Amikor az angol focisták is náci karlendítéssel köszöntek

A Schalke játékosainak öröme a bajnoki döntő után

Adolf Hitler nem szerette a futballt, de mivel népszerűbb volt a foci a Harmadik Birodalomban, kihasználta a propaganda erejét. A náci hatalomátvétel után átszervezték a német bajnokságot és létrehozták az ún. Gauliga rendszerét. A kluboknak a szövetség utasítására el kellett küldeniük a zsidó játékosokat, edzőket, klubalkalmazottakat és ezt a legtöbb egyesület ellenkezés nélkül végre is hajtotta. A náci korszak nagy csapatai közé a Vfb Stuttgart, a Werder Bremen és az 1860 München tartozott. Ez utóbbi aktívan támogatta a nemzetiszocialista pártot és Hitler választási kampányait – már ameddig voltak választások Németországban. A Harmadik Birodalom legerősebb klubja azonban a Schalke 04 volt, amely megtestesítette a náci propagandában sokat hangoztatott német munkások világát. A német felsőbbrendűséget a válogatottnak kellett hirdetnie a világban, de ez felemásra sikeredett.

A német válogatott mégsem olyan felsőbbrendű

Ami sikerült a bajnokságban, az nem sikerült a válogatottal a náci rezsimnek – nem tudták tökéletesen kiaknázni a birodalmi tizenegy teljesítményét politikai célokra, mert nem számoltak a játék kiszámíthatatlanságával. Így esett, hogy 1937-ben, a Fürher születésnapi ajándékának tervezett Németország-Svájc világbajnoki meccs először 1-1-re, majd

az újrajátszáskor szégyenszemre 2-4-re végződött, amit csúfos kudarcként élt meg a náci elit.

De a vébé előtti német-angol mérkőzés 3-6-os végeredményét is megalázónak tartották.

Hitler és Göbbels Forrás: Ahaber

Egy ritka, de nagyarányú (2-4) svédek elleni vereség után a náci propagandaminiszter így kesergett 1941 őszén, amikor már megtámadta a Szovjetuniót a Harmadik Birodalom:

100 ezer néző ment haza depressziósan a stadionból. Fontosabb nekik egy focimeccs, mint egy orosz város elfoglalása.

A német csapat akkoriban jellemzően a szövetséges országok csapataival játszott, illetve azokkal az országokkal, amelyeket már lerohant Németország.

Ezzel azt a politikai üzenetet akarták megmutatni, hogy ki a főnök,

értékelte Hans Joachim Teichler sportszociológus, aki a náci korszak sportéletét kutatja.

Bár a német válogatott 1939 és 1942 között 34 meccsen nyolcszor kikapott, és tizenháromszor győzött, ami nem rossz arány, a felsőbbrendűséget hirdető rezsim nem mondhatta azt, hogy a német focisták a legyőzhetetlen Übermensch-kategóriába tartoznak. Úgy meg pláne nem, hogy a lenézett szláv jugoszlávok és szlovákok is meg tudták verni Hitler válogatottját. Holott őket épp azért választották ki, mert úgy gondolták, hogy könnyebb lesz győzni ellenük, mint az olaszok ellen.

Ebben az időszakban a nácik által szintén megvetett Magyarország is meg tudta verni 5-1-re a német válogatottat, illetve kétszer is döntetlent játszott vele.

Igaz, a magyar csapatnak sikerült belefutnia egy 7-0-s és 5-3-s vereségbe is. Mindezzel együtt ellenünk sem mondhatták el magukról azt, hogy felsőbbrendűek lennének a fociban.

Göbbels erre azt az ambiciózus célt tűzte ki maga elé, hogy majd ő megtalálja a focivereségek elkerülésének módszerét és

egyszerűen megtiltotta a válogatottnak, hogy kikapjon.

Az irracionális ötlet mögött az állt, hogy futballgyőzelmekkel akarta feltüzelni a nemzet megroppant harci szellemét. Az első nagy harctéri vereség, a moszkvai csata híre ugyanis sokkolta a német társadalmat: 1941 telén a Vörös Hadsereg úgy megverte az addig legyőzhetetlennek hitt Wehrmachtot, hogy egyes szakaszokon 400 kilométerre vetette vissza a német haderőt.

Göbbels ötlete nem bizonyult megvalósíthatónak, mire a propagandaminiszter megtiltotta a válogatott további szerepléseit. Maradt viszont a bajnokság és a folytatták a klubcsapatok további elnáciasítását, illetve militarizálását.

