományos magyarázatok a vulkáni kőzetről. A legőrültebb teória szerint az elektronikus berendezések meghibásodásai igazolják, hogy egy titkos katonai létesítményről van szó, méghozzá egy második világháborús német mélytengeri bázisról. A nácik azért helyezték el ezt a szerkezetet a Balti-tengerben, hogy innen süllyesszék el az ellenséges hajókat.
Egy másik elmélet szerint az ovális tárgy nem más, mint egy olyan, jégmezőre tervezett, majdnem kör alakú olajfúrótorony, mint amelyet a Shell olajtársaság használt Alaszkánál. A Kulluk nevű fúrótorony vontatás közben elszabadult és zátonyra futott. Ennek az ötletnek a hívei úgy vélik, hogy a Szovjetunió kísérletezhetett hasonló eszközzel, amely egy katasztrófában elsüllyedt, és a szovjetek – ahogy akkoriban valóban nem egyszer előfordult –, elhallgatták a balesetet.
Az Ocean X Youtube.csatornáján megnézhetik ezt a videót egy későbbi expedícióról: