Amerikai figyelmeztetés: földönkívüliek űrhajókat küldenek a Földre

Oumuamua
Az Oumuamua rendkívül furcsa megnyúlt alakja miatt az aszteroida felfedezése után egyesek úgy vélték, hogy akár mesterséges tárgy is lehet.
Vágólapra másolva!
Lehetséges, hogy földönkívüli anyahajók és kisebb űrszondák látogatják Naprendszerünk bolygóit - állapította meg a Pentagon azonosítatlan légi jelenségeket kutató irodájának vezetője egy kedden megosztott jelentéstervezetben, írja a Military Times folyóirat.
Vágólapra másolva!

- írta Sean Kirkpatrick, a Pentagon All-domain Anomaly Resolution Office (AARO, magyarul nagyjából Minden területet érintő anomáliák feloldásával foglalkozó hivatal) igazgatója a kutatási jelentésben, amelynek társszerzője Abraham Loeb, a Harvard Egyetem csillagászati tanszékének elnöke.

"Ez olyan eljárás, amelyhez hasonlót már a NASA is alkalmaz a bolygóközi küldetéseknél" - tette hozzá a kutató.

Vadászgép és ufók (illusztráció) Forrás: Science Photo Library via AFP/VICTOR HABBICK VISIONS/SCIENCE PHOTO LIBRARY/Victor Habbick Visions/Science P

Kirkpatrick korábban a Védelmi Hírszerző Ügynökség Rakéta- és Űrkutatási Központjának vezető tudósa volt, és 2022-ben nevezték ki a frissen alapított AARO élére.

Az AARO-t a Pentagon sajtóközleménye szerint a katonai létesítmények körüli azonosítatlan "érdekes objektumok" vizsgálatára hozták létre.

Loeb akkor vált ismertté, amikor 2017 októberében azt vetette fel, hogy Naprendszerünkön áthaladt az első extraszoláris (Naprendszeren kívüli) látogató.

Az Oumuamua rendkívül furcsa megnyúlt alakja miatt az aszteroida felfedezése után egyesek úgy vélték, hogy akár mesterséges tárgy is lehet Forrás: ESO

Akkor a hawaii PanSTARRS teleszkóp egy olyan sebességgel mozgó objektumot észlelt, amely egyes tudósok szerint a rendszerünkön kívülről származik. Az objektum pályája arra is utalt, hogy a Nap gravitációs vonzásán kívül más erők is befolyásolják a mozgását.

A tudósok az objektumot Oumuamuanak nevezték el, ami hawaii nyelven felderítőt jelent.

Kirkpatrick és Loeb ezt az objektumot a lehetséges, szondázó képességekkel rendelkező anyahajó példájaként vetik fel kutatási tanulmányukban.

- magyarázzák a szerzők.

Az USA védelmi minisztériuma által 2020 április 28-án készült képen egy azonosítatlan objektum látható Forrás: AFP/Handout

"A csillagászok nem vennék észre a miniszondák sorozatát, mert nem verik vissza eléggé a napfényt ahhoz, hogy a meglévő teleszkópok észlelnék őket".

A kutatási tanulmány - melynek címe "Physical Constraints on Unidentified Aerial Phenomena" (Azonosítatlan légi jelenségek fizikai korlátozása) – egy hónappal azután jött ki, hogy intenzíven kezdték tanulmányozni az azonosítatlan repülő objektumokat. Ezeket a vizsgálatokat azután rendelték el, hogy egy kínai kémléggömb átsodródott az amerikai légtéren. Ezt követően további három azonosítatlan tárgyat fedeztek fel.