A német foci a vereségek időszakában

A bajnokságot az egyre rosszabb katonai helyzet ellenére folytatni kellett, hogy a szurkolókat a rezsim mellett lehessen tartani. A politikai üzenet az lett, hogy nem az eredmény számít, hanem a kitartás, és hogy nem szabad feladni. A sportújságírókat utasították, hogy katonai kifejezéseket használjanak a közvetítéskor, vagy a meccsekről szóló cikkekben. A mérkőzések alatt harctéri híreket közvetítettek hangszórókon.

A német-román meccs plakátja 1940-ben Forrás: Facebook

A játékosok ideológiai képzése is fontos volt, nem csak az edzések. Amikor az Anschluss után osztrák játékosokat kényszerítettek a német válogatottba, azonnal megkezdődött a nácivá nevelésük.

Herbert Moll, a Bayern München osztrák játékosa így emlékezett erről:

Be kellett magolnunk, mikor van a Führer születésnapja és meg kellett tanulnunk helyesen végrehajtani a karlendítéses náci köszöntést. Minden kedden, az edzés után volt ez a politikai nevelés. Amikor vége lett a tanfolyamnak, vizsgát kellett tennünk az anyagból. Akinek sikerült, kapott egy pecsétet a sportkönyvébe. Akinek nem, azt kitették a csapatból.

A sikeres nácivizsga mai szóval cafetériát jelentett a játékosoknak: élelmiszerjegyeket, vonatjegyet és némi pénzt kaptak a meccsek után. Mivel a német bajnokságban korábban is szigorúan csak amatőrök játszhattak, mesés fizetésről szó sem lehetett.

Német válogatott játékosok az 1940-es években Forrás: Facebook

Albert Sing, aki 1941-ben és 42-ben játszott a válogatottban mint középpályás, azt mondta, hogy minden játékos pontosan tudta, miről van szó.

A propaganda miatt játszattak minket. Aztán 1943 februárjában Göbbels kijelentette, hogy mindenkinek harcolnia kell. Egy hét múlva mindannyian megkaptuk a behívónkat.

A zsidó játékosok sorsa

1933-ban, amikor Hitler kancellár lett, a DFB, a Német Futballszövetség kitiltotta a zsidó focistákat a bajnokságból. 300 zsidó játékos nyomtalanul eltűnt, és a szövetségből, illetve a csapatokból sokáig senki nem próbált utána járni, mi lett velük. Csak Hitler bukása után derült ki, milyen lett a sorsuk.

A legnevesebb zsidó válogatott játékos, Gerhard Fuchs életben maradt, mert Kanadába menekült. A 30-as évek elejének másik sztárja, Julius Hirsch Auschwitzba került, ahol meggyilkolták. Ők a maguk idejében olyan játékosoknak számítottak, mint később Franz Beckenbauer vagy Miroslav Klose.

Julius Hirsch, az egyik legismertebb német játékos, aki koncentrációs táborban halt meg Forrás: Juedische Sportstars

Absjorn Halvorsen, a Hamburger nevű csapat norvég zsidó hátvédje, aki az 1936-os olimpián norvég szövetségi kapitány volt, 40 kilósan, tífusszal, tüdőgyulladással és ízületi gyulladással került egy Hamburg melletti táborba 1944-ben. A hátvéd itt összetalálkozott egy csapattársával, Otto Harderrel, aki időközben SS Hauptscharfführer volt. Harder már 1932-ben belépett a náci pártba, és később a koncentrációs táborok őrszemélyzetébe osztották be. Harder a háború után, a bírósági tárgyalásán (nevetséges szónoklatában) azt hozta fel mentségül, hogy bár a többi őr terrorizálta a rabokat és brutális kegyetlenséggel bánt velük, ő nem,

ő emberséges volt, még azt is megengedte, hogy kialakítsanak egy focipályát.

Szerinte a rabok, köztük Halvorsen, azért haltak meg, mert

a szervezetük nem bírta a koncentrációs tábor bőséges és egészséges étrendjét a zsidó gettóbeli rossz és hiányos táplálkozása után.

A nácik kedvence, a Schalke 04

A Schalke annak köszönhette a hat bajnoki győzelmét 1933 és 1945 között, hogy a csapat feltalált egy új taktikát. Akkoriban a csapatok általában arra koncentráltak, hogy azonnal, bárhonnan az ellenfél tizenhatosa felé bikázzák a labdát és lesz, ami lesz. A Schalke viszont a Schalker Kreisel nevű stílust játszotta, amiről a német foci történetéről szóló könyvében Uli Hesse azt írja:

A csapat gyors, rövid passzokkal vitte előre a labdát. A szabad játékosok sokat mozogtak, hogy teret nyerjenek a védőkkel szemben, a labdát éppen birtokló játékos pedig folyamatosan kereste a szabad embereket.

A Schalke első bajnoki győzelméről szóló korabeli cikk Forrás: www.marcusgloger.de/Marcus Gloger

Ezt a taktikát a holland totaalvoetbal, vagy a spanyol tiki-taka előfutárának tartják. A játékmódot egy testvérpár, Hans és Fred Ballmann tanította meg a csapatnak. A testvéreket a családjaikkal együtt Angliából deportálták haza az első világháborúban. A szülők Gelsenkirchenben, a Ruhr-vidék bányászvárosában telepedtek le, és a fiúk itt kezdtek focizni a helyi klubban, a Schalkéban. Ballmannék, akik alig tudtak németül, hiszen kicsi koruktól fogva angolul beszéltek velük a szüleik, olyan trükköket is mutattak a helyi fiúknak, mint a biciklicsel vagy a kényszerítő.

A klub az 1920-as évekre egy összetartó, erős csapat lett. Minden tagja munkás volt, a szurkolóik pedig megtöltötték a stadiont – alkalmanként 40 ezren nézték meg a meccseiket. 1934-ben a Schalke megnyerte az első bajnokságát, amikor 2-1-re verte az FC Nürnberget.

Ernst Kuzorra, a Schalke bajnoki győzelmeinek egyik főszereplője Forrás: Twitter

A két gólt az a két játékos rúgta, akik a klub jelképei lettek: Fritz Szepan és Ernst Kuzorra.

A két gyerekkori barát a bajnokság legjobb csatárpárosát alkotta. Magasan a legjobban összedolgozó játékosok voltak az egész mezőnyben, és nem csak a pályán értették meg egymást, hanem a magánéletben is: Szepan ugyanis Kuzorra húgát vette feleségül.

Ők ketten több mint 451 gólt rúgtak a Schalkéban,

és sokszor játszottak a válogatottban is, amelynek a csapatkapitánya 30 mérkőzésen Szepan volt.

Szepan és Kuzorra Forrás: Flckr

A Schalke a náci állam kiépülésének, majd a háború első sikeres éveinek bajnoka volt. Különös egyezés, de a háborús vereségekkel egy időben kezdett leáldozni a csapat csillaga is. Azt, hogy a klub milyen sokáig nem nézett szembe ennek a korszaknak a fontosságával, mutatja, hogy 2001-ben Fritz Szzepanról akartak elnevezni egy utcát, holott ekkor már tudható volt, hogy Szepan önként belépett az NSDAP-be és részt vett a zsidók kifosztásában, amikor fillérekért megvett egy zsidó boltot. A két tulajdonost a háború alatt Rigába deportálták, és meggyilkolták őket.

A klub 1933-ig apolitikus volt. Azt, ki melyik pártra szavaztak a játékosok vagy a szurkolók, csak ő maguk tudták, és senki mást nem is érdekelt. Ez nem is változott később sem, de az üzenetértékű volt, hogy a klub több vezetője, valamint három játékosa is nyilvánosan belépett az NSDAP-be. Hans Bornemann, Fritz Szepan és Ernst Kuzorra büszkék voltak a tagságukra a náci pártban.

Fritz Szepan, a Schalke másik híres csatára Forrás: Aegon Sportsworld

Szepan közéleti szerepléseinek nagy volt a súlya, hiszen a liga sztárja, a válogatott csapatkapitánya volt. Az is jelzésnek számított, hogy a náci törvények értelmében mélyen áron alul, pár márkáért megvette a zsidó textilüzletet a kisemmizett tulajdonosoktól, akiknek kötelező volt eladni mindenüket egy árja vevőnek. A rezsim azért is kedvelte, mert mindenkit arra szólított fel, kövesse Hitlert.

Lojálisnak kell lennünk, mert a Führer értünk harcolt.

Szepant a háború után felmentette a nácítlanítási bíróság.

Bornemannról nem maradt sok információ, de Kuzorráról igen. Ő is nyilvánossá tette, hogy az NSDAP-ra szavazott és sokak szerint dicsőítően beszélt Hitlerről.

A német focisták felsorakoznak a Führer mögött! Németország soha nem adja fel a harcot!

Akik ismerték, azok viszont azt mondták, hogy ezt csak a propagandisták írhatták így utólag a cikkekben, mert Kuzorra soha életében nem beszélt ilyen erőltetetten és soha nem használt ilyen fordulatokat. A háború után őt sem ítélték el, ami megnyugtatta a Schalke vezetőit. A klub székhelye ma is az Ernst Kuzorra út 1 szám alatt található.

Maga Kuzorra így beszélt a náci időkről:

Csak focizni akartunk. Se a politika, se a vallás nem érdekelt minket.

Ezt némiképp árnyalja, hogy Kuzorráéknak nem volt kötelező belépni a náci pártba. Ugyanakkor az is igaz, hogy a játékosok csak úgy viselkedtek, ahogy a társadalom legnagyobb része. Nem voltak elvakult nácik, de nem is tiltakoztak a rezsim embertelen ideológiája és tettei ellen. A focisták örültek a kiváltságoknak, pl. hogy nem kellett katonai kiképzésben résztvenniük, és a háború első felében a frontszolgálat alól is mentesültek. Egyetlen Schalke-játékos, Otto Tibulsky tagadta meg, hogy náci módra köszönjön, de ő nem volt sztár. Ha ezt Szepánék teszik, az biztosan felháborította volt Göbbelst.

Ritka vereség: az SK Rapid Wien 4-3-ra megverte a Schalkét Berlinben, 1941-ben Forrás: Facebook

A Schalke Hitler hatalomra jutása után azonnal teljesítette a zsidók eltávolításáról szóló utasítást, hogy kifejezze a náci kormány iránti lojalitását. A következő évben megnyerte az első bajnoki címét a gelsenkircheni csapat, és ekkor a lengyel sajtó azon élcelődött, hogy a Schalke majdnem összes játékosa lengyel származású. Mire a klub nyílt levelet jelentett meg a lapokban, amelyben a játékosok kikérték maguknak, hogy „lelengyelezzék" őket.

A szüleink Németországban születtek, nem vagyunk lengyel bevándorlók!

Stefan Goch német történész ezt így fogalmazta meg:

Nem voltak se bűnösök, se hősök, se jobbak, se rosszabbak, mint a többi német.

A bajnokságban négy klub volt, amit akkoriban nácinak neveztek: a Bréma, a Stuttgart. az 1860 München és a Schalke.

Az első három egyesület pénzügyileg is hasznot húzott a nácik támogatásából, a Schalke azonban nem ezért lett kedvenc csapat.

Nils Havemann történész a Futball a horogkereszt árnyékában (Fußball unterm Hakenkreuz) c. könyv szerzője azt írja:

A Schalke elképesztő sikerei felhívták a klubra a náci vezetők figyelmét. A Schalke tökéletesen megfelelt mindannak, amit a nácik a világ rendjéről hirdettek. A játékosok kétkezi munkások voltak, egy baráti társaság, akik hétközben a szénbányában dolgoztak. Ez megtestesítette a náci közösség, a Volksgemeinschaft eszményét – össze kell tartani és akkor minden elérhető. Az, ahogy a Schalke uralkodott a pályán, és gyakran szinte megalázó vereséget mért az ellenfélre, elegendő volt ahhoz, hogy Göbbels a klubra húzza Hitler primitív darwinista szemléletét az erősekről és a gyengékről. Mindezt nem a Schalke akarta, de nem is tiltakozott ellene.

A csapat népszerűségét jelzi, hogy az 1934-es bajnoki döntőre 70 ezren rohanták meg a Schalke stadionját Forrás: Schalke 04

Érdekesség, hogy a The Times brit lap 2008-ban, az 50 legborzalmasabb drukker c. kiadványában azt írta, hogy Hitler támogatta a Schalkét. A klub vitriolos választ adott:

Kétszer is ellenőrztük, hogy 1933 és 1945 között kialakított-e a klub egy Führer-páholyt Hitler számára, és végignéztük a Halló, halló. c. vígjáték-sorozat összes epizódját is, hogy az igazság nyomára bukkanjunk. Azt állítani, hogy Hitler a szurkolónk volt, csak mert a csapat sok bajnoki címet szerzett, butaság. Ugyanilyen alapon Margaret Thatchert is lehetne a Liverpool rajongójának tekinteni – miközben egyetlen vendéglistára nem kerülhetett fel azon a környéken.

A Schalke-nyilatkozat arra utal, hogy Thatcher brit miniszterelnök letörte a bányászok sztrájkját és szándékosan hagyta elsorvadni az észak-angliai iparvárosokat az 1980-as években. Thatchert ezért sokan máig gyűlölik a térségben. Emellett Thatcherről azt tartják, hogy utálta a focit, mert főleg fizikai dolgozók, azok az emberek jártak a meccsekre, aki részt vettek nagy sztrájkokban.

A The Times többet nem írt arról, hogy Hitler a Schalke szukolója lett volna.